Dead End (movie 2, deluxe):
A második filmhez kiadott deluxe Dead End figura Sideways újrafestése, a színén kívül csak a feje különbözik tõle. Sideways annyira megtetszett, hogy egy korábbi külföldi rendelésnél merendeltem ezt a verziót is, aztán mire megérkezett, már itthon is kapható volt. Persze nincs gond, így sem volt drágább.
Az alt mód tehát egy Audi R8, mely a korábbi króm fényezés helyett itt fekete matt festést kapott. Az autó tetején, az alján oldalt és a felniken is élén vörös csíkok futnak végig és az üveg is valamivel sötétebb lilás színt kapott. Õszintén szólva nekem ebben a színben jobban tetszik. Az autó egyik oldalára került egy álca insignia is.
Az átalakítást követõen a figura papméterei megegyeznek Sideways paramétereivel. Vékony lábak balettcipõben + viszonyleg erõteljes felsõtest. Az új fej elég érdekes, jellegre olyan mint Leia hercegnõ sisakja, amikor a Jedi Visszatérben fejvadásznak álcázza magát, hogy kiszabadítsa Solo-t Jabba palotájából. Nem tudom, hogy kinek jutott eszébe ez a fejforma, mivel nem igazán emlékeztet a korábbi (pl G1, Binaltech) Dead End figurák fejére.
Kicsit ennél a figuránál is soknak tartom a vörös színt, hiszen a figura törzse itt is vöröses, nem tudom, miért nem lehetett neki valamilyen komorabb színt választani, mikor a vöröst már Sideways-nél ellõtték. Viszont az jó húzás volt, hogy a kezén található körfûrész nem fekete, hanem ezüst festést kapott.
2010.01.17.:









Azért ki lehet egyensúlyozni:
