Kunhegyesi helytörténeti füzetek 3. (elfogyott)

Pozsgai Gézáné-Víg Márta: Emberek az embertelenségben: Emlékezés a kunhegyesi zsidóságra és a holocauszt áldozataira. Kunhegyes, Kunhegyes Város Önkormányzata, 2004. 414 old.

(Megjelent Kunhegyes Város Önkormányzata és a MAZSÖK támogatásával.)

A könyv alapjául Pozsgai Gézáné-Víg Márta szerzőpáros által készített: A kunhegyesi zsidóság élete visszaemlékezések és dokumentumok tükrében – megyei helytörténeti pályázat 2004. csoportos kategória I. helyezést elért dolgozata szolgált. (Bírálta: dr. Szabó István.)

Kedves Olvasó!

Szomorú aktualitás adta a Kunhegyesi helytörténeti füzetek 3. számának anyagát. Hatvan évvel ezelőtt, 1944. május 16-án gyűjtötték össze a településünkön és környékén élő zsidó lakosokat a hatházi gettóba, s innen Szolnokon keresztül a különböző munka- és megsemmisítő táborokba vitték őket.

Szülőföldjük volt, vagy annak érezték Kunhegyest. Köztiszteletben álló emberek voltak, akik közül sokan itt születtek. Itt építették fel imaházukat, s itt járatták gyermekeiket iskolába. Szorgalmasan dolgoztak, törvénytisztelően éltek, nem volt közöttük sem részeges, sem munkakerülő. Az ő tevékenységük révén sokan jutottak munkához a helybeliek, s tudták eltartani családjukat még a nagy gazdasági válság idején is. Boltjaikban mindig volt hitele a legszegényebb embernek is.

Szinte minden ország történetében vannak olyan emberek, kultúrák, népcsoportok, akik sok-sok évszázaddal ezelőtt messziről érkeztek, s letelepedésük után igyekeztek beilleszkedni az adott társadalmi-gazdasági életbe. Az új környezetbe beilleszkedve, az asszimiláció útjára lépve azt saját hazájuknak vallva igyekeztek boldogulni, miközben saját vallásukat, hagyományaikat, kultúrájukat ápolták. Az emberek általában befogadják a messziről jötteket, elfogadják másságukat, más részük viszont megbélyegzik őket, kultúrájukat nem hajlandók elfogadni, állandóan gyanúsnak vélik a beilleszkedőt. A magyarságot eddig a világ népei „befogadó” nemzetnek tartották és tartják. Ez tette, teszi a magyar kultúrát színessé, gazdaggá, a világon elismertté.

1944 májusától kezdődött a végső kálváriájuk. 228 kunhegyesi ember, öregek, asszonyok és gyerekek serege indult el a fajgyűlölet lázában égő Európában a borzalmak útján. Közülük csak igen kevesen életék túl a szörnyűségeket, s tértek vissza. dr. Déri Pál gondolatai: „Mitől voltak ők nemzetidegenek és hazaárulók? Hiszen csak tették a dolgukat az itt élők javára orvosként, ügyvédként, kereskedőként és iparosként…, akik éppen olyan jók, vagy kevésbé jók voltak, mint Kunhegyes 10.000 többi magyarja!…”

Az elhurcoltak közül 128 (vagy talán több) kunhegyesi ember azonban soha nem tért vissza erről a gyötrelmes útról.

Ez a helytörténeti munka igyekezett összegyűjteni az emlékképeket, mozaikokból összerakni egy-egy ember alakját, családok történetét, ahogy bennünk, városunk idősebb lakosaiban ők tovább élnek.

Az írás készítői a róluk a mai napig élő emlékek felkutatásához kértek és kaptak segítséget több helyben élő és elszármazott kunhegyesitől. Mára már a szenvedő emlékezők közül csak kevesen élnek az országban, s néhányan külföldön. A kiadvány elkészítéséhez nyújtott segítséget ezúton is mindenkinek hálásan köszönjük! …

Tisztelettel ajánlom e könyvet nemcsak a helytörténet iránt érdeklődők figyelmébe.

Kunhegyes, 2004. május 16.

Szerkesztő