(Foto:Scheffer János )

Feleség

A magyar nyelv ékes sokszínűségét, ezer árnyalatát nem kell nekem reklámozni. Megtették költőink, Arany János, Petőfi Sándor, kik rengeteg – a mai átlagember számára szinte ismeretlen, szép, magyar szót használtak a legnagyobb természetességgel. Ma már a computer-technika segítségével ki is mutatták, hogy nyelvünk végtelenül árnyalt, sokszínű, ritka és egyedi.

Magam csak a németet beszéltem. Köztük élve tapasztaltam – amit én minimum négyféle képpen tudnék magyarul elmondani, arra ott ilyen lehetőség nem nyílik.
Menjünk vissza a címhez. Más nyelvekben az oldalborda asszony – voltát tudatosítják és ezzel a dolog el is van intézve. Nem így a magyarban. Feleség! Mennyi rejtett tisztelet, elvárás, ígéret és megtiszteltetés! Felem a bajban, felem az örömben. Megosztom vele az életemet.
Belőlem egy darab. Azzal, hogy házasságot kötöttünk, féllé váltam, mert ketten alkotunk egy nemes, nagyszerű egészet. Ezt én úgy gondolnám, hogy mindkét fél tegye a maga dolgát úgy, hogy a család előre haladván mindenki a tőle telhető legjobbat tegye hozzá. Félnek lenni megtiszteltetés és érdem, aminek meg kell tudni felelni.
Ha a másik agyondolgozta magát, természetes, hogy eléje rakom a vacsoráját, meghallgatom a gondjait, a vele történteket és kiegészítem azzal, hogyan látom én.
Előkészítem, mit vegyen föl, mert én tudom, hová tettem és mihez mi illik. Ő viszont virágot hoz, föladja a kabátomat és egy szelet csokoládét is ketté fog törni, hogy együtt együk meg. A gyermek, ha azt látja – mindenkinek, mindenből egyforma, megtanulja az igazságosságot és a szeretetet. Nem lesz kapari és önző.
Olyan idilli, hogy nem is hiszem, mi ÉLTÜK EZT.
Aztán, mikor ebből el kellett jönni, eljöttem és soha nem bántottam azt, ami a másé. Megdöbbenek, mikor hallom, hogy amerikai sztárok két év házasság után milyen pénzeket fizetnek körömreszelő őnagyságának!!!
Törvény és jár. (?) Biztos. Ha ők így alakították a törvényeiket, sok millió dollár közt nem tűnik fel az a pár, amitől meg kell válni…
Becsületes iparosemberrel találkoztam. Szakmája kitűnő.
Intelligens, jóvágású ember. A két fiú épp felkamaszodott, mikor asszonyka ebédből fölállva közölte – távozik. El is ment isten hírével, válás, aztán újbóli férjezettség. Igenám! A közös évek alatt épített ház mai napig fél részben a nevén van. Vitát nyitnék, mennyit tett bele. Eladni nem szerencsés, mert a férj szülei adták a telket, idősek, róluk ki fog gondoskodni?
Mellesleg a telek másik végében élnek, a régi, felújított házban. Legjobb jóbarátom – akinél nincs tisztább ember – pozíciója révén kacsalábon forgó mintaházhoz jutott. Asszonyka szerelmes lett. Áldott szerencsére ott maradt a régi panel az elhagyottnak. Az új férj a panel felére is igényt tartott, így a vétlen fél mai napig lakásrészletet fizet, betegen, hogy két szobát birtokolhasson. A kacsaláb nem volt rossz üzlet.
Új ember 15 év után végleg érdemtelenné válva eltávolíttatott. A kacsaláb árából 5 lakást lehetett venni.


Én már lassan nem merek kimenni az utcára. Lehet, hogy teljesen hülye vagyok. Nekem is ki kellett volna használni mindenkit anyagilag, fizikailag és szellemi alkotásait is el kellett volna tulajdonítanom. Akkor képbe illenék. Véletlen, hogy „Elvált apák szervezete”alakult?
Az agyonvert asszonyok szomorú sorsát már sokszor hallottam. Sajnos, van bőséggel alkoholista vadbarom.
De ha már férfi, meg kell nyúzni, akkor is, ha rendes és elvenni tőle, amit csak lehet? Önvizsgálat volt-e őnagyságánál, hogy megtett-e mindent azért, hogy fönnmaradjon a szövetség – ami, sajnos legkevésbé sem egy életre köttetik? Ha nem megy, becsületesen osztozni, hogy élhessen a másik is. Belátni mit tett, mit nem tett.
Békében és okosan mérlegelve. De rabolni, bármit, mert nő vagyok? Nem értem, nem is fogom soha és félek…

Itt én már eligazodni nem tudok.
Nincs is szándékomban.