Majd húsz éve annak, hogy Németországba kerültem. Számomra nem bizonyult jó
ötletnek, mert három év elteltével örökre búcsút vettem a nagy, zöld hegyek
országától. Nekem örökre idegen marad – de most nem erről akarunk beszélni.
Valentin nap előtt óriási felhajtást tapasztaltam a boltokban.
Én ilyet Magyarországon addig sose láttam, meg is kérdeztem, mi az? Én ugyanis
mindig kérdezek és kérdésemre mindig kellő választ is szoktam kapni.
Kedves, idős hölgy magyarázta el nekem, ékes tájszólással (a sváb nyelvjárást
iszonyú nehéz megérteni), hogy ez a nap azoknak az ünnepe AKIK SZERETIK EGYMÁST!
Szándékosan szedtem naggyal – nem a szerelmeseké!!! Mindenkié, aki szeretettel
gondol a másikra és ezért valami apró figyelmességgel tudtára adja, szereti,
örül neki, hogy vannak egymásnak. Bármilyen minőségben.
Engem mostanában egyik sokk ér a másik után. Tömegestől halnak meg korosztályom
tagjai, akiket ismertem és akik előtt emberi számítás szerint még sok, boldog év
áll – na. Nem áll.
Elmennek, ijesztő tömegben, hagyva maguk után bennem a kérdést, miért? Józan
életű, dolgos, kiváló emberek. És elmennek. Ez számomra szomorú és értelmetlen.
De tény.
Megragadom hát ezt a napot. Megidézem kedves létüket és
velük együtt minden élőt. Akiket ismerek és akiket soha nem láttam. Akik az
utcán mennek, idegenül és akik a dolgaimat olvassák ezeken a lapokon.
Mindenkinek, kivétel nélkül, kívánok hosszú, élhető, boldog életet. Ezt
aláhúzandó, biztosan Scheffer Jánostól fogok e megemlékezés elé egy nagy, piros,
egzotikus virágot választani. Legyenek szép napok! Ne pusztuljon fiatalságunk
oktalanul, hiszen a hatvanasok már bölcsek és még annyi mindenre képesek! Álljon
meg ez a tömeges kivégzés, mert én annak élem meg! Álljon meg és éljenek,
alkossanak tovább! Segítsenek érett gondolataikkal, minden összeszedett,
keservesen megdolgozott műveltségükkel.
Akiknek meg el kellett menni – őket is most ünneplem, szívem teljes melegével,
mert számomra a halottak napja nem létezik.
Ugyanis – nekem nem halt meg, aki elment, csak más formában marad közöttünk.
Mindenki, akiben a szeretet ott lakik, valami apró semmiséggel hozza tudomására
mindazoknak, akik közel állnak hozzá, hogy szereti őket, fontosak neki és
meghatottan örül a gondolatnak, hogy mellette lehetnek. Nem kell virág és
csokoládé – orgia! Elég valami, valami apró semmiség.
Az arcon tündöklő, szerető mosoly úgyis fontosabb mindennél.
Ha már Valentin, akkor nekem ilyen!