EGYÜTT - ÖRÖKRE
- Előrebocsájtom,
egy filmjelenet kapcsán mesélem el alábbi gondolataimat. Talán ezért csak azt a
momentumot emelem ki, mely bennem a gondolatsort megvilágosodásként
elindította.
-
-
- Második
világháború. Koncentrációs tábor. Még csak a sorban állnak az emberek és a
gyerekek, válogatás nélkül. A tábor vezetője, a snájdig, magasrangú tiszt
vizsgálgatja az embereket. Odalép egy szép, szőke fiatalasszonyhoz. Karján 3 év
körüli szőke kislány, kezével öt éves fiát szorítja. Megkapóan üdék ebben a borzalomban.
A táborvezető hozzálép.
- Ajánlata
a következő: - a kisfiút tisztafajú árjának nevelik, az asszonyt ő maga
cselédként használja. A kislányt elégetik. Így kettőnek szabadulás jut. Ha az
anya nem megy bele, mind a hármuknak vége.
- Természetesen
végignéztem a filmet.
- Évekkel
ezelőtt volt. Nagyon szép nyáron történt. Elvált nagyfiam új barátnőjével
nagyot sokat jött hozzám. Vagy magukkal vittek. Egy csillagos estén csak
beköszöntek, egy simogatásért, egy jó szóért. Nagyon nagy összhangban éltünk mi
hárman akkor. A csillagos estében elkezdtem a fönt említett jelenetet mesélni a
fiamnak. Csak a jelenetet. Azonnal ott éreztem magamat a sorban, csak a szőke
baba a karomon stimmelt, de az én kezemet két kisfiú fogta volna. Én teljes
meggyőződésem tudatában a következőt mondtam a fiamnak. Mivel mi mindig együtt
voltunk és soha nem engedtük el egymást, számomra egyetlen lehetséges megoldás
maradt.
- Hasonló
helyzetben percig sem mérlegeltem volna. Kitörünk a sorból, neki a kerítésnek.
A többit már közben a csőre töltött géppisztolyok elintézték volna. Nem tudok,
nem tudtam és nem is fogok tudni választani soha életemben.Ha ezt méri ki a
sors rám, akkor is együtt.
- Mindig,
egymás kezét szorosan fogva. Nagyon komoly lett az én fiam örökké ragyogó,
mosolygó szeme. Tudta pontosan, akkor még nem voltam teljesen jól. Érveimet
értette. Mivel túlságosan jól ismer, világossá vált számára, így is tettem
volna. Nagyon bátor ember.
- Nem
szereti viszont a súlyos, lelki konfliktusokat. Megoldja, kikerüli az
összeütközést. Nagyon jó természete van. Gondolkodott egy kicsit.
- Aztán,
ahogy szokta, megsimogatta az arcomat:- Ne forgasd magad ezen drága – de igazad
van.- Szerencse, hogy nem kellett átélnünk.-
- Azzal,
hogy másról kezdett beszélni, nem azt jelentette, hogy elsiklott volna a
tragédia fölött. Nekem akart másról beszélni. Engem akart felhőtlenebb
területekre irányítani. Beültek az autóba. Sokáig integettünk az utcai lámpák
fényében, aztán elporzottak. Ez az este örökké bennem marad. Gondolkodó
homlokráncai, tenyere az arcomon, s amint beláttam a lelkébe. Ő tudta, hogy én
csakis ezt léphettem volna meg, semmi mást.
- Lehet,
hogy gyáva vagyok, lehet, hogy nem vagyok elég okos ahhoz, hogy mentsem a
menthetőt. De hol van az, amit meg lehet menteni?
- Deformált
lelkű felnőttért – amit csináltak volna a fiúkból a bizonyos neveldében? Ezért
tűzbe dobjam a szőke babát a karomból, s velem meg lesz, ami lesz? Nem tudok
így működni. Nem tudok számítgatni.
- Talán
azért, mert velem nőtt az anyaság. Nem fennhangon deklarált formában. Nem
diadalív alatt elvonulva a fennkölt kivagyiságtól, mert megadatott.
-
- Nem
lehet másként, mert aki bennem felnőtt, többé nem engedhetem el a kezét. Az a
dolgom, hogy ÉN vigyázzak rá. Ha ez az ösztön a halált diktálja – akkor az a
helyes. De örökké, mindig együtt – ahogyan mi ezt szoktuk. Bármi ellen. Sem
fegyver, sem megfélemlítés, sem a megsemmisülés nem engedheti azt, hogy minket
elválasszon egymástól.
- Az
én felelősségem, az én szeretetem, az én hitem,az én vállalásom.
- Tudom,
hogy így tettem volna. Vakon bízó, kérlelhetetlen anyasággal.
-
-
-
- ANNAK DACÁRA ÍGY GONDOLOM, HOGY
KÖZÉPSŐ FIAM MÁR NEM ÉL.
-
-
-
-
2005.
10. 04.
<<
Főoldal
2005 Minden jog fenntartva thao & fly man