VÉGE

Előre meg volt ez
Szépen írva.
Csak a szívnek
Kellett lekottáznia.
Ami nem illik egybe,
Nem fog sikerülni,
Bárhogy erőlködik
Az ember ostoba agya.
Elmúlt. Hát elmúlt.
Mit sirassak rajta?
Menekültem valami
Sokkal nagyobb elől.
Nyertem, s ez így van,
Mit szorongjak?
A hátamon a magány
Meg nem ül!
Szeretnek annyian
És annyiféle képpen!
Most értékelődik
Egész életem!
Most látom, ami
Természetesnek
Látszott, valójában
Nem „minta- értéktelen”.
Ezernyi apró kincsem
Volt, s most szégyen
Ég örömtől piruló
Arcomon!
Hol voltam eddig én
Szerencsétlen,
Hitetlen
Majom?
Mint ki óceánt
Látva szavát veszti,
Állok a szeretet
Kellős közepén.
Rá kellett jönnöm:
Gyarló vagy, ember!
S lehajtom fejem
Az örök
Szeretet
Ölén!
 

2005. 11. 01.