Az üres telken...

 

...a város szívében, hol kettőnk
tűnt lépteit egyedül kerestem...
mikor még nevettünk, független,
boldogan és ünnepeltünk egyszerre
téged és egy frissen született új,
kis életet...
nagyon erős voltam, magabiztos,
az élet ajándékát természetesen
fogadtam – jár nekem – gondoltam,
aztán a tünékeny szépség darabokra
hullt, s eleinte vártam aztán
berendezkedtem a nappali
éjszakában, megtanultam
élni , farkas – egyedül...
de – amikor a vasárnap
délelőtt kicsalogatott,
csak oda jártam el, az
út alám futott, hol olyan
boldogok voltunk te –
meg én...
megnyugodtam, pedig
most tudom csak, az
élet legperemén voltam,
de segített az egyszeri
vidámság, tünde
gondtalanság....

 

Megmért az isten s
Nem talált könnyűnek,
Levette rólam az átok
Sötétet és itt vagy és
Vártalak és semmi
Már nem számít,
Minden keresztutam
Pálmaligetté válik,
Mert érdemes lettem,
Arra, hogy engem
Szeress, kincsem.
Ígérem, senki erre
méltóbb, senki
nincsen...
Kezeimen a szög
Már soha nem
Gyógyul be, de
Üres tenyérrel,
Boldogan,
Szeretlek, s
Telek, vagy
Magányos
Séta, ez
Megmásíthatatlan
És végre
Végleges,
Csak szeress,
Csak engem
Szeress....