Hiányod...

 

...mint árva, nagy szemű,
szomorú kisgyerek, párnám
szélén kuporog, öregesen
bólogat, aztán ingatja fejét,
balra, jobbra...
nem tetszik ez neki, nem jó,
nem akarja,hogy álmomat
nem fonja be a kedves
szuszogás, mely egy van,
nem téveszthető, nem lehet
helyette semmi más...
bénít a távol, nincs magyarázat,
akkor sem, ha ezerszer jól
magyarázható...

 

a hiány ül, öregesen, némán,
szeméből csillag – könnyek
peregnek árván és sajnálja
nagyon, hogy mitőlünk
múlik tova, sok,
megélhető, már
elvesztegetett,
szép, együtt
tölthető, de
nem töltött
idő...