|
Az alábbiakban azt írnám le, hogy mik azok a tudnivalók és egyéb dolgok amik szükségesek egy Zul Gurub raidben való résztvételhez és annak sikeres végrehajtásához.
Ventrilo Mindenki jelentkezzen be az előre kihirdetett szobába. Leginkább csak a leaderek beszéljenek. Ezt vegyétek nagyon komolyan! (Csapaton belüli kérésekre ott van a /raid, vagy a /p.)
CT_RaidAssist (addon) Legyenszíves mindneki töltse le letöltésekből és tegye fel.
Decursive (addon) Az alábbi oldalról letölthető, egy kifejezetten átkok eltávolítására kitalált addon. A paladinok tehát mindenképp töltsék le innen.
Items Mindenki szerezen be előre csomo potit, sebtapaszt, lőszert, kaját és ami kell. Ezen kívül legyen mindene megjavítva, legyen feltöltve lőszerrel és petfooddal.
Jelenleg a negyedik bossnál járunk (Jeklik, Venoxis, Mar'li, Mandokir) szeretnénk mihamarabb továbblépni. Innen egy kicsit nehezebb lesz, de könnyen elsajátíthatóak a tigrises és a párducos bossok is, be kell gyakorolni. Utána Hakkar következik majd és Jin'doo -t a végére hagyjuk, őt a legnehezebb leküzdeni.
Alábbiakban az egyes bossokra érvényes taktikákat olvashatjátok. A fenti képre klikkelve egy könnyen áttkinthető térképet találtok, érdemes átnézni aki még nem látta. :-)
1. boss, High-Priestress Jeklik
Amit muszály: A varázshasználókat távol kell tartani tőle amíg denevér alakban van. Az emberi formában használt curse-t le kell szedni.
MT kihúzza egy nagy nyílt terepre és a távolságis csapatok egy helyre állnak. Közelharcosok mennek püfölni. Denevérek fognak jönni, egy második warrior megpróbálja elhúzni ezeket a távolságiak és az MT közeléből, és ekkor távolsági AOE amíg meg nem halnak (Arcane Explosion kockázatos). Ha jó a DPS csak 2x jönnek denevérek mielőtt átvált caster formba (50%).
Alakítsatok ki egy nagy kört körülötte (a távolságiak). Aztán Kick / Counterspell / Feral Charge menjen rá mihelyt megpróbálja gyógyítani magát (RA figyelmeztet, meg a Raidleader úgyis üvölti). (A Counterspell azt írja majd hogy immunis, de csak a másodlagos effektre immunis, a varázslást megszakítja). Denevérek jönnek majd bombázni, szóval egy jól kialakított körben cask egy távolsági ember kapja a bombát (a bombáknak van AOE sebzése) vagy az MT, aki ebben az esetben kihúzza a tűzből.
Egy warlock és egy hunter a csata elejétől fogva szívja a manáját, ha elfogyott, akkor elég hogy a Viper Sting maradjon rajta. (Ha marad manája, akkor a második fázisban mind Flay-t és Fear-t használ amik jócskán megnehezítik a küzdelmet.)
2. boss, High-Priest Venoxis
Paladin húzza, senki sem megy a boss közelébe, ameddig át nem vált kígyó formába! Sleep és/vagy Sheep megy 3 add-ra, a boss-t félrehúzva tankoljuk. Egyszerre 1 add-ot ütünk, majd sorban egyessével a többit, míg mind meg nem halt. Fontos hogy csak az MT legyen a közelében, mivel egy "chain" varázslatot használ, ami kétszeres sebzést csinál minden ugrásnál. A warlockok DOT-olnak és manát szívnak! Volt rá példa hogy valakire 7k sebzést osztott a varázslat. Valamint Renew varázslatot használ amit papok leszednek róla azon nyomban hogy a RA vagy a raidvezető üvöltése figyelmezteti őket erre. Ezzel drasztikusan megnő a dps.
50%nál kígyóvá alakul, ekkor mindenki abbahagyja a tüzelést, és a healerek fokozottan odafigyelnek a tankra mert az gyorsan meghalhat. Ha újra megvan az aggro, lehet újra ütni, ezúttal már a közelharcosoknak.
Kígyó formában méregködöt tojik maga alá, hasonlóan a Sholomance-i Ghoul-okhoz, ebből az MT kihúzza, és mindenki kiáll belőle. A mérgezést azonnal leszedik mindenkiről a paladinok és a druidok. (A legkönnyebb boss.)
3. boss, High-Priestress Mar'li
Amit tesz (humanoid formában):
Amit tesz (pók formában):
Két külön csapat lesz: távolságiak és közelharcosok. Mindkét csapathoz hozzá lesz rendelve egy tank. A közelharcos csapat megy az MT1-el és üti egészen addig amíg le nem hálózza őket. A távolsági csapat külön marad a saját tankjukkal (MT2). Mihelyt lehálózta a közelharcos csapatot, nekimegy a távolsági csapatnak (aki le van hálózva nem tud varázsolni, kivétel a Blessing of Freedom). Ekkor a távolsági csapat MT2-je lesz az MT aki gondoskodik róla hogy a Boss ne üssse a távolsági csapat tagjait, és visszahúzza a közelharcos csapathoz. Ilyenkor érdemes a távolságiaknak a tüzelést szüneteltetni a warrior aggroépítését ezzel megkönnyítve. Ha az MT2 szól hogy lehet lőni, akkor szabad ütni (igen, pók formában is), de mihelyt hálózik megint szünetet kell tartani, és a tankok megint cserélnek.
4. boss, Bloodlord Mandokir
Mit is csinál? Szóval, MT1 megtankolja Mandokirt, de senki más nem nyúl hozzá. MT2 megtankolja a raptort, és mindenki segít neki megölni amint lehet. (Ha meghalt a raptor Mandokir berserk módban lesz pár másodpercig, de még mindig könnyebb mint a raptort végig offtankolni.)
5. boss, High-priest Thekal
A csata kezdetén 5 ellenféllel nézünk szembe. 2 zealot, 2 tigris, és Thekal maga. Mindkét zealothoz és Thekal-hoz is egy-egy tank lesz rendelve. A dps villámgyorsan a tigriseket szétcincálja (amit kb 10 másodperc alatt meg lehet tenni). Míg a tigrisek megpusztulnak, a tankok a megfelelő helyre húzzák a célpontjukat. Thekal középre, és a zealotokat bal illetve jobb oldalra, hogy ne tudják egymást segíteni. Paladinok rutinszerűen püfölik a decursive-ot mivel a pap zealot Silence-el néha amit ha rossz pap kap rossz időbe meghalhat egy tank. A warrior add mellett érdemes még egy warriort vagy paladint tartani állandóan (ütheti is nyugodtan) mert a tankot néha Gouge-olja és ilyenkor a hozzá legközelebb állóra támad míg a Gouge tart. A Thekalt tankoló warriorra folyamatosan figyelni kell, mert Mortal Strike-ot kaphat, egy paladin nyugodtan spammolhat rá Flash of Light-ot (Blessing of Light lesz a tankon persze), valamint a tank használjon Potit, Healthstone-t ha szorul a hurok. Sokat segít hogy Thekal-t lehet Disarm-olni.
Elsőként a warrior Zealotra koncentráljuk a tűzerőt, és 10%-ra visszük a hp-ját (15%nál szólni fog a raidleader, mert a warrior úgyis leviszi 10 alá amíg a másik kettőt is levisszük). Mihelyt ezzel megvagyunk a DPS Thekal-ra koncentrálódik, míg őt is 10%-ra le nem visszük, majd végül Zealot Khan jön (tessék rugdosni ha gyógyítani akar). Khan-t is 10%-ra levisszük. Ekkor összehúzzák őket a tankok egy helyre és szétaojézzük a fejüket! Ha egyikük hamarabb meghal a többinél akkor feltámasztják egymást pont mint a Core Houndok MC-ben.
Vége a csatának??? Hát sajnos csak szeretnénk.
A tigriseket amiket idéz nem szabad megölni, mert aggro-vesztés lesz a tanknál. A tigriseket Fear-elni Sheep-elni stb. Ahonnan jön a boss csapata (a ház felől), van egymáshoz közel két fal, itt tankol a boss az egyik oldalon, a másikon áll mindenki más, így az AOE nem repít el mindenkit. A heal nehézkes köszönhetően az AOE-nak és a tigriseknek valamint az állandó Charge-nak. Ugyanakkor fontos a dps osztók életben tartássa! Egyetlen esélyünk ha mi hamarabb öljük meg, mint ő minket.
6. boss, High Priestess Arlokk
Azzal kezdünk hogy meggongatjuk a gongot. Az ajtó felől fog a gong felé jönni, szóval mindenkit a gongnál tartunk a csata kezdetén. Mihelyt a csata elkezdődött, folyamatosan jönni fognak a párducok balról és jobbról. (Ezek nem elitek nem sebeznek sokat és könnyen megölhetők, de nem szabad rájuk fordítani a dps-t.) A boss-t kell ütni, neki kell minél hamarabb meghalnia. Valamennyi idő után el fog tűnni, és valakit meg fog jelölni. Akit megjelölt, azt fogja minden kis párduc ütni. Szóval őt védjük némi Heal-el és AOE-vel, Fear-el, míg vissza nem jön a boss. Mihelyt ismét megjelent azonnal full dps neki, ebbe mindenki beletartozik, paladinok és druidok is. Ami kifér a csövön. Megint el fog tűnni. 2 emberen lesz jelölés ekkor már. Öljük ekkor megint kicsit az addokat, nem sebeznek sokat, de sok kicsi sokra megy. (Ennél a bossnál csak a dps számít, mindent tessék bevetni, akár még a robbanó birkákat is.) Ehhez még annyit tennék hozzá saját tapasztalatomból hogy 1-1 offtank warrior bal és jobb oldalon gyönyörűen össze tud gyűjteni és tankolni akár 30 kispárducot is, egyessével ölve őket. Ezekre a warriorokra menjen Thorns. A Thorns nem a druidra termeli az aggrot, ez biztos, utána lett nézve. Minden kis párduc így 18-at sebződik csak attól ha megüti a warriort.
7. boss, Jin'doo The Hexxer (Mind közül a legnehezebb.)
Mit is csinál?
MT kezd és némi aggrot épít. Ezután elszabadul a pokol és mehet a dps. Warlockok papok és hunterek 0-ra égetik a manáját. Mihelyt 0 csak 1 hunter tartja rajta a Viper Sting-et. Ezután nem lesz healing totem. 1 mágus a csontik mellett marad egy healerrel, és AOE hogyha valakit beteleportál.
8. boss, Hakkar
Néhány általános szabály az egész csata idejére:
Így fog lefolyni a csata:
Ghaz'Ranka (idézett boss)
Menj Nagle's Point-ra. Vidd vissza hozzá a "Loot Tape"-et és vedd meg egy "Fishing Barrel"-jét (1g). Aztán ha megnézed a krokik helyén a vizet, akkor láthatsz egy fekete bigyót, csakúgy mint a horgászversenynél. Itt kezdj horgászni a csaliddal. Összesen 5 halat kell kifognod a hordóhoz. (Ezeken a helyeken max 3 halat tudsz kifogni.) Mihelyt megvan az 5 hal, meg kell tisztítani a piranyáktól Naggle's Point-ot, aztán be kell hajítani a hordót a vízbe és kijön Ghaz'ranka. Ez ugyanolyan mint Ghaz'rilla(ZF), de az AOE knockback-je jócskán többet sebez, szóval a vízben a legcélszerűbb harcolni. Érdemes 2 tankot használni, hogy amikor egyik tank a levegőben repül (lazsál) akkor a másik átvehesse a tankolást. Egyébként meglehetősen könnyű.
Edge of Madness (idézhető bossok)
Kell hozzá egy poti amihez a következők fognak kellenni: 1x Black Lotus, 6x Powerfull Mojo, 1x Massive Mojo, 1x Blood of Hero's
Ki kell pucolni az impektől a szobát először. Warlock-al Banish/Enslave 1-1 imp-re, és egyessével kell megölni őket. Ha egy imp meghal, akkor nyílik egy portál melyből 2db Voidwalker jön ki, kik kemény AOE-t nyomnak, szóval nem érdemes a közelükben tartózkodni. Egy dolgot nem szabad csinálni: Enslave-elni egy impet a 3db imp + 1db humanoid pack-ban, mert ez beaggrozza a másik pakkot is. Így a Banish a legjobb megoldás. Tiszta a terep?
Ezekre csak max dps, olyanok mint az UBRS bossok. Forrás: Illuminati
|