Az ősi fekete mágia
A rómaiak gyakran éltek a varázslás eszközeivel. A hatalmon levők féltek is tőle és igen szigorú törvényeket hoztak ellene.
A „ bajt hozó tárgyak „ között embercsont darabok, átokszövegek, a nevével jelzett ólomtáblácskák, véres hamvak voltak.
A görögök és rómaiak egyaránt hittek abban, hogy átkaikkal megronthatják ellenségeiket. Az átkokat ólomtáblákra vésték, s ezeket vagy gondosan eltemették, vagy kútba dobták, hogy az alvilág isteneihez jussanak, akik majd beteljesítik az átkot. Leggyakrabban az ókorban is szerelmi ügyekben fordultak varázsláshoz. A görög és római nők egy iunxnak nevezett bűvös kereket használtak. A nő egy ráhurkolt zsineggel pörgette, hol meghúzva, hol lazítva a zsinegen, abban a hitben, hogy így visszaszerezheti kedvesét.
Az I. századból, a római fennhatóság idejéből való egyiptomi Mágikus papiruszok nyújtják a legjobb betekintést az ókori varázslásokba. Valószínűleg az akkor működő mágusok könyvein alapulnak ; görög, római, egyiptomi és zsidó istenekhez fohászkodó szövegeket, jövendöléseket, , ráolvasást, exorcizálást, az az a démonok elűzésére szolgáló módszereket, könyörgéseket, szerelmi és bosszúálló varázsigéket tartalmaznak.
Egy férfi számára készített szerelmi- bosszúálló varázslás például a következőkből állt. A varázsló viaszból vagy agyagból egy férfi és egy női alakot gyúrt, az utóbbit 13 fémtűvel átszúrta, majd 365 csomóval összekötözte a kettőt. Aztán egy ólomtáblácskát kötött a figurákra, amelyekre az alvilág isteneihez intézett varázsigét vésett, végül napnyugtakor eltemette őket egy frissen ásott sírba.
Az efféle pénzért nyújtott szolgáltatásokat „ alacsonyrendű mágiának „ nevezték. A III. században az újplatonista misztikusok kifejlesztették a „ magasrendű mágiát „ vagy teurgiát, amely arra adott recepteket, hogyan lehet megidézni a jó szellemeket, érintkezésbe lépni velük és a segítségüket kérni.