Vissza

Lev Tolsztoj: Ivan Iljics halála

A 80-as évektől kezdve a Tolsztoji művek alapkérdése: Hogyan kell helyesen élni?

„Ivan Iljics élete egyszerű, hétköznapi és iszonyú volt.”

A keletkezés idején alakja egy hiteles történet egy kormányzósági hivatalnok betegségéről és haláláról. Maga az író kivételesen fontos műnek tartotta, mert ebben az időben a legfontosabb kérdés számára az volt: Hogyan kell helyesen élni?, Mi az élet értelme?.  (1865-ben jelent meg a könyv).

A rendkívül gondosan szerkesztett kompozíció jellegzetessége, hogy a végével kezdi a történetet az író: RETROSPEKTÍV KOMPOZÍCIÓ.

Szerepe: Előre készíti a főhős emberi kapcsolatait, környezetét, amelyet /mint később kiderül/ alapvetően meghatározták Ivan Iljics sorsát és magatartását. Előre ad egy kulcsot, amely ott van egész végig a kezünkben – a megfejtés kulcsa a főhős sorsához.

A halott arckifejezése szemrehányást és megnyugvást egyszerre tükröz. Azt üzeni, hogy megtette amit meg kellett tennie.

A gyászolók halálához való viszonya egy-egy tipikus magatartás tükre, közös vonásuk a részvétlenség. (feleség – anyagi hasznot remél, hivatalnok társai – kínos, kellemetlen incidensként fogják fel, hazug gesztusokkal leplezik közönyüket.  Ivan Iljics fiát és Geraszimot kivéve, akik őszinte részvétet mutatnak). Viselkedésükből kiderül, előre sejthető, hogy milyenek voltak emberi kapcsolatai, hogy milyen erkölcsi normák uralták az életét.

A kompozíciós megoldás figyelemfelkeltő  és feszültségteremtő is , hisz kíváncsivá tesz a főhős életére.

A II. és III. fejezet az élettörténetet a külső, objektív idő tükrében kronologikusan beszéli el. A további fejezetek az életeseményeket a főhős tudatán keresztül egy belső szubjektív idő tükrében ábrázolja.

Ivan Iljics magatartása és sorsértelmezése

Az író és az ábrázolt valóság viszonya jellegzetesen realista, hőse hétköznapi hős. A társadalmi valóság mindennapjait hétköznapi helyzeteket – gesztusokat, valós környezetet aprólékos részletességgel, szenvtelenül, kívülállóként, érzelmileg közömbösen, objektív narráció formájában beszéli el.

A szerzői ábra megadja a kulcsot a főhős magatartásának és sorsának értelmezéséhez.

Ivan Iljics testi életét ismerjük meg először, vagyis a környezte számára azt a külső értéket, amelyet a környezete megtapasztal. Ennek az életnek az értelme, a főhős megfogalmazása szerint: mindenkor megfelelni a társadalom elvárásainak és ez az elvárás nem más, mint egy könnyed, kellemes, vidám és ildomos világ, másképpen Comme il faut.

 A szerzői  ironikus megítélés: „ mindez tiszta kézzel, tiszta ingben zajlott, francia szavakkal elvegyítve.” Egy társadalmi típus, az orosz hivatalnok, az arisztokrácia magatartásának a minősítése is.

Ennek a „komilfóságnak” megnyilvánulási formái a reprezentáció, társadalmi összejövetelek, estélyek rendezése, színházi bemutatókon való látványos megjelenés, férfias szórakozások, bordélyházban való megjelenés.  Éppen a reprezentáció főszíntere a szalon lesz, amely betegségének majd a halálának is a közvetett okozója.

Az a tény, hogy egy létráról esik le szimbolikus jelentéstartalommal bír.  – elérkezik a hivatali ranglétra csúcsára, de e nem hozza meg a várt örömöt, boldogságérzést, innentől kezdődik a haláltusája.

A második fejezet kezdő mondata – élete egyszerű, mindennapi és iszonyú volt – válik világossá a testi élet beszűkülése után, a betegség idején, amikor a lelki élet veszi kezdetét.

A betegség idején a főhős a beszűkült életterében, a betegszobában fokozatosan jut el a felismerésig. Kezdetét veszi egy szenvedéstörténet. Ivan Iljics fokozatosan szembesül azzal a ténnyel , hogy hazug életet élt – számára ez a testi fájdalomnál sokkal elviselhetetlenebb.

„Talán nem úgy éltem ahogy kellett volna.”

„A közvéleményben felfelé haladtam és ugyanolyan arányban fogyott alólam az élet.”

A tolsztoji ábra egyértelműen tükrözi ezt a sorsot. a testi, tehát a külső élet fokozatos beszűkülése együtt jár a lelki élet/belső élet kiteljesedésével. fizikai gyötrelménél jóval nagyobb a lélek szenvedése. Annak a tudata, hogy elrontotta az életét, hogy enyhítse a fájdalmát a múltjából visszaidézi azokat a szép és tiszta pillanatokat, amelyekben még azonos volt önmagával – ez számára a gyermekkor ideje. Megszületik benne a részvét, a megbánás, a szeretet érzése (ezt tanulhatja Geraszimtól is) és így már készen áll elfogadni saját halálát, belegyömöszölődni a zsákba (a halál metaforája) vagyis készen áll az újjászületésre.

/Végső felismerés, hogy emberi kapcsolataiban nem voltak érzések csak az önzés és a megfelelni akarás működött, nem volt benne csak az önmaga iránt érzett szeretett s csak ezt belátva képes csak elfogadni halála tényét, bejutni a zsákba és ezáltal megteszi a megváltó gesztust: bocsánatot kér a családjától önmaga miatt. ez az újjászületésnek a pillanata, ezt mutatja be az ábra is: kiteljesedik a lelke, átlépi a halál határvonalát, egy más és egy új életre és egyben egy új dimenzióba kerül./

Az ő sorsában tükröződik a tolsztojizmus – e szerint az élet egyetlen, kizárólagos értelme a cselekvő szeretet.

Nyilvánvaló, hogy Tolsztoj ismerte az óegyiptomi halotti szertartás szimbolikus tárgyát: a halotti leplet, amely zsák alakú – ez a forma pedig egyértelműen az anyaméh alakját idézi. Ezzel is kifejezve a hitet, hogy a halál nem más, mint egy más életbe születés.

A tolsztoji ábra, a kompozíció szeretetét is mutatja. A külső biografikus teret és időt, felváltja egy leszűkült tér és egy szubjektív kitágult belső idő. Ekkor kezdődik el a tudat működése és a főhős életének eseményeit javarészt a tudat által, közvetve ismerjük meg.

A kompozícióra jellemző egy motívum háló. olyan előre vetítő motívumok jelennek meg, már a történet elején is, amelyek előrevetítik Ivan Iljics halálát és „feltámadását”.

Ő volt a család főnixmadara, ez jelzi a feltámadását. Az ajándékba kapott zsebóra, amely magának az időnek a szimbóluma és a rávésett felirat: „Gondolj a halálra”

A tosztoji  kérdésre: Hogyan kell élni? a válasz: „Az egyetlen teljes és igaz tevékenysége az életnek a szeretet”.