6. tétel
A nyelvtörténet forrásai, kézírásos és nyomtatott nyelvemlékek
„ Kis forrásból eredő folyó
a nyelvünk, táltosok és hittérítők,
a Don mellől jött harcos keleti
fejedelmek és furulyázó pásztornépek szavaiból keletkezett.” ( Krúdy Gyula)
A nyelvtörténeti kutatások a nyelv diakrón vizsgálatát jelenti. Az összehasonlító nyelvészet is eszköze a kutatásnak. A nyelvtörténeti forrásokat csoportosíthatjuk aszerint, hogy kézzel írták vagy nyomtatták őket, de elkülöníthetjük őket abból a szempontból is, hogy milyen nyelvi anyagot őriznek.
Nyelvemléktípusok:
V Szórványemlékek, glossza, szójegyzék
V Kéziratos szövegemlékek
V Nyomtatott szövegemlékek
Szórványemlékek azok az írott források, amelyek idegen nyelven íródtak, s a szövegben magyar szavak csak elszórtan jelennek meg. Ezek többsége valamilyen tulajdonnév (földrajzi vagy személynév). A legjelentősebb szórványemlékek:
V 950 körül keletkezett Bíborbanszületett Konstantin, bizánci császár, A birodalom kormányzásáról című műve, amely gazdag tulajdonnevekben (törzsek, fővezérek nevei és földrajzi nevek)
V A veszprémvölgyi apácák adománylevele, amely Szent István korában keletkezett, dunántúli helynevek olvashatók benne.
V Tihanyi apátság adomány levele, 1055, nemcsak tulajdonneveket, hanem köznevek is tartalmaz, mondattöredéket is „Fehérvárra menő hadútra”
V Anonymus Gesta Hungarorum, regényes gesztájában is sok személynevet és helynevek találhatóak
Glossza, olyan szórványemlék fajta, amely nem szerves része a szövegnek, hanem lapszéli jegyzet, amely a szöveg megértését segíti. Legjelentősebb fennmaradt glosszán a Marosvásárhelyi glossza.
Szójegyzék a szórványemlék egy másik típusa. Az ómagyar korban használták, ezek a szójegyzékek latin nyelvűek voltak, és a latin szavak fölé jegyezték a szavak magyar megfelelőit. Jelentős szójegyzék a Besztercebányai szójegyzék (1395 körül).
A szövegemlékek olyan nyelvemlékek, amelyek már összefüggő, magyarul írt szövegek. Ilyen szövegemlékünk a Halotti beszéd (12. század végén), amelyet a Pray-kódexben maradt fenn, ez a magyar és az összes finnugor nyelv első szövegemléke. Az első szépirodalmi szövegemlékünk a 13. század közepén keletkezett Ómagyar Mária-siralom, amelyet a Leuveni-kódexben maradt fenn.
A kódexek nagy terjedelmű, kézzel írott alkotások. A kódexek jelentős részét az az igény hozta, hogy az egyház hivatalos nyelvét, a latint kevésbé értőknek anyanyelvükön szóljanak az imádságok, a példázatok, a bibliai részletek, a legendák. A kódexek nevüket a lelőhely nevéről, a megtaláló nevéről, adományozó vagy fontosabb személyek nevei után kapták. Legjelentősebb kódexünk a Jókai-kódex, amely Szent Ferenc életét meséli el. A világi papoktól származó első magyar Biblia-fordítás, a Huszita Biblia, amit három kódexben találták meg. Az ószövetség egyes részeit a Bécsi-kódexben, az evangéliumokat a Müncheni-kódexben, a zsoltárokat pedig az Apor-kódexben maradt fenn. Kiemelkedő még Ráskay Lea domonkos apáca által másolt Margit-legenda, amely IV. Béla lányának életéről szól.
Nyomtatványok közül kiemelkedő Sylvester János Új Testamentuma (1541) és Károli Gáspár Szent Bibliája, a vizsolyi Biblia 1590.
A magyar nyelvű szerelmi líra első emléke a két sorból álló Soproni virágének. „ Virág tudjad, te tőled el kell mennem, / És te éretted kell gyászba ölteznem.”