7. tétel
Nyelvújítás
A magyar felvilágosodás korában került figyelem középpontjába a nyelvkérdés, a nemzeti nyelv ügye, mert a nyelv kultúra hordozó, az önálló nemzeti lét meghatározó feltétele pedig a nemzeti kultúra megléte és épp ez a kor az, amelyben történelmi, társadalmi sorskérdéssé válik a nemzeti függetlenség megteremtésének lehetősége.
Nemzeti lét, kultúra és nyelv eltéphetetlen viszonyát már a felvilágosult német filozófus, Herder is megfogalmazta, aki a magyar halálra ítéltséget jósolta, azt feltételezve, hogy a nemzeti kultúra ősforrása a népköltészet, s ha egy nemzet nem leli hagyományait, akkor pusztulásra ítéltetett. Több írástudónk, többek között Bessenyei György a Magyarság című röpiratában is megfogalmazta a magyar nyelvűség fontosságát. „ Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen soha.”
A nyelvújítás vezér egyénisége Kazinczy Ferenc, a széphalmi remete. A szó- és kifejezéskészlet gyarapításában és megújításában mutatkozott meg a nyelvújítás. Több féle módon jöttek létre szavak:
V Idegen szavakat szó szerint lefordították, pl.: materia=anyag, kellner= pincér
V Tájszókat emeltek közhasználatúvá, pl.: csapat, róna
V Kihalt szavakat újítottak fel, pl.: fegyelem, hős
V Szóképzéssel, pl.: huzal, nőies
V Elvonással, pl.: cikkely→cikk, kapál→kapa
V Szóösszetétel, pl.: vérszegény, pénztár
V Szóösszerántással, pl.: elöl+ülnök=elnök, levegő+ég=lég
V Természetesen erőltetett szóalakok, tövek, sőt képzők is születtek, pl.: ma/me érme, da/de járda
A nyelvészet társadalma két táborra szakadt: neológusokra = újítókra és ortológusokra = hagyományőrzés híveire. 1813-ban jelent meg a Mondolat című röpirat, amelyben neológusokat és Kazinczyt gúnyolják ki. A röpirat válaszát Szemere Pál és Kölcsey Ferenc fogalmazta meg 1825-ben, Felelet a Mondolatra címmel. Kazinczy értekezése az Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél című értekezésben fogalmazta meg a helyes állásfoglalást: „ Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszer s mind, s egységben és ellenkezésben van önmagával.”
A nyelvújításnak köszönhetően megszületett az egységes köznyelv és az irodalmi nyelv.