Történelem
Emirates
Arsene Wenger
Mezek

Végre robbanhat a Rosicky-bomba?
0 komment
Tomas Rosicky szerint, ha az égiek is úgy akarják, végre igazán berobbanhat a Premier League-be. A cseh klasszis tavaly nyáron igazolt az Arsenalba, de sorozatos sérülések miatt alig-alig játszott az egész szezonban. Tomas Rosicky elszántabb, mint valaha. A cseh futballista második Premier League-idényére készülhet az Arsenal színeiben, de ő valójában úgy érzi, mintha most következne csak a debütálás. Ennek az az oka, hogy tavaly nyár óta többet volt sérült, mint egészséges, így nem igazán tudta megmutatni a londoni szurkolóknak, mire is képes igazából. "Egyetlen kívánságom van a Jóistenhez: ne sérüljek meg, engedje, hogy játsszak…Ha ez így lesz, ígérem, emlékezetes szezont produkálok az Ágyúsoknál. Most úgy érzem, kicsattanok az erőtől, így végre robbanhat az igazi Rosicky-bomba" - mondta a középpályás, aki azt is hozzátette: rendkívül furcsa volt korábbi csapata, a Sparta Praha ellen játszani a Bajnokok Ligája selejtezőjében, de nem ígérhet mást cseh rajongóinak, minthogy másodszor is legyőzik majd a prágaiakat.

(forrás: www.bulvarsport.hu)
Rosicky - 2007. 08. 20.

Warning: Division by zero in /hirek/inc/functions.inc.php on line 469

Hozzászólás küldése
Név:
E-mail:
Szmájlik:
smile wink wassat tongue laughing sad angry crying 

Tetszik Rosicky játéka?
Igen
Néha
Nem

Részeredmény