Az Arpád-ház kihalása után az ország jogilag egységes maradt, de a hatalom a tartományurak kezébe került. A kiskirályok szerezték meg a főméltóságokat (nádor, vajda, bánok), sajátjukként kezelték a méltóságaik rétén birtokolt királyi várakat. Gazdaságpolitikájukra leginkább a rövidlátás, a mielőbbi haszonszerzés volt a jellemző.
Anjou Károly Róbert (1308- 1342):
A trónharcok során Anjou Károly Róbert (1308-1342) került ki győztesen. A XIV. század első két évtizedében lépten-nyomon tapasztalnia kellett, hogy az országot nemcsak politikai, de gazdasági széthullás is fenyegeti: kiürült a királyi kincstár. A tartományúri berendezkedés nem kedvezett a pénzgazdálkodás térnyerésének. A tartományurak hatalmának alapja a természeti gazdálkodás volt, csak saját szükségleteikre termeltek, nem árutermelésre és pénzgazdálkodásra
Károly Róbert gazdasági reformjainak alapelképzelése az volt, hogy a birtokairól befolyó jövedelmek mellett elsősorban királyi jogon szerzett bevételekhez kell jutni. Károly Róbert széles körben érvényesítette uralkodói (regálé-) jogait: a bányászat, a pénzverés, az adózás és a vámok területén.
Királyi gazdaságpolitika:
A királyi gazdaságpolitika Nekcsei Demeter tárnokmester nevéhez kapcsolódik, aki megszervezte a kamarákat az állami jövedelmek behajtására és kezelésére. A kamarák élén a kamaraispán állt, általában egy tehetős polgár személyében.
Importcikkek:
Exportcikkek:
Károly Róbert gazdaságpolitikája eredményeképpen bámulatosan rövid idő alatt kiemelkedett Magyarország a gazdasági anarchiából, újra megtelt a királyi kincstár, gazdasági vonatkozásokban is megnőtt az ország ereje és tekintélye.
I. Nagy Lajos (1342- 1382):
A fiatalon, tizenhat éves korában atyja örökébe lépő I. (Nagy) Lajos (1342-1382) tele kincstára támaszkodva kezdhette meg uralkodását. Királysága alatt dühöngött Európában a „Fekete Halál", az 1347-1352 között tartó pestisjárvány, mely tizedelte az országok lakosságát, beleértve Magyarországét is. A királyi kincstár gyors kimerüléséhez hozzájáruló eredménytelen itáliai hadjáratok és a behurcolt pestis nyomán támadt feszült belpolitikai helyzetben az uralkodó 1351-ben országgyűlést hívott össze.
Törvények:
A törvények között az uralkodó gazdaságpolitikájaként kiemelhető a földesúr felé történő jobbágyterhek egységes szabályozása (kilenced) elsősorban a nemesség érdekeit szolgálta, mert így a jobbágyok nem vándoroltak a kedvezmények biztosítására képes nagybirtokokra. Egy ponton viszont szűkítették a nemesség jogait, az új szabályozás az ősiség értelmében a birtok a nemzetségen belül apáról fiúra szállt, valamint elidegeníthetetlen. E rendelkezés egyrészt védte a köznemesi birtokokat a nagybirtokkal szemben, másrészt a fiúágon kihalt nemzetségek birtokai a háramlási jog révén a királyra szálltak vissza, ez a lehetőség - tekintetbe véve a kor magas halálozási arányát - az uralkodók számára megújuló birtokforrást jelentett.
Mezőgazdaság:
Ipar:
Luxemburg Zsigmond (1387- 1437):
Nagy Lajos halála után harc kezdődött a hatalomért, melyből Lajos egyik leányának (Mária) férje Luxemburgi Zsigmond (1387-1437) került ki győztesen. A trónharcok idején Zsigmond kénytelen volt főméltóságokat szétosztani az őt támogató bárók között, akik így a honorbirtokokat, vagyis a tisztségekkel járó király várak nagy részét örökbirtokként szerezték meg.
A királyi hatalom reformjai:
Zsigmond politikájának anyagi fedezetéül szolgált a sómonopólium, a „kamarahaszna", valamint a nemesfémbányászat és a pénzverés monopóliuma. A középkorban Magyarország volt Európa egyetlen számottevő aranytermelő országa, s emellett- Csehország mellett - ezüstbányái is igen jelentősek voltak. Zsigmond idején a pénz romlása súlyosan érintette a földesúri pénzjövedelmeket, és óriási terheket rótt az adózó jobbágyságra, így újra kétféle váltópénz lett forgalomban. Azonban az értéktelent nem minden földesúr fogadta el, pl. Lépes György erdélyi püspök sem, ez is szerepet játszott a Budai Nagy Antal nevéhez kapcsolt erdélyi felkelés kibontakozásában 1437-ben. Nem elhanyagolható tétel volt a kincstári bevételek sorában a harmincadvám, a bel- és külkereskedelmi forgalomra kirótt értékvám (délen huszadvám).
Az egyház fontos bázisául szolgált a király hatalom gazdasági megerősítéséhez, oly módon, hogy a király az egyházak jövedelmeit részben vagy egészben saját céljaira használta fel.
Zsigmond is pártolta a városfejlődést, kiváltságokat is adományozott. Ösztönözte rendi szerveződésüket, meghívta a városok képviselőit az 1405-ös országgyűlésre, mely döntött pl. a városoknak nyújtott gazdasági kiváltságokról: pl. vámkedvezmény. 1405-ben városi dekrétumok kiadása (rendelet): budai súly és mértékrendszer használata (egységes mértékrendszer létrehozása), egy lépés az egységes piac felé, magyar kereskedők vámmentességet kaptak, városok szövetsége: tárnokszéki város: Buda, Sopron, Eperjes, Bártfa, Kassa, Nagyszombat, Pozsony; bányavárosok: Selmecbánya, Körmöcbánya, Besztercebánya; erdélyi: Szeben, Brassó, 16 szepesi vármegye Lengyelországhoz elzálogosítása.
Emellett még elfogadta a telekkatonaság rendszerének bevezetését, berendezkedve egy tartós védelemre a törökkel szemben. Lényege, hogy 20, majd 33 telek után kellett kiállítani egy lovas katonát, így a király a földesurakra hárította volna a katonai költségek egy jelentős részét (mintegy megadóztatta őket).
Zsigmond uralkodása alatt megszilárdította a központi hatalmat, gazdaságilag újból helyreállt a rend az országban.
De az utódlással ismételten problémák voltak, mivel Zsigmondnak sem volt fiú gyermeke. A trónt Habsburg Albert (1437-1439) foglalta el (lányának férje), ezután I. (Jagelló)Ulászló uralkodása (1440-1444), majd Hunyadi János kormányzósága (1446-1452) következett, végül V. László (1452-1457) vette át az ország irányítását.
A belpolitikai viszályok és ellentétek ismét szétzilálták az ország gazdaságát, melyet Hunyadi Mátyásnak (1458- 1490) sikerül majd helyreállítania. Ellenségeitől megszabadulva átvette az ország teljes irányítását és hozzákezdett reformjai megvalósításához. Államszervezeti reformjai csökkenteni próbálták a rendek szerepét. Egyszerű nemesi vagy polgári származású kincstartót nevezett ki (pl. Ernuszt János), akit teljes mértékben a kezében tudott tartani, s nem mellékesen értett a mesterségéhez és növelte a szakképzett hivatalnokok szerepét.
A XV. század folyamán a magyar gazdaság a pusztuló Délvidéket leszámítva lassú ütemben fejlődött.
A mezőgazdaságban tovább terjedt a háromnyomásos gazdálkodás. A mezőgazdasági árutermelés elsősorban a szépen gyarapodó mezővárosoknak volt köszönhető. A növénytermesztésben a gabona mellett további teret hódítottak az intenzív kultúrák: szőlő, zöldség. Az állattenyésztésben a legfontosabb tenyésztett állatok: a szarvasmarha, a ló és a juh.
A városok további fejlődése ellenére a magyar céhes kézműipar azonban nem tudta ellátni az országot, s a magyar nemesfém és élelmiszer ellenében nyugatról továbbra is iparcikkek áramlottak az országba. Másfél tucat szabad királyi városunk jelentős részben ezen termékeket közvetítette. A belső piac viszont megerősödött, ez főleg a mezővárosoknak volt köszönhető. Fejlődő kereskedelem, fejlett vásárok (országos szintű), heti vásárok (mezővárosokban)
Importcikkek:
Exportcikkek:
Mátyás trónraléptekor a királyi jövedelmek siralmas állapotban voltak:
Ezek a jövedelmek jelentősnek számítottak a korabeli Európában is, bevételei (évente 500 ezer-1 millió Ft) a többszörösét jelentették elődeinek és utódainak is. De Mátyás bevételeinek ugrásszerű növekedését azonban a jobbágyságra nehezedő adóterhek emelése eredményezte.
Mátyás befejezetlen életművet hagyott maga után. Az általa foganatosított változások többsége ideiglenesnek bizonyult, halála után visszaállt azaz állapot, amely uralkodása kezdetét jellemezte: újra a főurak kezébe került a hatalom. A túladóztatott ország gazdasága kimerült, de Magyarország politikailag és főleg kulturálisan jelentős tényező lett Európa térképén.
Gazdasági helyzet a Jagellók idejében (~török kor), a XVI. században
II. Jagelló Ulászló (1490-1516)
A Mátyás uralkodását követő évek politikai, gazdasági és társadalmi válságot is hordoztak magukban, a rendi monarchia válságnak indult. A trónt II. Jagelló Ulászló (1490-1516) foglalta el, kinek a rendek kemény feltételeket szabtak:
Ulászló nem rendelkezett belső bázissal, a királyi jövedelmek a negyedükre csökkentek, szinte semmire nem voltak elegendőek.
A parasztság differenciálódása és a pusztásodás (jobbágyföldek elhagyása) tovább folytatódott. A telkek száma nagymértékben csökkent, mely termeléskieséshez és adócsaláshoz vezetett. A mezővárosokra is kirótták az egy összegben való adózás helyett a fejenkénti adózást, és még jobban nehezítették a parasztság helyzetét a szabad költözés korlátozásával. Ennek oka lett az 1514-es parasztfelkelés, ami tovább zilálta a már úgy is megviselt országot.
II. Lajos (1516- 1526)
A gazdaság az összeomlás szélén állt és a török a legjobbkor időzített. II. Lajos (1516-1526) uralkodása alatt a kincstár és az udvar anyagi helyzete a korábbinál is zavarosabb lett. Az adók nem folytak be rendesen, a katonaság fenntartása pedig egyre többe került. A bevételek emelését szolgálta a pénzreform. De az értéktelen pénz előállítása csak egy ideig segített az országnak, mire megszüntették az új pénz veretését, addigra az már teljesen elértéktelenedett. Hiába vette vissza rézbányákat a Felvidéken a Fuggerektől, azok teljesen kimerültek. Minden reformtörekvés megbukott, a bárók és a nemesség egymás ellen acsarkodtak, miközben Szulejmán hadai megindultak Magyarország belseje felé. A katasztrófa a belpolitikai és a szerencsétlen külpolitika helyzet miatt 1526. augusztus 29-én be is következett Mohácsnál.
Gazdaság a török hódoltság idején:
Exportcikkek:
Importcikkek