KAPOSI JÓZSEF–SZÁRAY MIKLÓS: TÖRTÉNELEM 9 /
Fogalomtár
állam: meghatározott területen történelmileg kialakult tartós emberi közösség, amely szervezetével a közösség
(társadalom) fölötti hatalmat gyakorolja. A magántulajdon megjelenésekor, a differenciált társadalom létrejöttével
alakult ki az újkôkor végén és a rézkor elején a Közel-Kelet térségében (Sumer, Egyiptom).
államforma: az állam egyik jellemzôje, amely az állam szervezeti felépítését, az államhatalom érvényesítésé-
nek módját jelenti. A két alapvetô államforma a királyság (monarchia) és a köztársaság.
államtípus: az államok csoportosítását lehetôvé tevô fogalom, amelyet különbözô ismérvek alapján határozhatunk meg.
 Leggyakrabban az alapján határozzák meg az államtípusokat, hogy az állam milyen jellegû társadalom fölött gyakorol hatalmat
 (pl. rabszolgatartó állam, feudális állam), illetve, hogy milyen az egyének és az állam viszonya.
állattenyésztés: a mezôgazdaság egyik ága, amely az újkôkorban alakult ki a vadászatból a háziasítás révén.
allódium: a kora középkorban kialakult uradalmakban a földesúr saját kezelésû földje, melyet a jobbágyok robottal mûveltek meg.
amphiteatrum: körszínház, jellegzetes római középület, amely a gladiátori játékok és egyéb viadalok színtere volt.
apostol (a küldött szóból): Jézus tanítványainak elnevezése a Bibliában. Az apostolok Jézustól kapták a megbízást
a hit terjesztésére, s a hagyomány szerint tizenketten voltak. Pált is az apostolok közé sorolták, mert látomá-
sában neki is megjelent Jézus.
arisztokrácia (az arisztoi [= a legjobbak] görög szóból): a görög társadalom nagybirtokos, vezetô rétege a Kr. e.
V. század elejéig. Késôbb tágabb értelemben az orszá-gok földbirokos vezetô rétegét jelölte e fogalom.
arkhón: az arisztokratikus köztársaság idején az állam élén álló, arisztokrata származású hivatalnokok elnevezése Athénban.
 Hivatali idejük után tagjaivá váltak az arkhónok tanácsának, az Areioszpagosznak.
barbár: az ókorban használatos görög szó (barbarosz = érthetetlen nyelvû, dadogó) a nem görögök jelölésére.
Így nevezték a rómaiak a népvándorlás korában a birodalomra támadó népeket is.
Biblia: a kereszténység szent könyve, mely a zsidó hagyományokat tartalmazó  Ószövetségbôl, és a Jézus életét és
az apostolok iratait magába foglaló  Újszövetségbôl áll. A gyûjteményes szöveg a Kr. u. IV. századra alakult ki.
birodalom: olyan állam, amely nagy területre terjed ki, és több népet ölel fel. Általában egyetlen uralkodónak
alávetett központosított hatalom jellemzi.
brahmanizmus: ôsi indiai többistenhívô vallás. A világot változtathatatlannak, örök törvények szerint lévônek
tekinti. Ez a felfogás érvényesül a társadalomszemléletében is (kasztrendszer). Jellemzô tanítása a lélekvándorlás. Istenei
 közül kiemelkedik Brahma (a teremtô), Visnu (a megtartó) és Siva (a pusztító). Szent könyvei
közül a Védák a legjelentôsebbek.
buddhizmus: a brahmanizmus hatására kialakult vallás a Kr. e. VI. században. Alapvetô tanait Buddha fogalmazta meg.
 A buddhizmus szerint az ember szenvedéseit a vágyai okozzák, így ha megszabadul ezekrôl, akkor eljut egy boldogabb,
megvilágosult állapotba, amelyet nyugalomnak, nirvánának neveznek. A lemondás önmagunk megismerésével, elmélkedéssel érhetô el.
C
censor: magas rangú tisztségviselô (magisztrátus) az ókori római köztársaságban. Fô feladata az adófizetô polgá-
rok besorolása vagyoni osztályokba, amely az adózás és a politikai szerepvállalás alapja volt.  A censorok állították össze
 a senatus névjegyzékét.
colonus: szabad bérlô a római császárkorban. A csökkenô rabszolgalétszám miatt a nagybirtok egy részét felparcellázták,
és kiadták megmûvelésre a bérlôknek, akik ezért pénzzel vagy a termény egy részével fizettek a birtokosnak.
consul: a köztársaság kori Rómában a legfôbb hivatal. Az állam élén két consul állt, akik a senatussal együtt
irá nyították a köztársaságot, s háborúban a hadsereg fôparancsnokai voltak. E tisztség egy évre szólt. A
pricipátus idôszakában a császárok egyik címévé vált.
császár: Julius Caesar nevébôl származó uralkodói cím.
A Római Birodalomban, a Bizánci Birodalomban az állami fôhatalmat gyakorló személy, aki a világi és vallási
élet egyszemélyi irányítója.
cserépszavazás (osztrakizmosz): eljárás, amelyet Kleiszt henész vezette be (Kr. e. 508) a zsarnokság megelôzésére.
 (Leírása tankönyv 66. oldalán olvasható.) Késôbb Athén belpolitikai harcainak egyik eszközévé
vált, a politikai ellenfeleket ezzel a módszerrel lehetett eltávolítani.
D
demográfiai robbanás → népességrobbanás.
demokrácia: népuralom. Olyan államforma, amelyben a hatalmat nem egy személy, vagy egy kisebbség, hanem
elvben az állampolgárok többsége gyakorolja. Athénben fokozatosan teremtôdtek meg a demokrácia felté-
telei (Szolón–Kleiszthenész–Perikész): a lakosság egyre nagyobb része jutott politikai jogokhoz, s kialakultak
azok az intézmények (népgyûlés, tanács, népbíróság), amelyeken keresztül élhetett is jogaival.
démosz (görög nép szóból): a görög társadalom egyik rétege (kereskedôk, kézmûvesek, parasztok). Fokozatosan
politikai jogot nyertek, és kivívták a demokráciát.
deportálás (a latin elszállít szóból): bizonyos szempontok alapján (vallás, bôrszín, nemzetiség) kiválasztott embertömegek
vagy egész népek új lakhelyre, gyûjtôtáborba, munkatáborba való költöztetése, kényszer útján. Az
ókorban az asszírok alkalmazták, de a módszert átvette az Újbabiloni Birodalom is (a zsidók babiloni fogsága).
despotizmus (a görög despota [= úr] szóból): korlátlan egyeduralom, amikor az uralkodó hatalmát sem törvé-
nyek, sem egyéb szabályok nem korlátozzák. Az ókori Keleten volt jellemzô, de más korszakokban is létezett.
A despoták az ókorban hatalmukat isteni származásukkal is alátámasztották.
diaszpóra (a görög szétrajzás szóból): a történelemben egy nép vagy egy vallási közösség szétszóródását értjük alatta,
de jelenti a szétszóródás után idegen környezetbe került zárt közösséget is. Az ókorban a zsidóság
történetébôl ismert.
dictator: teljhatalommal rendelkezô katonai és polgári vezetô a köztársasági Rómában. Végveszély esetén a
senatus nevezte ki, s megbízatása korlátozott idôre (fél év) szólt. A polgárháborúk korában e címet birtokolták
a hatalmat megszerzô politikusok, majd a császárkorban az uralkodók egyik címévé vált.
dominátus (a latin dominus [= úr] szóból): a Diocletianus által bevezetett nyílt császári egyeduralom.
dzsihád: szent háború az iszlám hit terjesztése érdekében. Az iszlám egyik legfôbb parancsa.
egyistenhit (monoteizmus): olyan vallási felfogá
E
egyistenhit (monoteizmus): olyan vallási felfogás, mely szerint a világot egyetlen isten teremtette és irányítja.
Elôször a zsidóság körében alakult ki, de korunk nagy világvallásai közül a kereszténység és az iszlám is monoteista.
egyház: intézményesült vallási közösség, amelyet ugyanazon hittételek elfogadása jellemez. Az Újszövetség
értelmezésében az egyház a keresztény hívôk teljes közössége
ekklészia: a népgyûlés elnevezése Athénban.
eretnek: aki nézeteiben eltér valamely egyház hittételeitôl, tanításaitól. A keresztény egyház a 325-ös niceai zsinaton
 minôsítette eretnekeknek az arianusokat.
etnikum (a görög etnosz [=nép] szóból): történelmileg kialakult, a nyelvileg és kulturálisan is összetartozó embercsoport,
 amely másoktól való különbözôségét népnévvel is kifejezésre juttatja.
evangélium (a görög euangelion [= örömhír] szóból): Jézus életérôl és mûködésérôl beszámoló szövegek, melyek közül négyet
 (Márk, Máté, Lukács és János) az Újszövetség tartalmaz.
F
fejedelem: olyan uralkodó, aki az uralma alatt álló országban vagy országrészben ténylegesen gyakorolja a hatalmat, bizonyos
királyi jogok és külsôségek nélkül. A magyar történelemben az Árpád-ház uralkodói Szent István megkoronázásáig fejedelmek voltak.
feudalizmus: olyan társadalmi rendszer, amelyben az emberek közötti viszonyokat az alapvetô tulajdon, a földbirtok határozza meg.
 A társadalom csoportjai között nincs jogegyenlôség, és fontos szerepe van a kiváltságoknak.
feudum: hûbérbirtok. Olyan adománybirtok, amelyért a megadományozott meghatározott kötelezettségeket
(legtöbbször katonai szolgálatot) vállalt (hûbéri eskü). A kora középkortól adományozták.
filozófia (bölcselet): a világ egészével, annak kialakulásá-
val és megismerhetôségével (az ember és a világ kapcsolatával) foglalkozó tudomány. Az ókori görögöknél
alakult ki. A filozófia alapkérdése az anyagi és a szellemi (az anyagon túli) világ között fennálló viszony.
Az anyagi világot elsôdlegesnek tartó irányzatainak összefoglaló neve materializmus, a szellemi világot
elsôdlegesnek tartók neve idealizmus.
fölmûvelés: a talaj termôképességének hasznosítása, az emberi szükségletek kielégítésére; alapvetô mezô gazdasági tevékenység.
(Lásd még: növénytermesztés.)
G
gladiátor: cirkuszi játékok szereplôi, akik egymással vagy vadállatokkal küzdöttek meg a közönség szórakoztatá-
sára.
görög gyarmatosítás: a Kr. e. VIII–VI. század között lejátszódó történelmi folyamat. A görög poliszok lakossá-
gának egy része kivándorolt, és új településeket, ún. gyarmatvárosokat hozott létre, amelyek nem függtek
az anyavárosoktól. (Lásd a tankönyv 55. oldalán levô ábrát.)
gyula: a magyar törzsszövetség hatalmi rendszerében (kettôs fejedelemség) az elsô számú katonai vezetô, a
tényleges hatalom birtokosa.
gyûjtögetés: a természetben készen található (vadon termô) élelem (pl. gyümölcsök, gabonafélék, gombák)
összeszedése fogyasztás céljából. Az ôskori embercsoportok alapvetô tevékenysége, amely együtt járt a vándorlással.
hellenizmus: az ókori Keleten a Kr. e. III. és a Kr. e. I.
század között kibontakozó történelmi korszak. Lényege a görög és az ókori keleti társadalmi és kulturális
hagyományok ötvözôdése. Kulturális tekintetben a görög rendszerezô tudományosság és a keleten felhalmozódott ismeretanyag
 találkozása nagy teljesítmények kialakulását tette lehetôvé.
H
helóták: a legyôzött akhájok utódai Spártában. Jogállásuk sajátos: nem rabszolgák, de nem is szabadok. Ahhoz
a földterülethez tartoztak, amelyet a szabad spártaiaknak utaltak ki. Nem adhatók el, de földhöz kötöttek, és
szolgáltatásra kötelezettek. Családjuk, személyes tárgyaik vannak, de büntet
hierarchia (szent uralom): a keresztény egyházon belül a III. században kialakult irányítási rendszer, mely a felsôbbség feltétlen
tekintélyén nyugodott. Általános értelemben rangsor egymással kapcsolatban álló személyek vagy dolgok között.
hieroglifa (a görög szó jelentése: szent véset): a legôsibb egyiptomi írásfajta. Az archaikus korban a képírásból
fejlôdött ki, megôrizte annak képi jellegét, de valójában bonyolult mássalhangzóírás.
hûbériség: a feudalizmus korai és virágzó idôszakára jellemzô társadalmi és hatalmi rendszer, amely a társadalom katonáskodással
 foglalkozó rétegei között fennálló személyes alá-fölé rendeltségi viszonyokon (hûbéri lánc) alapul. Mivel a nagyobb birtokosok szolgálat
 fejében földbirtokot (feudum) adományoznak a kisebb birtokosoknak, a hûbériségben a felsôbb és az alsóbb
rétegek közötti kapcsolat (az ún. vertikális kapcsolat) erôs.
I
iszlám: a VII. században keletkezett egyistenhívô vallás. Alapvetô tanait zsidó és pogány arab hagyományokat
ötvözve Mohamed alakította ki. Hittételeit a Korán tartalmazza.
jobbágy: földesúri fennhatóság alatt álló, mezôgazdasággal foglalkozó társadalmi réteg, amely a kora középkor
 vé-gén alakult ki. Az általa megmûvelt földnek (jobbágytelek) nem tulajdonosa, csak használója, így különfé-le szolgáltatásokra
kötelezett (robot, terményjáradék
K
kalandozások: a magyarok 907 és 955 között lezajló Nyugat-Európába, Itáliába és Bizáncba irányuló zsákmányszerzô hadjáratainak gyûjtôneve.
kalifa: Mohamed utódainak elnevezése (az arab szó jelentése: helyettes), s az állam és a vallás összefonódása
révén az arabok despotikus vezetôi.
kaszt (tiszta): zárt társadalmi csoport, amelybe az egyén születése révén kerül, s amelyet a földi lét során nem
hagyhat el. Indiában alakult ki.
katolikus (a görög szó jelentése: egyetemes): az 1054-es egyházszakadás után létrejövô nyugati kereszténység
elnevezése. A katolikus egyház latin nyelvû, vezetôje a római pápa.
kereskedelem: a termelôk és a fogyasztók közötti forgalom lebonyolítására irányuló közvetítôi tevékenység,
illetve azok rendszere, az áruk adásvételére irányuló gazdasági tevékenység.
kereszténység: az I. században kialakult egyistenhívô vallás. Tanításainak lényege: hit az egyedüli és mindenható Istenben és a
 halál utáni feltámadásban. Hirdeti a szeretet és az emberek közötti megértés fontosságát. Szent könyve a Biblia.
kettôs fejedelemség: a hatalommegosztás rendszere né-hány nomád államalakulatnál. Külön méltóság birtokolja a katonai
és a kultikus hatalmat. A magyarság a kazároktól vette át Levédiában.
Korán (az arab szó jelentése: olvasmány): az iszlám szent könyve, mely a hittételeket, az öt fô parancsot
(egyistenhit, böjt, zarándoklat, alamizsna, napi ötszöri ima) tartalmazza.
középkor: az európai történelem egyik korszaka, amely a legelterjedtebb nézet szerint a Nyugatrómai Birodalom
bukásától (476) a XV. század végéig (Amerika felfedezése, 1492 vagy az itáliai reneszánsz kibontakozás)
tartott.
L
latifundium: árutermelô nagybirtok a Római Birodalomban, amely elsôsorban rabszolgamunkát alkalmazott.
llimes (a latin szó jelentése: dûlôút, határ): a határvédelmet szolgáló erôdítményrendszer a Római Birodalomban.
Jól kihasználta a földrajzi adottságokat (folyók, hegyek).Építését a Kr. u. I. században kezdték meg
légió: az ókori római hadsereg legnagyobb létszámú önálló egysége, kezdetben az egész hadsereg neve.
lovagok: 1. Rómában a kereskedelemmel, adóbérlettel foglalkozó réteg, mely a törvények értelmében nem
vállalhatott hivatalt. Elnevezése onnan ered, hogy ez a réteg a hadseregben lovas katonaként szolgált. 2. a
nehézpáncélos lovas katona, akinek egész életmódját meghatározza a katonáskodás. A VII–IX. században
alakult ki Nyugat-Európában, és sajátos viselkedési kultúra jellemezte.
M
mágia (varázslat): olyan tevékenység, amellyel az ember számára kedvezô módon kívánja befolyásolni a termé-
szetet és a természet fölötti erôket. Az ôskôkorban a mágia a vadászatra, az újkôkorban pedig a termékenységre irányult.
messiás (a héber szó jelentése: felkent): a zsidóság megváltója, akinek eljövetelét a próféták megjövendölték.
A keresztények Jézust tekintik a Messiásnak, a zsidók továbbra is várják eljövetelét.
mitológia (a görög mítosz [= monda] szóból): egy nép mí-toszainak összessége. A mítoszok az istenekrôl és más
természetfeletti lényekrôl szóló történetek, melyek a korszak embere számára választ adtak olyan alapvetô
kérdésekre, mint pl. a világ keletkezése, az események okai.
mezôgazdaság: a termelés egyik alapvetô ágazata, amely a természeti javak emberi fogyasztásra történô
elôállításával foglalkozik. Két fô része a növénytermesztés és az állattenyésztés.
munkamegosztás: munkatevékenységek hozzárendelése munkamegosztás: munkatevékenységek hozzárendelése
különbözô személyekhez és társadalmi csoportokhoz, illetve az e tevékenység eredményeként kialakult viszonyok rendszere.
monopolium: valamely tevékenység végzésére való kizárólagos jog.
monoteizmus → egyistenhit
N
nagycsalád: több nemzedéket összefogó, vérségi köteléken alapuló társadalmi egység, amelynek tagjai együtt
laknak, együtt gazdálkodnak.
nemzetség: valós vagy vélt vérségi kötelék által összetartott, a nagycsaládnál nagyobb társadalmi csoport.
Jellemzô a közös ôs tudata és a közös szokások és hagyományok rendszere.
népbíróság (esküdtbíróság, héliaia): az igazságszolgáltatással foglalkozó testület Athénban. Szolón vezette be.
6000 tagja volt, s kis létszámú tanácsokban ülésezett. A polgárok sorsolás útján vettek részt munkájában.
népgyûlés: eredetileg a törzsi-nemzetségi társadalmakban mûködô döntéshozó szerv. Az ókori államokban
 minden polgárjoggal rendelkezô férfi részt vehetett munkájában.
néptribunus: a plebejusok érdekeit védô tisztségviselô az ókori Rómában Kr. e. 494-tôl. Személye sérthetetlen
volt, s vétójogot kapott minden, a plebejusokat érintô ügyben.
népvándorlás: sok népet és nagy térségeket érintô népességmozgás, amelynek lehetnek természeti és társadalmi-poltikai
okai. Népvándorláson általában a Kr. u. IV–V. században a Római Birodalomra kelet felôl támadó népek mozgását értik.
nomád (a görög nyájhoz tartozó kifejezésbôl): vándorló életmódot folytató, legeltetô állattenyésztéssel foglalkozó népek elnevezése.
növénytermesztés: a mezôgazdaság egyik ága. Az újkô-korban (elsôként a Közel-Keleten) az eszközfejlôdés
és a felhalmozott tapasztalatok következtében a gyûjtögetésbôl kialakult tevékenység.
Ó
ókor: történelmi korszak az ôskor és középkor között. Elnevezését a humanistáktól kapta. Általánosan elfogadott felfogás szerint az ókori keleti államok kialakulá-
sától (Kr. e. 4–3. évezred) a Nyugatrómai Birodalom bukásáig (Kr. u. 476) tartott.
öntözéses gazdálkodás: a száraz éghajlatú folyamvölgyekben (Tigris, Eufrátesz, Nílus, Indus, stb.) létrejött magas
szintû földmûves kultúra. Nagyszámú munkaerôt és jó szervezettséget igényelt.
ôsember: a mai ember (Homo sapiens sapiens) megjelenése elôtti emberfajták összefoglaló elnevezése.
ôshaza: valamely nép vagy népcsoport elsô ismert szállásterülete.
ôskor: az emberiség történelmének elsô szakasza, amely az ember kialakulásától az elsô civilizációk (az állam,
az írás, a városok) megjelenéséig tartott.
ôskôkor (paleolitikum, pattintott kôkorszak, csiszolatlan kôkor): az ôskor elsô, s egyben leghosszabb idôszaka
(kb. 600 000 évtôl a Kr. e. IX. évezredig). Jellemzôje a gyûjtögetô, halász-vadász életmód. A szerszámok
kôbôl készültek, pattintásos módszerrel.
patrícius (a latin jó apától származó kifejezésbôl): a Róma alapítóinak tekintett nemzetségek leszármazottai, a
római társadalom vagyonos, polgárjoggal rendelkezô csoportjának tagja. A patríciusok a királyság megdöntése után a Kr. e a III. századig a hatalom kizárólagos
birtokosai voltak.
pénz: általános csereeszköz, amelynek értékéhez más áruk értékét viszonyítják, és elfogadását az állam vagy
valamely más hatalom garantálja. Pénz lehet minden olyan dolog, amely kis mennyiségben nagy értéket jelent, és értékét általánosan elismerik. Az ókorban és a
középkorban a pénzt általában az ezüst vagy az arany jelentette.
piac: eredeti értelemben az a hely, ahol a javak termelôi és a fogyasztók árucsere céljából meghatározott idônként
találkoztak. Az antik világban a nyilvános élet és a közélet színtere volt.
piramis: az egyiptomi Óbirodalom fáraóinak emelt hatalmas síremlékek. Kezdetben lépcsôs (Dzsószer) ala kúak,
majd kialakult a szabályos gúla (Kheopsz, Khefrén, Mükerinosz).
plebejus (a latin tömeg kifejezésbôl): olyan szabad ember Rómában, aki nem tartozott a patrícius nemzetségek
kötelékébe. Parasztok, kereskedôk és iparosok voltak, s kezdetben nem rendelkeztek polgárjoggal.
plebs: a római köznép, szûkebb értelemben a városi tö-meg. A római parasztság tönkremenetele termelte ki
a Kr. e. II. században. A városban élô tömeg alkalmi munkákból élt (napszámos), és igényt tartott állami juttatásokra. Az állam ingyen gabonával tartotta el, és cirkuszi játékokkal szórakoztatta.
polisz: görög városállam. A városból és közvetlen környezetébôl álló kisméretû államok elnevezése. A poliszok a Kr. e. XII és VIII. század között alakultak ki, és
a klasszikus kor politikai kereteit adták. A hellenizmus korában önállóságuk megszûnt.
politeizmus:sokistenhit.
principátus: a római császárkor elsô korszaka, a köztársasági formákkal leplezett egyeduralom rendszere. Kiépí-
tése Augustus nevéhez fûzôdik, és a Kr. u. III. század végéig mûködött, egyre kevesebb köztársasági hagyományt tartva fenn.
próféta: az isteni kinyilatkoztatásokat közvetítô, a jövendôt elôre látó, és a tömegre hatni tudó férfi. Az ótestamentumi próféták
(Ézsaiás, Jeremiás) megrótták a zsidó-ságot az idegen istenek tiszteletéért, megjövendölték az
asszír hódítás bekövetkez
proletár (a latin proles [= utód] kifejezésbôl): vagyontalan személy. Az ókori Rómában így nevezték a legszegé-
nyebb polgárokat, akiknek nem volt katonai kötelezettségük. Utódok nevelésével szolgálták az államot, ezért
volt polgárjoguk.
provincia: tartomány, a meghódított területen kialakított igazgatási egység a Római Birodalomban. A provinciák
lakossága adót fizetett Rómának, s nem képviseltethette magát a római politikában.
püspök (a görög episzkoposz [= felügyelô] szóból): a ke resztény egyházi hierarchia magasabb szintjén álló
pap. Kezdetben a városi gyülekezetek egyházi vagyonát kezelték, majd kultikus és egyházkormányzati feladatokat kaptak.
R
rabszolga: szabadságától megfosztott, más tulajdonában levô személy. A rabszolgák általában semmiféle joggal
nem rendelkeztek, adták, vették ôket.
régészet (archeológia): a régmúlt tárgyi emlékeit feltáró tudomány.
S
senatus (szenátus): a vének tanácsa Rómában. A köztársaság idején a legfôbb hatalmat birtokló testület, amelynek a legvagyonosabb nemzetségek vezetôi lehettek a
tagjai. A császárkorban hatalma fokozatosan jelentéktelenné vált.
sokistenhit (politeizmus): olyan vallási felfogás, mely szerint a világot és az emberek sorsát több isten irányítja.
szent: mindaz, amit az ember vallási okokból tisztel. Így nevezik a katolikus és görögkeleti egyházban a földi
életük jutalmaként a mennyországba jutó személyeket,akiket az egyház hivatalosan elôször boldoggá, majd
szentté avat.
Szentháromság: a keresztény egyház hivatalos tanítása Istenrôl, amely szerint az Atya, a Fiú és a Szentlélek
egyazon isten három személyben. A 325-ös niceai zsinat fogadta el hittételként.
szerzetes: a világi élettôl visszavonult, a vallási és erkölcsi tökéletesség elérésére törekvô ember, aki valamely
zárt közösség (rend) tagja. Eredetileg a keresztényeknek voltak szerzetesei, de ma már így nevezik a többi nagy
vallás hasonló életmódot választott képviselôit is.
sztratégosz: a hadsereg vezetôi Athénban. Fontosságát mutatja, hogy a 10 sztratégoszt még Periklész idején is
választották, mikor a többi hivatalt sorsolással lehetett elnyerni.
T
társadalom: szervezett emberi közösség, amely meghatározott kapcsolatokkal (ezek elsôsorban a tulajdonviszonyoktól és a
 munkamegosztástól függnek) és együtt-élési szabályokkal jellemezhetô.
termelés: az ember tudatos tevékenysége, mellyel a természetben található javakat önmaga számára felhasználhatóvá,
s a természeti erôforrásokat kihasználhatóvá teszi. Az újkôkorban jelent meg, mikor a gyûjtögetést felváltotta a növénytermesztés,
 a vadászatot az állattenyésztés.
triumvirátus: három férfi szövetsége. Két politikai érdekszövetség elnevezése Rómában a köztársaság válsága
idején, az egyeduralomért vívott küzdelemben.
törzs: az állam létrehozását megelôzô szinten levô társadalmak valós vagy vélt vérségi alapon szervezôdô nagyobb egysége.
 A törzsek nemzetségekre, azok nagycsaládokra oszlanak. A vadásznépek és a nomád népek jellemzô szervezôdési formája.
türannisz: az egyeduralom, a zsarnokság görög elnevezése. A királysággal ellentétben az egyeduralkodó (a
türanosz) a hatalmat törvénysértô módon, többnyire erôszakkal szerzi meg, és tartja fenn.
újkôkor (neolitikum, csiszolt kôkor): az ôskor egyik szakasza, a fejlôdés központját képezô Közel-Keleten a Kr. e.
VII–IV. évezredben lezajló történeti korszak. A szerszámok anyaga alapvetôen még a kô, de ennek megmunkálása
finomabb módszerekkel, csiszolással történik.
V
vadászat: a vadállat elejtése, ôsi tevékenység az ember létfenntartásának, hitvilágának természethez fûzôdô
kapcsolatának meghatározó eleme.
választójog: a választásokon való részvétel feltétele, mely a közügyekben és a közhatalom gyakorlásában való
részvétel lehetôségét biztosítja.
vám: az a díj, amelyet valamely hatalomnak (pl. állam, város) fizetnek azért, hogy az általa ellenôrzött területen
az árut átvihessék.
vallási dualizmus: vallási felfogás, amely szerint a világ sorsát két végletesen szembenálló erô (pl. a jó és a
rossz, a világossá