KAPOSI JÓZSEF–SZÁRAY MIKLÓS: TÖRTÉNELEM 9 /ÉRETTSÉGI ADATTÁR
NÉVTÁR
Alexandrosz (Nagy Sándor): makedón király (Kr. e.336–323), s az ókor egyik legjelentôsebb hadvezére.
Makedónia és Hellász egyesített erejét felhasználva hosszú hadjáratban meghódította a Perzsa Birodalmat.
Uralkodása új korszakot nyitott a görög és az ókori keleti történelemben (hellenizmus).
Anonymus: „a Névtelen”, III. Béla király jegyzôje (XII. század vége), a Gesta Hungarorum címû regényes krónika
(geszta) szerzôje. Anonymus munkája inkább a saját korának, s nem a honfoglalás korának értékes forrása.
Antonius, Marcus (Kr. e. 83–30): római politikus és hadvezér. Caesar hadvezére, majd a második triumvirátus
(Kr. e. 43) tagja. Octavianusszal szemben Actiumnál vereséget szenvedett (Kr. e. 31), s öngyilkos lett.
Arisztotelész (Kr. e. 384–322): görög bölcselô, AlexandroszAlexandrosz (Nagy Sándor): makedón király (Kr. e.
336–323), s az ókor egyik legjelentôsebb hadvezére. Alexandrosz (Nagy Sándor): makedón király (Kr. e.
336–323), s az ókor egyik legjelentôsebb hadvezére.Alexandrosz (Nagy Sándor): makedón király (Kr. e.
336–323), s az ókor egyik legjelentôsebb hadvezére. Makedónia és Hellász egyesített erejét felhasználva
hosszú hadjáratban meghódította a Perzsa Birodalmat. Uralkodása új korszakot nyitott a görög és az ókori keleti történelemben
 (hellenizmus).
Anonymus: „a Névtelen”, III. Béla király jegyzôje (XII. század vége), a Gesta Hungarorum címû regényes krónika
(geszta) szerzôje. Anonymus munkája inkább a saját korának, s nem a honfoglalás korának értékes forrása.
Antonius, Marcus (Kr. e. 83–30): római politikus és hadvezér. Caesar hadvezére, majd a második triumvirátus
(Kr. e. 43) tagja. Octavianusszal szemben Actiumnál vereséget szenvedett (Kr. e. 31), s öngyilkos lett.
Arisztotelész (Kr. e. 384–322): görög bölcselô, Alexandrosz nevelôje. Mind a tapasztalati, mind a szellemi világot
létezônek ismerte el, de a szellemit tartotta magasabb rendûnek. Szerinte a világot az „elsô mozgató”, egy istenség tartja fenn.
Árpád (?–907): magyar fejedelem, az Árpád-ház ôse. Etelközben állt a magyar törzsszövetség élére, s ô vezette
ôseinket a Kárpát-medencébe.
Attila: a hunok királya (Kr. u. 434–453). Bátyja, Bleda (Buda) megölése után lett egyeduralkodó (444). Elôbb
a Keletrómai, majd a Nyugatrómai Birodalmat támadta meg, Galliában azonban a római seregek megállították
(catalaunumi csata, 451). Hunokból és más alávetett  népekbôl álló birodalma halála után szétesett.
Augustus → Octavianus

B
Benedek, Nursiai, Szent (480–543): a bencés rend meg-
 alapítója. Jelentôs szerepet játszott a pápaság megerôsítésében, a térítô munka fellendítésében és a latin
írásbeliség átmentésében.
Brutus: J. Caesar fogadott fia, majd gyilkosa (Kr. e. 44).
A philippi csatában (Kr. e. 43) elszenvedett vereség
után öngyilkos lett.
Buddha, Sziddhartha Gautama (Kr. e. VI. sz.): a buddhizmus megalapítója. A szanszkrit név jelentése: „megvilágosodott”.
 Módos indiai család gyermeke (a ksatriják kasztjába tartozott), aki megrázó élmények hatására elmélkedô,
aszkétikus életet kezdett, s kialakította a róla elnevezett vallás alapelveit. Tanításainak lényege az emberi vágyakról való lemondás.

C
Caesar, Julius (Kr. e. 100–44): római politikus és hadvezér. Néppárti támogatással került a hatalom kö
Makedónia és Hellász egyesített erejét felhasználva hosszú hadjáratban meghódította a Perzsa Birodalmat.
Uralkodása új korszakot nyitott a görög és az ókori keleti történelemben (hellenizmus)
Cirill, Szent (kb. 827–869): görög szerzetes, „a szlávok  apostola”. Bátyjával, Metóddal együtt kidolgozták a
szláv nyelvû egyházi liturgiát és a szláv ábécét. Cirill Rómában halt meg, ahol a pápával elismertette a szláv
nyelvû liturgia használatát.
Constantinus (Nagy Konstantin): római császár (Kr. u. 306–337). Hosszú belháborúban szerezte meg az
egyeduralmat. 313-ban kiadott rendeletével a kereszténységet egyenjogúsította a többi vallással, s így az új
vallás a birodalom egyik összetartó erejévé vált. Egy régi görög gyarmatváros (Büzantion) helyén új fôvárost
alapított, Konstantinápolyt (Constantinopolis).

D
Dareiosz (latinosan Dárius – perzsa Dárajavaus): több perzsa nagykirály neve. 1. I. Dareiosz (Kr. e. 522–486)
uralkodása alatt élte fénykorát a Perzsa Birodalom. A görög poliszokat nem sikerült meghódítania, Marahónnál vereséget
 szenvedett az athéniaktól. – 2. III.
Dareiosz (Kr. e. 335–330): az utolsó perzsa uralkodó, aki Nagy Sándorral szemben vesztette el birodalmát.
Dávid: az egységes zsidó állam létrehozója a Kr. e. X.században. Ô  tette fôvárossá Jeruzsálemet. Zsoltárok
szerzôjeként is ismert.
Diocletianus: római császár (Kr. u. 284–305), a dominátus  rendszerének létrehozója. A kormányzást a császári
hatalom megosztásával tette hatékonyabbá (társcsászár és két helyettes). A hadsereget nem a határoknál állomásoztatta,
hanem központokba vonta össze, így a katonai erô alkalmazása rugalmasabbá vált. Diocletianus keményen üldözte a
keresztényeket. Az Adriai-tenger partján (Split–Spalato) emelt palotájának maradványa ma kedvelt turistacélpont.
Drakón: Athén legendásan szigorú törvényhozója (neve magyarul sárkányt jelent). Írásba foglalta a törvényeket
(Kr. e. 621), s ezzel erôsítette a jogbiztonságot. (Kôbevésett törvényei az athéni agórán álltak.)

G
Gellért, Szent (kb. 980–1046): velencei származású bencés szerzetes, hittérítô, Imre herceg nevelôje. Késôbb
csanádi püspök. A pogánylázadás során letaszították a mai Gellért-hegyrôl. Térítô munkája és mártírhalála
miatt szentté avatták (1083).
Géza: magyar fejedelem (972–997), Árpád dédunokája. Leverte a hatalmát megkérdôjelezô törzsfôket, a keleti
országrészek feletti uralmat pedig Sarolttal kötött házasságával biztosította. 973-ban Quedlinburgban békét
kötött Ottó császárral, s hittérítôket kért tôle. Fia, István számára megszerezte a német-római császárral rokonságban
álló Gizella kezét.
Gracchusok (Kr. e. II. sz.): római politikus testvérpár, néptribunusok. 1. Tiberius Kr. e. 133-ban a parasztkérdés
megoldása érdekében felújította a Licinius-féle földtörvényt, földet akart osztani nincsteleneknek. Ellenfelei
meggyilkolták. 2. Caius Kr. e. 123-ban lett néptribunus. Folytatta a földosztást és Karthágó területén akart letelepíteni
 nincsteleneket. A szövetségeseknek is római polgárjogot akart adni, emiatt azonban a római nép egy része is ellene fordult.
 Egy népgyûlésen kitört verekedés során öngyilkos lett.

H
Hannibál (Kr. e. 247–183): A punok legendás tehetségû hadvezére a második pun háborúban (Kr. e. 218–201).
Zseniális stratégiai lépése, hogy északról támadt Itáliá-ra, remélve, hogy csatlakoznak hozzá az itteni, nem ré-
gen római uralom alá került népek. Seregével átkelt az Alpokon, és Cannae-nál bekerítette és megsemmisítette
a római sereget. Mikor Róma sereget küldött Karthágó ellen, hazarendelték, s városától nem messze döntô vereséget szenvedett
(Záma, Kr. e. 202). Sikertelenül akart újabb Róma-ellenes háborút szervezni, s ezért öngyilkos lett.
Hérodotosz (Kr. e. 484–425): görög történetíró, „a történetírás atyja”. A görög–perzsa háborúkról szóló mû-
vében a Perzsa Birodalmat is bemutatta. Munkájához felhasználta utazásai során szerzett tapasztalatait és
egyéb forrásokat. Törekedett a tárgyilagosságra, s az események mozgatórugóit is kereste.
Homérosz (Kr. e. VIII. század): görög epikus költô, a hagyomány a nevéhez köti a görögök két hôskölteményt,
az Iliászt és az Odüsszeiát. Az utóbbi késôbb keletkezett, s így feltehetôen nem Homérosz a szerzôje.
Hufu → Kheopsz

I
István, I., Szent: magyar fejedelem (997-tôl), majd király (1001–1038). Uralmát kiterjesztette az egész Kárpátmedencére,
erôteljesen terjesztette a kereszténységet, kiépítette a magyar egyházszervezetet. A közigazgatás és a haderô alapjává a királyi várakat tette
(vármegyék). 1083-ban szentté avatták.
Jahve: a zsidóság istene. Kezdetben az egyik isten a sok közül, majd a zsidóság egyetlen istenévé vált, s végül a babiloni fogságot követôen
a zsidóság ôt tekintette a világmindenség egyetlen istenének.
János, Keresztelô, Szent (Kr. e. I. század): zsidó próféta. Palesztinában, a Jordán vizében keresztelt, s hirdette a megváltó közeli eljövetelét
. Heródes király, félve népszerûségétôl, kivégeztette.Jézus Krisztus: (Kr. e. 7/4–Kr. u. 30): a kereszténység alapítója.
A keresztény tanítás szerint Isten egyszülött fia, aki életével, szenvedésével és kereszthalálával megváltotta az emberiséget. Születése a
keresztény idôszámítás kezdete.
Justinianus: bizánci császár (527–565). Az utolsó latin nyelvû keleti császár. Megkísérelte a Római Birodalom
helyreállítását, s ideiglenesen elfoglalta Itáliát és ÉszakAfrika egy részét. Nevéhez fûzôdik a római jog egységbe foglalása (Corpus juris civilis).

K
Károly: frank uralkodók. 1. Martell Károly: frank udvarnagy (majordomus) 714 és 741 között. Megszilárdította a központi hatalmat,
s 732-ben hadaival Poitiers-nél megállította az arab elôretörést.
 Nagy Károly: frank király (768–814). Számos hadjáratában jelentôs területû birodalmat kovácsolt öszsze. A pápa 800-ban császárrá
 koronázta. A birodalom kormányzását a hûbéri rendszere alapozta (grófságok). Aachenben királyi palotát építtetett, s támogatta a kultúrát.
Kheopsz (Kr. e. XXVI sz.): az egyiptomi Óbirodalom fá-raója. Gízai piramisa a legnagyobb méretû ilyen síremlék
 (146 méter magas, 2 millió kôtömbbôl áll).
Kleiszthenész (Kr. e. VI. sz.): athéni politikus, aki Kr. e. 508-ban jelentôs reformokat vezetett be. A lakosság
addigi vagyoni beosztása helyett a lakóhely szerinti beosztást tette a politikai szereplés alapjává. A város és
környékének új területi felosztása (phülék) biztosította a démosz fölényét az arisztokráciával szemben, s ezzel
biztosította a demokráciát. A népakarat kifejezésére bevezette a cserépszavazás intézményét.
Kleopátra, VII.: az ókori Egyiptom utolsó uralkodója (Kr. e. 52–30), a Ptolemaiosz uralkodóház tagja.
 A keleten elôretörô Rómával szemben igyekezett megôrizni országa önállóságát, s e célért felhasználta nôi vonzerejét is.
Elôbb Julius Caesar szeretôje lett (egy gyermeket is szült neki), majd Antoniushoz fûzte legendás szerelem
(három gyermeke született tôle). Antonius actiumi veresége után öngyilkos lett.
Kung-fu-ce, Konfuciusz (Kr. e. VI–V. sz.): kínai gondolkodó. Az egyén és a közösség közötti harmónia fontossá-
gát hirdette. Ez akkor valósul meg, ha az államot olyan ember vezeti, akit mindenki tisztel, mert életével jó példát mutat
 a népnek és legfôbb erénye az igazságosság.
Lao-ce (Kr. e. VI. század): kínai gondolkodó (az „Öreg mester”), a taoizmus megalkotója. A buddhizmushoz
hasonlító gondolati-vallási rendszer lényege a belsô harmónia megteremtésére és a természetes életre való
törekvés.
Leónidasz (Kr. e. V. század vége): spártai király, aki Kr. e. 480-ban a Thermopülai-szorosban feltartóztatta a perzsa sereget,
 és katonái élén hôsi halált halt.
Marcus Aurelius: római császár (Kr. u. 161–180), az Antoninus-dinasztia tagja. Sokat háborúskodott a dunai
limest támadó barbár népekkel. Nagy mûveltségû filozófus volt. A sztoikus filozófia szellemében írt elmélkedései ma is
 elgondolkodtató olvasmányt jelentenek.
Marius, Gaius (Kr. e. 157–87): néppárti politikus Rómá-ban. A hadsereg válságát a zsoldos haderô felállításával
oldotta meg, gyôzelmei helyreállították Róma külpolitikai tekintélyét. A hatalomért fegyveres harcot folytatott
a szenátori párt vezére, Sulla ellen, ami a polgárháborús idôszak kezdetét jelentette Róma történelmében.
Metód (kb. 815–885): a „szlávok apostola”. Öccsével, Cirillel együtt jelentôs része volt a szlávok keresztény
hitre térítésében.
Miltiadész (Kr. e. 550–489): athéni hadvezér (sztratégosz), aki marathóni csatában (Kr. e. 490) legyôzte a perzsá-
kat. Késôbb egy kisebb vereség miatt hazaárulással vá-dolták, bebörtönözték, s a börtönben belehalt sérülé-
seibe.
Mohamed (kb. 570–632): próféta, az iszlám vallás alapí-tója. Tevehajcsár, majd kereskedô, aki ismerte a zsidó
és a keresztény vallást, s ezeknél egyszerûbb tanokkal akarta megteremteni az arabok egységét.
622-ben Mekkából Medinába vonult (iszlám idôszámítás kezdete), majd Mekkát tette kultusza központjává, s Medinában
halt meg.
Mózes: ószövetségi próféta, aki kivezette népét (a zsidósá-got) Egyiptomból, s szövetséget kötött az Úrral. Mózes
legendás személye a zsidóság nyugati gyökereit képviseli.
Nero: római császár (Kr. u. 54–68), a Julius–Claudius-dinasztia tagja. Hatalomtól megittasult uralkodó, akinek
rémtettei máig példázzák, hogy milyen torzulásokhoz vezethet a korlátlan egyeduralom. Nero rendelte el az
elsô keresztényüldözést, a Rómát pusztító tûzvész után (64). Amikor a hadsereg fellázadt uralma ellen, Nero
öngyilkos lett.

O
Octavianus, Caius (Kr. e. 63–Kr. u. 14): római politikus. Caesar unokaöccse, a második triumvirátus (Kr. e.
43) tagja. Antonius legyôzése után kiépítette sajá-tos, köztársasági formákkal leplezett egyeduralmát, a
principátust. Kormányzása belsô és külsô békét hozott (Pax Romana). Augustus néven is ismert.

P
Pál (kb. Kr. u. 10–67): apostol, a keresztény vallás terjesztôje. A zsidóságából származott (eredeti neve
Saul), s kezdetben üldözte a keresztényeket, majd Damaszkusz felé tartva egy látomás hatására keresztény
hitre tért (páli fordulat). Több térítô utat tett, szemé-lyesen és levelekkel tartotta a kapcsolatot különbözô
városok keresztény gyülekezeteivel. Leveleiben a hit-élettel kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdésekkel
foglalkozott. Tanításaival nyitottá tette a kereszténységet a gazdagok és a nem zsidó népesség felé, s ezzel
elôsegítette, hogy a kereszténység szélesebb körbenelterjedhessen.
Periklész (kb. Kr. e. 495–429): athéni államférfi. Neve összefonódik az athéni demokrácia fénykorával. A
sztratégoszi tisztséget viselte, és személyes tekintélye, jó szónoki képessége miatt döntô befolyása volt
az államügyekre. Az ô javaslatára csökkentették az areioszpagosz jogkörét, és bevezették a napidíjak rendszerét. Ô
areioszpagosz jogk szorgalmazta a hatalmas középítkezéseketis. jA spárta elleni háború során, pestisjárványban halt meg.
Pheidiasz (Kr. e. V. század): görög szobrász, Periklész barátja, az Akropolisz építkezéseinek irányítója.
Kiemelkedô alkotása Athéné szobra a Parthenónban és Zeusz nagyméretû szobra Olümpiában.
Pippin, Kis: a Karoling-dinasztia elsô királya (751–768). Lemondatta a frank uralkodót, és királyi címét a pápával
erôsíttette meg. Segítette a pápát a longobárdok ellen. A seregével elfoglalt közép-itáliai területeket a pápának
adományozta, megteremtve ezzel a Pápai Államot.
Platón (Kr. e. 428–348): görög bölcselô, Szókratész tanítványa. Filozófiai rendszerében az embert körülvevô
tapasztalati világot egy ideális, a fogalmakban létezôvilág (ideák) tökéletlen lenyomatának tartotta. Platón
ideális államát a tudósok vezetik, s az állampolgárok helyzete, feladatai képességeiktôl és tulajdonságaiktól
függenek. Athénben hosszú ideig mûködô iskolát alapított (Akadémia).
Plutarkhosz (Kr. u. 46–126): görög történetíró. Fô mûve,a Párhuzamos életrajzok a görög és római történelem
nagyjainak életét dolgozza fel, s az ókori görög-római történelem értékes forrása.
Pompeius (Kr. e. I. sz.): római hadvezér, a köztársaság válságos idôszakára jellemzô hatalmi harc egyik
résztvevôje. Politikusi pályáját a Spartacus elleni harc és a kalózok legyôzése alapozta meg. Részt vett az elsô
triumvirátusban (Kr. e. 60), majd Caesarral szemben a senatus mellé állt. Caesar Pharszalosznál legyôzte
(Kr. e. 48), Egyiptomba menekült, ahol meggyilkolták.
Salamon: Izrael királya, aki Dávidot követte a trónon (Kr. e. X. század). Nevéhez fûzôdik a despotikus állam
kiépítése és a jeruzsálemi templom fölépítése. Uralkodása Izrael virágkorát jelentette. Zsoltárokat is írt.
Scipio, Cornelius (Kr. e. 236–184): római hadvezér. A második pun háborúban Zámánál döntô gyôzelmet aratott
Hannibál felett (Kr. e. 202). Diadaláért megkapta az Africanus nevet.
Spartacus (Kr. e. I. sz.): az ókor legnagyobb rabszolgafelkelésének (Kr. e. 73–71) a vezetôje. Thrák származású,
gladiátorként állt a felkelôk élére. Több római sereget legyôzött, s többször megváltoztatta a rabszolgasereg
útirányát. Crassus seregével szemben Dél-Itáliában vereséget szenvedett, s ebben a csatában esett el.
Sulla (Kr. e. 138–78): római hadvezér, a szenátori párt vezére. Sikeresen harcolt Kis-Ázsiában, majd serege élén
hazatért, s Mariussal szemben megszerezte az egyeduralmat. Ellenfeleit kegyetlen eszközökkel (pl. feketelisták, vagyonelkobzás)
semmisítette meg, s diktátori hatalmát a senatus tekintélyének helyreállítása és a köztársasági rend védelme érdekében gyakorolta. Önként
mondott le a hatalomról (Kr. e. 79).
Szókratész (Kr. e. 469–399): görög bölcselô. Filozófiájának központjában nem a természeti kérdések, hanem
az ember állt. A szofisták minden értéket kétségbevonó nézetével szemben megállapította, hogy léteznek örök
érvényû értékek, igazságok. Ezekre Szókratész kérdé-sekkel, az ellentmondások feltárásával szerette volna
rávezetni hallgatóságát. Istenkáromlással, az ifjúság megrontásával vádolták, s halálos ítélete szerint mérget
itattak vele.
Szolón (kb. Kr. e. 640–559): athéni törvényhozó, aki viselte az arkhóni tisztséget is. Célja a városban dúló ellenségeskedés
megszüntetése volt. Kr. e. 594-re datált törvényeivel eltörölte az adósrabszolgaságot, elengedte az adósságokat (teherlerázás).
 A politikai jogok alapjává a vagyon tette. A népgyûlés hatáskörének kiszélesítésé-vel, az államot vezetô tanács (bulé) és a népbíróságok
létrehozásával megteremtette a demokrácia alapjait.

T
Tacitus, Publius Cornelius (Kr. u. 55–117): Róma legjelentôsebb történetírója. A Róma történetét feldolgozó munkái (Historiae, Annales) és a Germánokról
írott mûve, a korszak legfontosabb forrásai.
Thalész (Kr. e. VII–VI. század): kis-ázsiai (milétoszi) görög bölcselô, matematikus és csillagász. Szakítva a mítoszokkal a világ keletkezését
egy ôsanyag (a víz) változásaival magyarázta.
Themisztoklész (Kr. e. 528–462): athéni politikus, aki a marathóni csata után a flottaépítés szorgalmazásá-
val készítette fel Athént az újabb perzsa támadásra. A szalamiszi szorosban vívott tengeri csatában legyôzte
a perzsa hajóhadat (Kr. e. 480). Késôbb úgy látta, hogy Spárta veszélyezteti Athén hatalmát, s ezért békét akart
a perzsákkal. Emiatt számûzték Athénbôl, s a perzsa király szolgálatába állt.
Thuküdidész (Kr. e. V. század): görög államférfi és törté-
netíró. Részt vett a peloponnészoszi háborúban, melynek történetét is megírta. Mûvének fô értéke a tárgyilagosságra
törekvés és az ok-okozati összefüggések felismerése.
Traianus: római császár (Kr. u. 98–117), az Antoninus-dinasztia tagja. Az utolsó nagy hódító császár, uralkodá-
sa alatt érte el a birodalom a legnagyobb kiterjedését, miután elfoglalta Mezopotámiát, Armeniát és Daciát.
Xerxész, I.: perzsa nagykirály (Kr. e. 486–465), I. Da reiosz fia. Folytatta apja terjeszkedô politikáját, de Kr. e. 480-
ban a tengeren, 479-ben pedig a szárazföldön is vereséget szenvedett a görögöktôl. Egy lázadás során ölték
meg.
Zeusz: az olümposzi istennemzedék fôistene a görög mitológiában.