A TÖRPE PINSCHEREKÉRT 
A TÖRPE PINSCHEREKÉRT Nem minden fajtatörténet mond feltétlenül igazat, mikor az adott fajtát az ősi vagy nagyon régi jelzővel illeti, hiszen sok esetben csupán az ember kénye-kedve alakította ki egy adott fajta küllemét alig röpke száz év vagy még rövidebb idő alatt. A pinscher esetében, mint lehetséges ős, felmerül az ún. tőzegkutya neve, mely időszámításunk előtt 3000 és 2000 között élt. Vajon túlzás azt állítani, hogy ez a neolitikumban élt kutya a pinscher közvetlen őse? 1854-ben a Jurahegység talajvízszintje drasztikusan csökkent, s ennek köszönhetően a szabaddá vált tőzegrétegekben igen fontos leletekre bukkantak a régészek. Különböző cölöpépítmények közelében számtalan emberi és állati, elsősorban szarvasmarha és kutya csontvázakat találtak. A tudósok ezeket a kutyákat Canis familiaris pallustris azaz tőzegkutya névvel illették. Ezeknek a leleteknek a révén bizonyossá vált, hogy a mai Svájc, Ausztria és Németország területén rengeteg kb. 50 cm marmagasságú kutya élt. Theodor Studer (1845–1922) mélyreható vizsgálatokat végzett a tőzegkutya tárgyában, s más tudósokkal egyetemben létrehozta az Albert Heim alapítványt, mely számos kutya-lelet tulajdonosaként napjainkban is tovább kutatja kutyafajtáink történetét. A kutyakoponyákat tanulmányozó szakemberek arra az eredményre jutottak, hogy i.e. 3000 és 2000 között, újabb evolúciós lépésként, egyértelműen három koponyatípus alakult ki, s az egyik pontosan megfelel a mai schnauzer illetve pinscher koponyájának. Emil Hauck professzor is régi fajtának tartja a pinschert, szerinte ez a rövidszőrű vaskos testű kutya már az őskorban elterjedt egész Európában, tömegesen főleg Közép-Európában, jobbára a dél-német térségben és Ausztria területén. Persze ún. falusi fajta révén sokáig nem sokat törődtek ezekkel a kb. 5–10 kilós kutyákkal. H.G. Reichenbach megemlíti ugyan a pinschert mint fajtát 1836-ban megjelent, „Der Hund in seinen Haupt- und Nebenracen” c. művében mint karcsú és minden porcikájában részarányos testalkatú ebet, melynek füle keskeny és tôbôl feláll, eredeti színe pedig őzbarna vagy koromfekete, de a szerző szerint a fajta nemrégiben alakult csak ki, s valószínűleg Angliából ered. A könyvében látható kép is inkább egy black-and-tan terriert ábrázol. Kortársa, Götz is ezt a nézetet vallja, tehát a XIX. század elején lépten-nyomon összetévesztették a fajtát az angol fekete-cser terrierrel. 1879. július 17-én a „Kutya” c. német lapban egy levél jelent meg R. v. Schmiedeberg tollából, melyben elmeséli, hogy egy hannoveri kiállításon, miközben a ringben pinscher néven szereplő, ámde teljesen eltérő színű és szőrminőségű kutyákat nézegette, egy brit riporter nekiszegezte a kérdést, hogy tulajdonképpen mi is az a pinscher? Schmiedeberg e kérdéssel konfrontálódba úgy érezte, valamit tennie kell e nemzeti fajta ügyében. 1884-ben, mikor még a német fajtanemesítő egyesület sem ismerte el önálló fajtaként a pinschert, megírta az első pinscher-standardet, a rövid- és drótszőrű variációról egyaránt. Az 1895-ben létrejött Pischer-Schnauzer Klub ezt a fajtaleírást fogadta el hivatalosként megalakulásakor. Az 1902-ben megnyitott első törzskönyvben – ekkor már a drótszőrű pinschert schnauzernek nevezték –, 8 pinscher és 83 törpepinscher szerepelt. Az 1906-ban „Kartell für das Deutsche Hundewesen” néven újjászerveződött német fajtanemesítő egyesület a PSK-t nyilvánította a pinscher fajtában kizárólagosan illetékes szervezetnek. A pinscher ma is létező két méretváltozata közül már az 1900-as években is a törpepinscher volt a népszerűbb, a „normál” méretű pinscher egy időben szinte a kihalás szélén állt. Szerencsére akadt egy ember, Werner Jung, a PSK tenyész-fôfelügyelôje, aki felkarolta a fajtát. Ekkortájt azonban a fajtaazonos tenyésztésből származó pinscherek már 9–13 éves veteránok voltak. Jung öt, tenyésztésre alkalmas kutyát választott ki, de ezek közül is 3 túlméretés törpe pinscher volt. 14 alommal azonban rövid időn belül hatvanfős állományt hozott létre. A népszerű törpe pinschert sosem fenyegette a kihalás veszélye, bár olykor éppen a túlzott népszerűség vált kárára. Korabeli feljegyzések szerint 1900 előtt a törpe pinscherek bírálata a kiállításokon mai szemmel igen furcsán folyt: a kutyákat kalitka-méretű ketreceikben vagy a hölgyek karján tekintették meg, s nemhogy nem vizsgálták a kutyák mozgását, de még a díjak odaítélésénél is csupán az volt a döntő, hogy minél parányibb fejű és törékenyebb testű legyen a szerencsétlen jószág. Az első világháború előtti időszakban a német kiállításokon a törpe pinscherek alkották a legnépesebb mezőnyt, nem ritkán hatvan példányt neveztek egy-egy versenyre. A háború folytán persze csökkent az állomány, 1925-ben azonban már ismét 1300 kutyát jegyeztek a törzskönyvbe. De visszatérve a törpeség problémájára, Svájcban kb. ötven éve szinte csődbe ment a törpe pinscher tenyésztés, mivel egyre apróbb jószágokat állítottak elő, s a kiállításokon 20 centis, ceruza vékony lábacskájú lények szaladgáltak. Szerencsére – elsősorban – a holland és skandináv tenyésztők nem tévedtek e zsákutcába, náluk a 28–30 cm marmagasságú egyedek alkották az állomány nagyrészét. A 2000. április 6-án érvénybe lépett, módosított törpe pinscher standard 25–30 cm marmagasságot és 4-6 kg testsúlyt ír elő. Hibának számít a max. 1 cm eltérés (felfelé és lefelé egyaránt!), súlyos hiba a több mint 1, de kevesebb mint 2 centis eltérés, s már kizáró ok a több mint 2 cm eltérés az előírt mérethatártól, szintén lefelé és felfelé egyaránt. Aprócska méretéből kifolyólag hajlamos az ember ölebként kezelni a törpe pinschert, de jellemét közelebbről megismerve hamar elveti ezt a feltételezést. Amilyen kicsi a mérete, olyan nagy az életkedve! Roppant élénk, temperamentumos, játékos kutya, lehetetlen mellette unatkozni. Csak az tartson törpe pinschert, aki képes elviselni és megfelelő elfoglaltsággal kielégíteni ezt az állandó, felfokozott életkedvet. Mint minden hasonlóan élénk és mozgékony fajtának, a pinschernek is kiváló sport az agility, ahol egy ilyen kutyával eséllyel pályázhatunk a győztes címre; hazánkban is látni többé-kevésbé rendszeresen versenyző, eredményes törpe pinschereket
A jelenleg, immár 2000-óta érvényes új sztenderd több lényegi változást hozott a fajta vonatkozásában. Ezek közül a legfontosabb az, hogy töröltetett a sztenderdből, hogy hiba a dobermannal való bárminemű hasonlóság. Ez azt eredményezte, hogy a fajta kilépett a rusztikus, paraszti, udvari kutyák sorából. A küllemi változást követte a természetének a változása is. Ez által elegáns, városi, sőt show-kutya színvonalra emelkedett. A sztenderdbe foglalt fül- és farok vágási tilalom pedig az állatvédők számára is szalonképessé tette ezt a régi becses fajtát.
A pincser számos, olyan figyelemre méltó tulajdonsággal rendelkezik, amely méltán emeli Németországban a legnépszerűbb, legkeresettebb kutya fajták közé.
Mik is ezek a tulajdonságok? Elsők közt említendők testméretei, amelyekkel lakótelepi, kisebb lakásban is kényelmesen tartható. A sima rövid szőrzet, ami további szempont a lakásban való tarthatóság mellett. A fajta sajátossága a magabiztos és barátságos jellem, az élénk vérmérséklet, az okos, értelmes és könnyen tanítható természet. Nem megvetendő az alacsony fogyasztás sem, ami az etetési költségeket nagymértékben mérsékli. A pincser esetében különösen jellemző a családtagokkal való jóindulatú barátság, és az idegenekkel szembeni tartózkodó magatartás.
Ne másolj! Linkelj! A TÖRPE PINSCHEREKÉRT - http://torpepinscher.atw.hu
2009.10.05.