5.2 - Tortura
Főmenü:
5.2
Magyar töri
5.2
Erdély sajátos etnikai helyzete; a hazai reformáció és a barokk
kulturális hatása
Erdély a kora feudális
időktől 1541-ig külön földrajzi-történeti egységnek számított a magyar
királyságon belül. Élén a király által kinevezett vajda állt. Területe három
(négy) népnek (etnikumnak), a magyarnak, a románnak és a németnek (szásznak)
adott otthont. A magyar nép az eltérő történelmi fejlődés következtében két
csoportból, a magyarokból és a székelyekből állt. (Társadalmuk tagozódásában,
életmódjában, s jogaiban is különbözött a két csoport.)
Erdély lakói közül a románok nem rendelkeztek
kiváltságokkal. A magyarok, a székelyek, valamint a szászok viszont már a
középkori Magyarország keretei között megszerzett jogokkal illeszkedtek a török
politika akaratából önállósuló Erdély társadalmába. Ők alkották az úgynevezett három
nemzetet (Kápolnai Unió, 1437), azokat a csoportokat, akik beleszólhattak
Erdély ügyeinek intézésébe. (politikai nemzetek) A
korabeli politika rendi alapú, a rendi nemzeteknek még nincs etnikai tartalma
(a magyar etnikum két rendi nemzetet alkot, a román egyet sem).
1600 körül kb. 800 ezer
(magyar és román 550 ezer, székely 180 ezer, szász 100 ezer) lakosa volt
Erdélynek. Keleti részén székelyek, főleg délen
szászok, a hegyvidékeken románok, míg a folyóvölgyekben és az Alföldön magyarok
éltek.
Társadalom
A fejedelem: gazdagságát a
családi és a kincstári birtokok együttes jövedelme határozta meg, a fejedelem
volt az egyetlen igazi nagybirtokos, szinte korlátlan ura volt Erdélynek.
A nemesség: 300-400 birtokos
család volt, szétaprózott birtokokkal.
A leggazdagabbak: Kendiek, Apafiak, Csákyak, Bánffyak,
somlyai Báthoryak, iktai Bethlenek, Wesselényiek.
A nemesség nemcsak
gazdaságilag, hanem politikailag is gyenge volt, az erdélyi országgyűlésen csak
akkor vehettek részt, ha személyre szóló meghívót kaptak.
Jobbágyság:
A síkvidéken magyarok - háborúkban
nagy veszteségeket szenvedtek;
a hegyvidékeken románok - a
háborúk kevésbé sújtották őket, havasalföldi bevándorlókkal még gyarapodtak is.
Etnikai kép
Románok
A XVI. század végétől
jelentős betelepülési hullám figyelhető meg. Túlnyomórészt hegyvidékeken telepedtek
le, vándorló pásztorkodást folytattak, csak egy részük élt letelepülve,
jobbágytelken gazdálkodva (juh, szarvasmarha; és termékeik után adóztak). Egy
szűk csoportjuk felemelkedett és integrálódott a magyar nemességbe (Kendeffyek,
Macskássiak).
Székelyek
A székelyek sajátos területi
és önkormányzati egységeikben, a székekben éltek, s a fegyveres szolgálat fejében
időről időre fogyó előjogaik voltak. Középkori, nemzetiségi alapon nyugvó
társadalmuk (3 rend: főemberek, lovon szolgáló "lófők", gyalogos
"község") a XVI. század közepére felbomlott.
Az elszegényedett,
katonáskodni már nem akaró/tudó, előkelők szolgálatába álló székelyek jobbágyi
sorba kerültek, de régi szabadságjogaikra hivatkozva igyekeztek kibújni az
adófizetés alól is (Báthory Zsigmond 1601-ben megerősítette régi szabadságjogaikat).
Csakhogy így a székely
katonaság száma nagyon lecsökkent, ezért Bethlen Gábor 1622-ben elrendelte,
hogy az a székely, aki a jobbágyi státuszt választja, köteles adót fizetni – sokan
újra katonáskodni kezdtek, vagy elvándoroltak Székelyföldről (így a székelyek
kb. 15000 fős sereget tudtak kiállítani).
Békeidőben a székelyek közül
kerültek ki a fejedelmi testőrség tagjai.
Szászok
A szászok a székelyekhez
hasonlóan székekbe szerveződtek. Teljes belső ónkormányzattal rendelkeztek,
irányítójuk Szeben városának polgármestere volt - maguk választhatták meg elöljáróikat, tisztségviselőiket.
A szászok főleg iparosok és kereskedők voltak, és mentesültek a földesúri
fennhatóság alól. Állami adójukat közösen fizették, és a katonai szolgálatot
pénzzel váltották meg. A városok vezetését gazdag kereskedők, iparosok
alkották.
A szász földművesek nem
jobbágyként éltek. A XVI-XVII. században is megőrizték középkori eredetű kiváltságaikat:
- A XVII. században azonban
kiterjesztették rájuk is a fejedelmi bíráskodást, városaikban idegenek is
vehettek házat. A szász városok (Brassó, Beszterce, Segesvár) az ország
legszebb, leggazdagabb városai voltak.
Vallási kép
A reformáció először a szász
városi polgárság körében terjedt (evangélikusok);
a magyarok körében a kálvinizmus terjedt el; de az unitárius vallás is gyökeret vert
a székelyek nagy része
katolikus maradt;
a románság megmaradt ortodox
hitűnek.
Vallási türelem
Míg máshol vallásháborúk dúltak, Erdélyt a vallási türelem
jellemezte: Európában egyedülálló módon biztosított a
felekezetek együttélése, ennek egyik oka Erdély vallási sokszínűsége, hogy a
felekezeti megoszlás nagyjából egybeesik a politikai-rendi megoszlással
(katolikus székelyek, evangélikus szászok, református magyarok és görögkeleti
románok).
- 1557-ben az erdélyi
országgyűlés kimondta a katolikusok és evangélikusok;
- 1564-ben az evangélikusok
és a reformátusok egyenjogúságát
- 1568-ban, a tordai
országgyűlésen pedig a János Zsigmond által is támogatott unitáriusok
szabad vallásgyakorlását (ezek után az erdélyi ún. 4 bevett vallás: katolikus, református, evangélikus, unitárius).
A REFORMÁCIÓ ELTERJEDÉSE. A
magyarországi reformáció a németországival szinte azonos időben, és hasonló
tartalommal alakult ki A kettős királyság korszakában János király és 1.
Ferdinánd fontosabb dolgokkal volt elfoglalva, mint a katolikus vallásegység megóvása.
Később a hódoltságban is gyorsan terjedt a reformáció. A török érzéketlen volt
a keresztény vallási irányzatok közötti különbségekre, de a reformációban a
keresztények megosztottságát látta.
Az új hit terjedésének
legfőbb oka az anyanyelvűség volt. Az anyanyelven olvasható Szentírás és
hallható prédikáció vonzó volt. Sokan elfordultak a katolikus egyháztól, amely
a mise szertartásában a latin nyelvűséghez ragaszkodott.
A HITVITÁK KORA A reformáció
terjedését hitviták kísérték. A reformáció tanait hirdetők nyilvános vitákon
ütköztették hitelveiket. Vitáztak a katolikusokkal, s a különféle protestáns
irányzatok követői egymással. A viták templomokban, vagy valamilyen szellemi
tekintély, illetve politikai hatalmasság) színe előtt zajlottak. Kiemelhető a
protestáns irányzatok között (1566: Mélius Juhász Péter és Dávid Ferenc
hitvitája János Zsigmond erdélyi fejedelem jelenlétében
Korai reformátorok (Luther hívei): Dévai Bíró Mátyás (az első magyar
ábécéskönyv szerzője); Heltai Gáspár (a XVI. század leghíresebb nyomdásza)
A lutheri irányzat
egyeduralmát Magyarországon a 16. század közepétől a reformáció kálvini vagy
helvét (= svájci) irányzata döntötte meg. A kálvinista hit elsősorban a
mezővárosi és a falusi parasztság körében terjedt. Követői a kálvinizmus vallási
és főleg társadalmi tanai iránt lettek fogékonyak. Az ellenállási jogról szóló
tétellel (a zsarnokölés elmélete) a nemesek a rendi ellenállást, a parasztok
pedig az urakkal való szembenállás lehetőségét igazolták. Azt is vonzónak
találták a kálvinizmus hazai hívei, hogy elveik szerint az életüket egyéb
területeken irányító hatalmakat kirekeszthetik az egyházi ügyekből.
Kálvinisták: Kálmáncsehi Sánta Márton, Mélius Juhász Péter
(Megfogalmazta a debrecen-egervölgyi hitvallást)
A kálvinizmus túlsúlyát az
1560-as évektől kezdve az antitrinitarizmus veszélyeztette. A
szentháromság-tagadó és csak az Atya Isten voltát elismerő vallás elsősorban
Erdélyben terjedt. Kisugárzási központja maga a gyulafehérvári udvar volt, élén
János Zsigmonddal, aki szintén ebben a hitben élt. Az uralkodó udvari papja, a
kiváló képességű Dávid Ferenc (1510-1579) lefektette az unitárius vallás máig
érvényes tanait (1568). Az unitárius egyház sikeres térítő munkát végzett
Kelet- és Dél-Magyarország kálvinista lakosainak körében.
A magyarországi protestáns
egyházszervezetek az 1560-as években szilárdultak meg. A lutheránusok, a
kálvinisták, az unitáriusok egyházkerületekbe (püspökségekbe), azon belül
egyházmegyékbe szerveződtek. Az egyházkerületet a püspök irányította, akit
szuperintendensnek neveztek, az egyházmegye élén pedig az esperes állt. Az
egyházkerületek - ellentétben a központosított római katolikus egyházzal -
önállóan, egymástól is függetlenül működtek.
A felekezetek egymáshoz való
viszonyát Erdélyben egészen egyedülállóan szabályozták. A királyi
Magyarországon a 16. században lényegében nem üldözték a reformált vallások
híveit, s szabadon ápolhatták hitüket a hódoltság lakosai is.
BIBLIAFORDÍTÁS, A reformáció
óriási ösztönzést nyújtott az anyanyelvű irodalom kibontakozásához. Több részfordítás
után (Pesti Gábor: 4 evangélium fordítása (Bécs, 1536), szótár és
mesegyűjtemény; Sylvester János: Újtestamentum fordítása (Sárvár közelében,
1541) 1590-ben napvilágot látott az
első magyar nyelvű teljes Biblia, Károli Gáspár gönci lelkész fordítása,
mely stílusával az irodalmi és a népnyelvre egyaránt nagy hatással volt. Mivel
a Bibliát a Gönchöz közeli Vizsolyban nyomtatták, máig vizsolyi Bibliának
nevezik.
A KÖNYV. A reformáció hamar
felismerte, hogy a hitelvek és a műveltség terjesztésének leggyorsabb eszköze a
könyv: a reformáció tehetős hívei nyomdákat állítottak fel. A könyvek ára
lezuhant, luxuscikkből használati tárggyá vált. A reformáció idején jelent meg
a mai értelemben vett olvasó, akik között megnőtt a világiak aránya.
ISKOLA. A hit terjesztésében
és megerősítésében a protestánsok nagy szerepet szántak az iskoláknak. A
protestáns főiskolák erős önkormányzattal rendelkeztek, s belső életükben a
szigorú szabályokkal megregulázott diákoknak fontos szerep jutott.
Protestáns iskolák: • Sárospatak, Pápa, Debrecen, Sopron, Eperjes •
protestáns főiskola: Gyulafehérvárott 1622-től
A MAGYAR NYELV ÁPOLÁSA. A
magyarországi humanizmus a reformációval összekapcsolódva az anyanyelv tudatos
ápolását eredményezte. Elterjedt a magyar nyelvű liturgia és a nagy lutheri
újítás: az anyanyelvi éneklés. Az anyanyelvű világi költészet legnagyszerűbb
művelője Balassi Bálint (1554-1594) volt, akire nagy hatást gyakorolt nevelője,
Bornemisza Péter evangélikus lelkész, szenvedélyes hitvitázó, vitriolos tollú
egyházi író. (Később Balassi áttért a katolikus hitre.) Balassi verseit
szerelmeiről, a végvári életről, Istenhez való viszonyáról nem csupán
kedvtelésből jegyezte fel anyanyelven.
A „KERESZTÉNYSÉG
VÉDŐBÁSTYÁJA” GONDOLAT - „HAZA” ÉS „NEMZET”. Balassi a török elleni harcokban
esett el, Esztergomnál (1594). Utolsó szavai ezek voltak: „Te katonád voltam,
Uram, és a te seregedben jártam.” A végső üzenet kifejezi, hogy a honi vitéz a
kereszténység védelmét tartotta legfőbb feladatának. Ezért terjedhetett el az a
felfogás, hogy Magyarország a „kereszténység védőbástyája”.
A nemesség általában
szűkkeblűen csak önmagát sorolta a nemzethez. A nemzet és a nép azonosítása is
a protestáns prédikátoroknál bukkant fel, az 1530-as évek végétől. A 16. század
folyamán a hazai értelmiség kialakította a társadalmi kötöttségek fölé emelkedő
haza- és nemzetképzeteket.
ELLENREFORMÁCIÓ A KIRÁLYI
MAGYARORSZÁGON. (rekatolizáció).
Kiemelkedő alakja az 1616-ban
esztergomi érsekké lett jezsuita szerzetes, Pázmány Péter (1570-1637), munkáját
egykori rendtársai, a jezsuiták segítették Az ő közreműködésével közel harminc
protestáns főúr rekatolizált. Pázmány a nemesség vallásegységének helyreállítására
törekedett, a nemesi előjogok sérelme nélkül.
A hitvitákban is megedződött
Pázmány továbbfejlesztette a magyar prózát. Irodalmi munkásságánál is
fontosabbnak tartotta a katolikus szellemű iskolák létrehozását, hiszen az
országban óriási hiány volt képzett papokból. Több iskolát alapított, szerte az
országban. Az esztergomi érseki székhelyen, Nagyszombat városában 1635-ben
egyetemet alapított (hittudományi és bölcsészettudományi karral), amely
különböző névvel és helyeken, de azóta is folyamatosan működik (ma: Eötvös
Loránd Tudományegyetem).
• Káldi György (a pozsonyi
jezsuita kollégium főnöke): első katolikus bibliafordítás (1626)
• Építészet: - Jezsuita
templomok: - Nagyszombat (1629-37): Pázmány Péter irányításával, Esterházy
Miklós támogatásából épült.
- Kassa (Báthory Zsófia
mecénási támogatásával épült)
- Kastélyok: Grassalkovich-kastély
(Gödöllő); Esterházy-kastély (Kismarton
és Fertőd), Savoyai-kastély (Ráckeve)
• Festészet: Mányoki Ádám:
II. Rákóczi Ferenc képmása (1724)
• Irodalom: Zrínyi Miklós:
Szigeti veszedelem, Mikes Kelemen: Törökországi levelek