9.3 - Tortura
Főmenü:
9.3
Magyar töri
9.3. Művelődési viszonyok és az életmód
Társadalmi változások
• A mezőgazdaságban dolgozók
aránya 1920: 55,7% - 1941: 44%
• Analfabéták aránya 1920:
14% - 1941: 7%
• Születéskor várható
élettartam: 1920: 40 év - 1941: 57
• növekvő népesség (de benne
vannak a revíziós területek is)
• javuló életkilátások; lassan
iparosodó, polgárosuló társadalom
Társadalmi választóvonalak
• Szegények és gazdagok -
igen nagy jövedelmi különbségek voltak:
• magas jövedelműek (a
lakosság 0,6%-a): 13-15 ezer pengő/év;
• alsó rétegek (a lakosság
81%-a): 290 pengő/év.
• Regionális különbségek
Budapest és a vidék között
• Vallási különbségek:
keresztény-zsidó; katolikus-protestáns
• Életmód: „úriemberek"
(10%) és „kendek" (90%)
Trianoni harátok
megszüntették a magyar társadalom soknemzetiségű jellegét és erősítették a
nyelvi-kulturális homogenitást (45%-ról 10%-ra csökkent a nemzetiségiek aránya,
legjelentősebb a német: 7%).
Katolikus és református a
vezető vallás.
Foglalkoztatás-szerkezet
változása (gazdaság lassú szerkezeti modernizálódását követi).
Társadalom alá-, fölé-,
mellérendeltségi viszonyai nem változtak: a különböző rétegek közötti
hierarchikus, kasztszerű, az életmódban, vagyoni helyzetben, művelődési
szokásokban és az egymással való érintkezésben egyaránt megmutatkozó
különbségek lényegében megmaradtak, egyes nagy csoportok egymással alig
keveredve éltek.
Társadalmi rétegek
• Elit
• Arisztokrácia (1930-ban 526
család): Nagy földbirtokaik voltak, bár az erdélyi és a felvidéki arisztokraták
földjeik nagy részét elveszítették; a kormányzásban az 1930-as évekig volt
komoly szerepük.
• Politikai elit:
miniszterek, képviselők, pártvezérek.
• Gazdasági elit:
nagyvállalkozók, főként zsidó családok akik az elit többi részével komoly
kapcsolatokat alakítottak ki.
• Középosztály („Úri középosztály")
felső rétege (2,00-1000 hold ); az arisztokratákhoz
asszimilálódik, ők töltik be az államapparátus legjelentősebb tisztségeit, minisztériumi,
hivatali, tábornoki kar (Horthy kormányzó is ebből a rétegből való), nemzeti
elhivatottság-tudat jellemző rájuk, számos privilégium illeti meg őket,
liberális konzervativizmus jellemző gondolkodására;
• „Történelmi középosztály"
• „Történelmi középosztály"
- a dzsentrik leszármazottai:
Viszonylag szerény jövedelemmel rendelkeztek, de „úri" életvitelt
folytattak.
Az ún. úri életforma
elvárásaihoz tartozott a származás, az érettségi, sőt inkább a diploma. E
mellett a lakás mérete, helye, felszereltsége (3 + cselédszoba, 5szöri étkezés.
Sokan ezt már nem tudták teljesíteni. Kb. 200 pengő kellett ehhez havonta,
ahogy a filmdal is üzente: havi 200 pengő fixxel, az ember könnyen viccel.
• „Polgári középosztály"
- közepes vállalkozók (20-100
munkást foglalkoztatott.)
- köztisztviselők és
magántisztviselők; - értelmiség (diplomások) - kispolgárság
• Parasztság
Az ország lakosságának nagy részét ez a
réteg adja, gazdaságilag-vagyonilag nagyon differenciált réteg. A földtörvények a
törpebirtokosok számának és földterületének növelésén kívül nem hozott lényeges
változást. A paraszti népességen belül viszonylag csekély volt a vállalkozó
típusú gazdálkodók („polgárparasztok”) aránya és a kisbirtokosok és az
agrárproletárok tömege az elmaradott társadalomszerkezet jellemzője.
Életkörülményeik modernizálása lassan halad előre (néhol
megjelenik a villany, mozi, rádió).
• Gazdag parasztság (10-100 hold ): Életformájuk
paraszti, de modernizálták gazdaságukat, illetve presztízs okokból már nem
akarták növelni birtokaikat mindenáron.
• Kisbirtokos parasztság (5-20 hold ): Csak épphogy meg
tudtak élni a földjükből. A föld egyben tartása végett elterjedt az
„egykézés", a csak egy gyerek vállalása (75-100 ezer illegális
magzatelhajtás!).
• Törpebirtokosok (5 hold alatt) és
agrárproletariátus: gyakorlatilag életképtelen
- Sok volt közöttük a
napszámos (béres, summás, kubikus). - vidéki cselédség
Rendkívül nagy szegénységben
éltek: „három millió koldus országa”, a korábbi ’menekülési lehetőség’ a
kivándorlás megszűnt, az iparosodó nagyvárosok pedig nem tudták a munka nélkül
maradt mezőgazdasági népesség egészét felszívni.
• Munkásság
• Ipari munkásság: Létszáma
gyorsan növekedett, sok volt közöttük a nő, de csökkent a szakmunkások aránya
(mert nekik több bért kellett fizetni). A kötelező társadalombiztosítás
helyzetüket kedvezőbbé tette a szegényparasztsággal szemben (1928-ban vezetik
be a kötelező nyugdíjat).
• Közlekedésben,
közszolgáltatásban dolgozók: Nyugdíjas állásuk volt.
• Városi házicselédek:
általában fiatal, hajadon lányok.
Munkanélküliek segélyezését
jórészt karitatív szervezetek végzik.
Főváros urbanizációs fölénye
hatalmas a többi magyarországi városhoz képest (villany- és vízvezetékkel való
ellátottsága, közlekedése és hírközlési rendszere világszínvonalú).
Társadalom a dualizmus és a Horthy-korszakban
Életmód
• Javult az orvosi ellátás, bár
a tüdőbaj megmaradt magyar népbetegségnek
• bővült a szociális
juttatásokban részesülők köre – 31%, az ipari munkásság számára kötelező, a
köztisztviselőknek önkéntes volt a társadalombiztosítás. Gond: a mezőgazdasági
népesség nagy részére nem terjedt ki.
A városi munkásság heti
munkaideje 48 óra, 6 nap fizetett szabadság járt, 65 év – nyugdíj.
A mezőgazdasági dolgozók
közül a saját birtokot művelők között gyakori az önkizsákmányoló munkastílus,
amely nem ismerte a szabadidő fogalmát, a cselédek és a más földjén dolgozók
már nem voltak érdekeltek a kemény munkában.
• Már a nagyobb falvakba is
eljutott a villany, a rádió.
Az ország lakosságának
jelentős része tanyán él minden modern infrastruktúra nélkül.
• Szórakozás
• mozi: magyar filmek Jávor
Pál, Karády Katalin, Csortos Gyula, Kabos Gyula); • rádió 1925-től
• sportok (uszodák épültek,
legnépszerűbb a labdarúgás), nyaralás – Balaton, Mátra, Bükk a legnépszerűbb
üdülőhelyek. Úri sport a lovaglás, vívás, vitorlázás, teniszezés,
műkorcsolyázás.
Gróf Klebelsberg Kunó (vallás- és közokt. min.) 1922-31 között: 1926-ban népiskolai törvény, kötelező 8 osztály
(10 év alatt 3 500 új tanterem, 1700 tanítói lakás építése); analfabetizmus
lecsökken.
Az érettségizők aránya a
duplájára nőtt: 6%! csak így is.
1925-től Magyar Rádió, kultúrfölény-elmélet,
határontúli egyetemek Mo-ra települése (újak: Pécs, Szeged, Sopron)
Az antiszemitizmus megjelenési formái, a
„zsidókérdés” és a holokauszt Magyarországon
A II. világháború során
kutatók szerint összesen közel 11 millió ember lett a nácik áldozata faji, vagy
ideológiai okból. Több mint félmillió magyar vesztette életét a náci munka- és
koncentrációs táborokban. A holokauszt minden tizedik, Auschwitz-Birkenau
minden harmadik áldozata magyar állampolgár volt
A magyarországi zsidóság
háttérbe szorítása több éven át tartó folyamat volt. Az ellenforradalom
alapideológiája zsidóellenes volt. Sokan a zsidókat tették felelőssé az ország
minden gondjáért (háborús vereség, nélkülözések, forradalmak, majd Trianon). A
fehérterror alatt üldözték a zsidókat, de a konszolidáció érdekében Horthy és Bethlen
leállítatta az erőszakot.
A zsidóság elleni első
törvény a numerus clausus volt (Teleki-kormány, 1920.,) melyben az egyetemekre
való beiratkozást a nemzetiségek országon belüli arányához kötötte - a
magyarországi zsidóság arányát 6%-ban állapították meg-. Célja zsidó származású
hallgatók számának, ill. a továbbtanulók arányának csökkentése volt – 22,4%
volt a zsidók aránya az egyetemet végzettek között. Az intézkedés okaként a
zsidó származású egyének Tanácsköztársaságban betöltött szerepét, felülreprezentáltságukat
az érintett helyeken, ill. a határokon kívülről betelepültek segítsége
’szolgálhatott’ magyarázatul. Az intézkedést 1920-as években a Bethlen-kormány
eltörölte.
A gazdasági világválság
idején a szélsőjobbaldali pártok antiszemitizmusa társadalmi bázisra lelt a
munkanélkülivé váló társadalmi csoportokban. A hitleri Németországgal erősödő
kapcsolatok pedig a kormányra is nyomást helyeztek.
A zsidóság újabb jogfosztása
az 1930-as évek végén kezdődött el. Magyarország az elsők között követte a náci
Németországot a zsidóság hátrányos megkülönböztetésében – a revíziós remények
miatt. Emellett e törvényekkel kívánták megakadályozni a németek (és a hazai
szélsőségesek) által követelt radikálisabb lépéseket.
1. zsidótörvény 1938.
(Imrédy-kormány): kvótákkal korlátozták az izrealita vallásúak arányát az
értelmiségi, szabadfoglalkozású pályákon, a kereskedelemben és az iparban, 20%
a zsidók maximális aránya.
2. zsidótörvény
1939.(Teleki-kormány) : már faji alapon különbözteti meg a zsidókat (zsidó: aki
önmaga, legalább egy szülője vagy legalább két nagyszülője az izraelita
felekezet tagja, vagy volt a törvény hatálybalépése előtt), és a megszabott kvótákat leszállították, mind
kulturális, mid gazdasági téren visszább akarták szorítani őket ( kulturális és
gazdasági antiszemitizmus) A 2. zsidótörvény már drasztikusabb, mert 20%-ról
6%-ra csökkenti a zsidóságrészvételét, sőt egyes területekről (tisztviselő,
közalkalmazott) eltiltja őket. Az emberek az un. „származási táblázat” révén
tudták magukat igazolni.
3. zsidótörvény
1941.(Bárdossy-kormány, a SZU elleni hadbalépés után) : fajvédelmi
rendelkezések (megtiltotta zsidók és nem zsidók szexuális kapcsolatát és
házasságát).
A háború elején –
köszönhetően a kezdeti semlegességnek - a zsidók többségének léte, Magyarország
függetlensége még nem forgott veszélyben.
A háború alatt sokat romlott
a magyar zsidóság helyzet.1941 ápr. 19-én kormányrendelet: munkaszolgálatra
(fegyver nélküli frontszolgálat) kötelezte a 2. zsidótörvény hatálya alá
tartozó katonaköteles férfiakat. 1942-ben a keleti frontra került, ahol nagy
részük elpusztult.
1941 július-augusztus:
végrehajtották a korábban Magyarországra menekült zsidók egy részének
deportálását a német megszállás alatt lévő Kamenyec-Podolszkijba, ahol egy SS
Sonderkommando lemészárolt közülük 20 ezer főt. Az életben maradtak beszámolói
alapján Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter leállította a további
kitoloncolásokat.
A német megszállás előtt
Horthy és kormányai ellenálltak a németek „végső megoldás” követelésének.
A helyzet megváltozott 1944
márc. 19-től.
Az országba érkező Adolf
Eichmann, akinek legfőbb segítőtársai Baky László és Endre László belügyi
államtitkárok voltak.
Rendeletek sorozatával
megfosztották a zsidókat vagyonuktól, elbocsátották állásaikból, elvették
műhelyeiket, üzleteiket.
Április 5-től elrendelték a sárga csillag viselését. Majd
megkezdődött a nagyvárosokban (kivéve Budapest) a gettók felállítása, vidéken pedig a gyűjtőtáborok létesítése. A
fővárosban csak június végén koncentrálták a zsidókat úgynevezett „csillagos
házakba”, amelyek nem egy elkülönült területen álltak, hanem elszórtan az egész
városban.
1944 május közepén kezdődött
el a vidéki zsidóság deportálása,
elsősorban Auschwitzba. Először a visszacsatolt területek, utána az Alföld,
végül a Dunántúl zsidósága következett. Mintegy 430 ezer embert deportáltak.
A deportálásokat Eichmann
Sonderkommandoja szervezte, a végrehajtásban a magyar csendőrség és rendőrség,
a közigazgatási apparátus, a MÁV alkalmazottai is részt vettek. Az a gyorsaság,
mellyel a magyar hatóságok kitaszították a zsidókat a társadalomból még a
holokauszt történetében is páratlan volt.
Hivatalosan a zsidókat
„munkaerő-kölcsönzés” indokkal vitték Németországba. Ennek ellenére
mozgássérültek, súlyos betegek, öregek, csecsemők is a vagonokba kerültek,
amire a válasz mindig ugyanaz volt: a családszerető zsidók sokkal jobban
dolgoznak, ha szeretteik is velük vannak.
Horthy 1944 július 7-én
leállíttatta a további deportálásokat, megmentve ezzel a budapesti zsidóságot.
Okai: nemzetközi és hazai tiltakozás – köztük a Vatikáné -, a normandiai
partraszállás sikere. Horthynak tudnia kellett az igazságot a deportálások
kegyetlenségeiről, a gettósítás és egyes mészárlások elfogadható volt számára a
háborús állapotok között, ugyanakkor ítéletek születtek az újvidéki vérengzés
ügyében.
A nyilas hatalomátvétel után
ismét rosszabbodott a zsidóság helyzete. Minden zsidó vagyont államosítottak.
Több tízezer ún. „kölcsön
zsidót” gyalogmenetben Németország felé indítottak.
Felállították a budapesti
gettót (közel 200 ezer ember), ahonnan sok embert elhurcoltak, sokakat az
utcákon vagy a Duna parton végeztek ki. A budapesti gettó 1945 jan. 18-án
szabadult fel, 70 ezer ember maradt életben.
A zsidóságot ért sérelmeket
az embertelen bánásmód (pl. marhavagonokban szállítás, éheztetés, megaláztatás,
kényszermunka, erőltetett és halálmenet, gázkamra, a nyilasok fosztogattak,
raboltak, gyilkoltak) is fokozta.
Az 1941-es határok között élt
mintegy 825 ezer főt számláló zsidóság vesztesége kb. 500-600 ezer fő között
volt.
A zsidókat igen kevesen
védték, menekítették és bujtatták. Ilyen volt pl. Raoul Wallenberg svéd
diplomata, Slachta Margit (magyar szerzetes, keresztény feminista politikus,
az első magyar női országgyűlési képviselő /KNEP/; keresztény szociális
mozgalmak szervezője).