Burokban

    Hetekkel ezelőtt búcsúztam el a Dallos családtól és azóta a minden nap a tanyán örömködöm. A búcsú persze nem volt könnyű és remélem nem is végleges. Második családomnak mondhatom őket, Gyula bácsit leginkább, ő amolyan pótapuka féle-fajta nekem. Megfogadtam az összes tanácsát és megköszöntem a felajánlását, miszerint számíthatunk a segítségére bármikor, bármiben.
    Szóval kicsit párás szemmel csuktam be végleg a Dallos udvar kapuját, ám annál nagyobb örömmel vágtam bele itthon a munkákba.
    Más ez így, tudjátok. Az ember felébred reggel, (nem 4 órakor) megkávézik, reggelizik a kedvesével, majd kiautóznak a kedvenceikhez és hihetetlenül csodálatos terepeket mennek együtt, szinte kézenfogva... Értitek ugye? Megfizethetetlen az érzés, hogy a sajátunkat csinálom. Nem stresszelek, nem aggódom. Látom nap mint nap, hogy ettek-ittak rendesen, ismerem a gondjaikat-nyűgjeiket. Bennfentesként járok körülöttük és ők is, mintha nyugodtabbak lennének. (Persze ezt lehet, hogy csak beképzelem.)
    Mondhatom talán, hogy burokból-burokba kerültem, vagy esetleg, hogy szentélyből-szentélybe.
   
    Ismét nagyszerű hétvégét zárt a Trapper farm. A beígért esők elmaradtak, cserébe olyan napsütést kaptunk, hogy lebarnultunk szépen mindketten.
    Tegnap, gondolom az ünnepek miatt, mindenki hozzánk menekült a környékről. Nagyon jó kis csapat gyűlt össze az asztal körül, iszogattunk és mellé a húsvéti ebédekből menekített sonkát pusztítottuk.
    Délelőtt kilovagoltunk Porfelhővel, Ő Démcsin, én Donnán és nagyokat sóhajtoztunk a tavaszi szélbe. Visszatért a régi szlogen is: Az élet márpedig szép!
    Délutánra a már-már törzsvendégként tisztelt lelkész úr jelentkezett be a családjával együtt. Jóelőre leszoktattuk magunkat a csúnya beszédről és minden olyasmiről, ami esetleg szúrhatná a szemét a Drága Lelkész Urunknak, így vártuk őt nagy szeretettel és alázattal.
    No meg is érkeztek vagy öten. Kicsit megilletődtem a tömeg láttán, mert addigra még néhány kiránduló is megrohamozta az udvart, de végül nagyszerűen vettük az akadályt. Amíg Prflh terepre vitte az emberkéket, én addig a teljesen kezdőkkel foglalkoztam. Így ment ez estig, mikor ráfejelt az egészre a polgármesterünk és a Sziszikígyós kislánya. Jól elbeszélgettünk, elláttuk a lólányokat és nyugovóra tértünk.
Ki kellett pihenni a fáradalmakat. Kellett az erő a ma reggeli kilovagláshoz.
    Porfelhő Donnát választotta, mondván kicsit helyreigazítja a néha nagyarcú naccsaszonyt, én Démont nyergeltem. Helyreigazításra nem volt szükség, mindketten úgy viselkedtek, mint az angyalok. Démon főleg! Nagy öröm volt vele menni. Más mint Donna, rajt nyugodtan lehet andalogni. Erősen érezhető rajta Porfelhő keze nyoma, munkája. Rendkívül könnyen lovagolható.
    Visszaérve Porfelhő megmosakodott, átöltözött és egyenesen a tanyáról indult munkába, én pedig bejöttem ide hozzátok örömködni.
    Remélem mindenkinek hasonlóan indult a napja?!