Csúcsrajárás

    Na igen. Ez is eljött. A kaszálás, a sodrózás, a bálázás, a szállítás időszaka. Szépen vagyunk ebből kifolyólag. A tanyát éppen a tegnapi napon hagyta el hat ács (a szálastároló ácsszerkezetét erősítették, cserepezték), s ha jól számoltam, három napos startolási idő után éppen a mai napon ért be a századik körbálánk. De hát szalma is jött ám. Két kockabála. Ebbe majd bele szakadtunk, mondanom sem kell. Hogyhogy két kockabálába beleszakad öt ember? Kész röhej! Persze. Röhej. Akkora kockabálákról van szó, hogy mindössze kettő fér fel belőle egy IFA platójára. No valahogy így.
    Szombaton elmentünk megnézni Csinszkát, az öt éves angol telivér kancát Komáromba, Bocska Béla istállójába. Elég érdekes ember Bocska Béla. sokat nem beszéltünk, vagy fél órája kint voltunk a hat hektáros legelőjén és vizslattuk Csinszkát tetőtől talpig, s ezen idő alatt csak egyszer szólt hozzánk: - Meg van a döntés? - Pillanat - mondom -, éppen az állatorvossal konzultálunk. - Jó, akkor hívjanak fel! - s azzal otthagyott bennünket, mint Szt. Pál az ősdákokat. Hm...
    Csinszka nagyon jó fej kis kanca. Legfönnebb egy hete lehet hátra a szülésig. A bal első lábán viszont kijött az ina, a lovász mondta, hogy már két éves korában olyan volt (galoppon futott), az állatorvosunk pedig azt javasolta, hogyha nem sántít rá, hozzuk el nyugodtan, tenyészkancának ideális lesz.
    Fölhívtam Bocska Bélát, hogy akár meg is állapodhatunk, mire ötölt-hatolt egy sort, hogy aszongya "valamelyik rokonának" is kellene, mire többet nem beszéltem vele, hanem rácsaptam a telefont. Tartoztunk egy úttal az ördögnek, de sebaj, Szlovákián keresztül mentünk Komáromba Rétságról, úgyhogy az odaúton behajítottam egy csapolt zöld Aranyfácánt, a hazaúton pedig ugyanezt eljátszottam egy üvegessel. Jéghideg volt és finom.
    Hazaérvén dög meleg, az ácscsapat és egy vájdling vaddisznópörkölt fogadott, ennél kellemesebb meglepetést el sem tudtam képzelni a negyven fokos hőségben, illetve el tudtam képzelni jobbat, ami várt a pörkölt után, egy kiadós lovaglás! (Piha! - úgy ziláltam, fújtattam, mint egy gőzmozdony, de megérte.)
    Péntek délután egy miskolci vendégkancát kellett fedeztetni. Már péntek óta ott lakik nálunk, sárlott már, amikor hozták, mi több, egy tüszőrepedést okozó injekciót is kapott, mégis úgy viselkedett a ménnel, mintha szűz lenne. - Én megyek helyette, apa! - jelentkezett nálam Démon, amikor látta, hogy a vendégló nem igazán óhajt megállni a ménnek. Végül csak összejött valahogy az aktus, úgyhogy Démonnak be kellett érnie egy kis frissen kaszált fűvel, de úgy tűnt, vigaszt lel az élelembe.
    Ja, merthogy friss füvet is szállítunk. A felszámolás alatt álló nagyoroszi laktanya külső körletéből a Doki közreműködésével (kis híján dobtam egy hátast, megtudtam ti., hogy honvéd őrnagy!) ezerrel szállítottuk a friss kaszálmányt. Úgy autót, futót még ember nem látott megzuhintva, ahogyan mi megtapostuk a rakományt!
    Mondjuk, én a magam részéről a tegnapi fuvarnak örültem nagyon, akkor Szami egyéb istállói elfoglaltsága miatt nem tudott velünk jönni, így a Dokival ketten szállítottunk. Ez jó móka volt, férfi munka! - kitettünk magunkért. Fölstuccoltuk az összes füvet a 12 méter hosszú utánfutóra, meg a Pajero platójára, de ekkor kezdődött csak az igazi meló! Nem a helyszínen, hanem a faluvégen, ama bizonyos kurtánál, amely még csak nem is a Szamosra rúg ki, legfönnebb az Ipolyra, de gyöngyöző pilsenit csapolnak benne, ergo nem éreztük rangon alulinak itt elmélyedni az legnemesebb munkálatok árjába, mik az világon férfiembernek megadatott, ha konkretizálnom kellene tevékenységünk mibenlétét, akkor azt mondanám, hogy hát vedeltünk egy sort. Inkább vedelgettünk, no, ez nem volt annyira vedelés, de combos mutatvány volt ez ennek ellenére is. Rá kellett jönnöm, hogy lassú a húzásom. Míg én megittam három deci sört, eladdig a Doki két "korival" kortyantott be, kis híján hanyattestem a csudálkozástól, majd gondolkodtam, hogy mit csinálok rosszul. Nem jöttem rá, a Dokitól meg nem akartam megkérdezni, mert a helyszínen megműtött volna valamivel. Mondjuk kivágja a sörbefolyástakadályozó dülmirigyemet, de az annyira drága az én szívemnek, hogy attól semmi pénzért nem vagyok hajlandó megválni, úgyhogy csak hallgattam és néztem magam elé szótlanul, csöndesen, mint meg nem értett lírikus.
    A szombat ismét érdekes volt. Elmesélhetném pl. hogyan keletkezik az egyesület éves beszámolója, s az azzal kapcsolatos cégbírósági beadvány, de nem teszem meg. Jobb a békesség. Nagy munka ez is. Mi sör, te jószagú szilvamag! Végül összeállt. Utána lovaztunk újfent. Ezennel az ácsok menüje szénen sütött rostélyos volt, a köret sör. Megérdemelték, no, mitagadás. Úgy dolgoztak, mint a gép. Három nap alatt úgy helyrekapták a szálastárolót, hogy csak pislogtam rá, mint béka a csalánban. Ja, mindeközben Szami elsóhajtotta magát, hogy egy bokszajtó is elkélne mifelénk, a nagy büdös tájegységbe, csak úgy, mireföl a srácok egy bokszajtót is gyártottak. A röhej az, hogy a semmiből, mert a negyed- és félmillió forint közötti faanyag az utolsó szálkáig a szálashoz kellett. De lett bokszajtó, s aminek nem muszáj, ne firtassuk az eredetét.
    - Levődött, főnök! - majd így jelentek, ha valaki megkérdezné.
    Volt rossz is a hétvégében, amikor egy prominens személy odalátogatván (ott lakott valaha Rétságon, de már nem ott lakik rég óta) azt mondta, hogy: - Az életben nem gondoltam volna, hogy életben marad ez a k..leráj! Majd átvizsgált mindent tüzetesen. Nem sokat beszélgettünk, mondanom sem kell, s nem valószínű, hogy a közeljövőben ezt bepótoljuk.
    Mi történt még? Újabb cölöpök rakódnak le (jé, van egy kisinasunk ideiglenesen, jut eszembe, helyre kis legényke, Zsolti, végig segédkezett a fedeztetéseknél is, ügyes srác), lesz bekerített pályánk, ácsolódik az udvari zuhanyzó erőteljesen, a villanypásztor-szerelés az már tutifix, hogy jövőre marad (napelemes villp.-nk lesz ám!) - hát nagyjából ennyi.
    Röviden.