Éládom á lovámát...

    Legjobb dolga nálunk a bodzafának van. Ezt abból tudom, hogy mindenki tiszteli, akarom mondani megtiszteli. Ideális sörfogyasztás és vendégsereg esetén legalább napi ötször vizeltetik tövön. A féltéglák is jó magasra érnek már alatta, mivel mindig oda dobáljuk, ha előbukkan valahonnan egy-egy darab. Azokból döntöttem úgy, hogy kitakarítom a környékét, ha már ilyen hasznos szolgálatot tesz nekünk. Már vagy egy talicskányi sittet szedtem össze alóla, mikor égtelen nyikorgást hallok.
    A lovak is felébredtek a békés mélázásukból és a karám legtávolabbi sarkába vágtáztak.
    Ekkor bukkant fel a jelenség.
    Olyan fekete volt, hogy az éjszaka megirigyelte volna. Hasa mint egy hordó, majdnem belelógott az ócskavasakkal megpakolt, nyivákoló talicskájába. Az orra mint egy töpörödött uborka, a szemei meg pont olyanok voltak, mint a nagymamám malacaié.
    Megállt az oldalsó bejáratnál és a lovakat szemlélte. Szerencsétlenek ekkorra már valamelyest megnyugodtak és közelítettek a talicskás felé.
    Felegyenesedtem a túlélő bodzafa alól és magam elé támasztottam a lapátot. Lássa a jóember, hogy nagyon elszánt vagyok és fegyverem is van.
    - Éládod-é a lovádát gyönyörűm? - Kiáltotta a talicskás és közelebb jött?
    - Melyiket? - Kérdem és szorosabban markolom a lapátnyelet.
    - Mejikét, mejikét?! Hát áz árábot!
    - Melyik arabot a hétből?
    - Ázt á telivért itt elűl. - Mutogatott Démcsi felé.
    - Nem arab az. - Mondom én.
    - Sosé tévedek. Áráb.
    - Nem adom el.
    - Jólenne a kisjánynák házúrá. Pont ijét kérésék neki.
    Démcsi tüntetőleg hátat fordított és olyan picire húzta össze magát, hogy voltaképpen már nem is látszott. Jaj Pampula! Pedig de jó dolgod lenne! Ha megemberelnéd magad lehet, hogy még enni is kapnál. De Démon olyan ártatlan szemmel nézett, hogy megsajnáltam. Ez egy tündér! Hogy adnám már oda. Nem is értettem miért tudtam valaha is haragudni rá.
    - Nem eladó! - Mondom immáron határozottabban.
    - Jáj dé jó fárá ván! Jó pízt adnék!
    - Nem lehet! Nem eladó! - Még a szemöldökömet is összehúztam és teljes vállszélességgel odaálltam Démcsi tündérlény elé, hogy akár az életem árán is megvédjem.
    - No há ném álkuszunk mégyék is.
    Ezzel kikanyarodott az udvarból, de előtte még beletörölte az orrát a lila pulóvere hasi tájékába.
    Később gondoltam lefutószárazom azt a jófarú arabot ha már mégis velünk maradt.
    40!!! Ismétlem 40 percen át üldöztem a karámban, de ő csak tele pofával röhögött!!!
    Nem láttam a méregtől. Kifutottam a tolmácsi bekötőútra, de a jóember már régen eltűnt.
    - A francba! - Kiabáltam Démonnak. Csak egyszer jöjjön még vissza! Csak egyszer!