Épülget az erőd

    Mondjuk ez így nem igaz. Rendezzük, rendezgetjük a területet, tyúklépésekkel haladunk, de betartjuk a meghatározott prioritásokat. Ezek közül kettő volt nagyon-nagyon fontos. Az egyik a lovak karámoztatásának a megoldása, a másik pedig a jószágok állapotának a javítása. Az előző célnak az eszköze a karámok megerősítése volt. Félig készen vagyunk, ha és amennyiben a kiskarám megerősítését ötven százalékos eredménynek tudjuk be. A második fő célnak az eszköze a megfelelő takarmányozási rend bevezetése és a szakszerű és folyamatos ápolás megoldása volt. Két nagyon fontos célunkat teljesítettük. És ez megelégedéssel tölt el.
    Nagyon nagy öröm látni, hogy az a hét valami, amelyekről gyanítottuk korábban hogy lovak, kezdenek lóformát ölteni. Megtakarítottuk, lemostuk őket (többször is), három lóból a puszta ápolás (és humán dezinfektánsok alkalmazása) révén eltűntek a paraziták, s azt tapasztaljuk, hogy napról-napra egyre csillogóbbá válnak az eleddig matt szőrzetek.
    Ebben nagy szerepe van a megfelelő takarmányozásnak, s feltételezem, hogy a napi rendszeres törődésnek is. Szami csaknem egy héttel (na jó, öt nappal) ezelőtt beszerzett egy doboz roburáló vitamint, szerda óta kapják a lovak, igaz, csak napi fél adagot. De ez is csodát művelt. Tegnap nagyon nagy boldogság volt látni, hogy már nem jellemzi a lovainkat az a mély apátia, ami korábban jellemezte őket, hatalmas örömrotyózásokat vágnak le a karámban, Donna például, az egyik leghiggadtabb kanca négylábasokat ugrott, szóval játszadoznak, boldogok és ami szintén nagyon-nagyon jó érzés: képesek a jelenlétünkben is fekve maradni, már nem félnek tőlünk, lassan-lassan megszoknak bennünket.
    Csütörtökön csak húsz-húsz percet lovagoltam. Donna és Démon volt az áldozat. Donna egy hétpróbás gazfickó. Csak az alkalmat keresi, hogy meg tudjon lépni lovastul, nehezen hajlik, gyakorta ellenttart csizmának, csípőnek, elég agyas kis jószág, apró termetű és borzasztó fürge. Rögtön amint felültem rá, eszement bakolásba kezdett, úgy rakott föl a nyeregkápára, mint annak a rendje. A könnyem kicsordult - no nem az ijedtségtől, hanem a fájdalomtól. Inkább hat esés, mint még egy ilyen embertelen, irgalmatlan fájdalom. A farkcsontomat ütöttem meg, nem kívánom senkinek. Szívem szerint azonnal leszálltam volna róla, de összeszorítottam a fogamat és lelovagoltuk az aznapra kitűzött penzumot.
    Démonnál, minthogy nagyon kezdő ló, igyekszem minden lépést kilovagolni. Ezt fájó farkcsonttal elég nehéz, főleg a szár nélküli megállás, minthogy legszívesebben jajongtam volna, amikor bele kellett ülnöm a hátába. De haladunk vele ennek ellenére is. Lépés, megállás, hátraléptetés, hajlás és napi nagyon-nagyon kevés oldallépés - egyelőre ez Démon penzuma. Mit mondjak? Ügyes, tanulékony jószág. Kicsit drukkos a lelköm, de még egy hónap és jaj lesz annak a lovasnak, aki nem képes folyamatosan lovagolni őt. Meglátásom (pontosabban: megérzésem) szerint az a ló lesz Démon lány, aki egy tapodtat sem fog moccanni, ha nem muszáj. Jut eszembe: step by step gyakorlatot is végzek vele, azaz egy lépés előre, megállás. Még egy lépés, megállás. Két lépés, megállás. Nekem nagyon tetszik, hogy már-már szársegítség nélkül is meg lehet állítani, holott alig hét napja lovagolom. Ez szép dolog. Ha mindez már tökéletesen megy és már nem lesz egy fikarcnyit sem drukkos, akkor ügetünk is, meg vágtázunk is - kisköröket.
    Nem említettem még, de Szami másfajta csodaszert is szerzett, nem csak roburáló anyagot. Lópipere cikkeket, amelyekkel rendszeresen mossuk őket, az előírás szerint. Ezen pipereflancok között van az úgynevezett farokspray, nem tudom miből készül, de elég az hozzá, hogy alkalmazása után olyan lesz a farok és a sörény, mint a damil. Szálankint szétválik farok, sörény, gyönyörűséges éke lesz a lónak. Azért vetette be Szami ezt az ápolószert, mert e nélkül például nem hajlandó a lovak farkát ápolni. Mosás után alkalmazza, mint megtudtam tőle azért, hogy egyetlen szál farok se szakadjon ki, minthogy hosszú idő, amíg visszanő. Speciel a kezemet majdnem eltörte egyszer, amikor meglátta, hogy gyökérkefével készülök nekiesni valamelyik ló farkának. Elfutottam előle, persze, nem ért utol, hogy agyonvágjon.
    További hír, hogy egy év után pénteken megkörmölődtek a lovak. Eöry Zsolt visegrádi kovácslegény fordult be nagy rössel a tanyára. Én éppen Donnát adjusztáltam a nagykarámban, Szami Démont készítette elő, amikor a kovács már neki is esett ezerrel az éppen nem dolgozó lovaknak. Ügyesek voltak a csajok, mit ne mondjak... Kisebb-nagyobb cirkuszokkal ugyan, de megálltak a kovácsnak. Eddig csak mi emelgettük a lábaikat, döntően azért, hogy kiszedjük a patájukat és kezeljük a nyírrothadásokat, ezért a kovácsot kissé furcsállották, de nem volt komolyabb gond velük.
    Egyedül Excellenciás exgaloppos heréltünk hisztizett. De ő nagyon. Rengeteget verhették ezt a lovat, mert rettegett a kovácstól. De csak addig, amíg fel kellett adnia a lábát. Amikor a legény fölvette, már nyugodtan állt. Igen, de lábcsere közben! Kilazította a helyéről a legmasszívabb karámfát, a kötőfékkel lehorzsolta a nyakáról a bőrt (hámosítóval kezeljük azóta, szépen gyógyul) - félt. Szegénykém. Pedig előzőleg, a délelőtti órákban én ápoltam le őt, semmi gondom nem volt vele. Pedig az ápolás során ollóval kellett levágnom a hasáról a betyárkörtéket (mondják még bölöncnek, póriasabban szargalacsinnak), végigmostam a fejétől a farka tövéig és semmi gondom nem volt vele.
    Nagyon sajnálom szegény lovat. Ő van a legrosszabb bőrben. Farka, sörénye alig (kilenc sorban hat szál), oldala olyan mint a xilofon, horpasza beesve... Eh, szegény Excellenciás! Na de még pár hét és gyönyörűséges dicsfénye lesz mostani árnyékmagának! Erről kezeskedünk!
    Más érdekes nem történt. A szombat nagy vendégjárással telt. Meglátogatott bennünket Csongor és Miki, Szege barátunk és Annácska barátnőnk. Húst sütöttünk, sört ittunk és fagyit ettünk, tisztára vágtuk előtte a lovakat, szokásos fél óra pályamunka Donnával és Démonnal. Na igen, azt nem mondtam, hogy kitakarítottuk azt a termet, ahová a trapperek hálószobáját rendezzük be a jövőben. Már csak meszelni kell, teletömni törött üveggel az egérlyukakat és rágipszelni, no és persze a tábori ágyakat beszerezni a megfelelő szalma derékaljjal - egy szó mint száz, így voltunk mi a rétsági fennsíkon, az előre tolt táborhelyünkön csütörtöktől tegnap estvélig Isten, lovaink és a mi nagy-nagy örömünkre.
    Maradt hiányérzetem, persze, hogy maradt, mert eredetileg azt terveztük Szamival, hogy eleget teszünk ElBronco elkormányzója meghívásának és belerongyolunk százzal a broncoi (akasztói) bulitömegbe, de kilenc volt amire lezuhanyoztunk, s annak semmi értelme nem lett volna, hogy háromszáz kilométerrel odébb menjünk aludni, amikor hajnalba kellett kelnem, minthogy ma ügyeletes vagyok a munkahelyemen.