A lovaglást érdeklődés hiányában - megtartottuk!

    Tulajdonképpen Silveradoba, ElBronco Citybe és a Pető Ranchra készültünk szombaton. Pénteken késő délután szóltak, hogy Rétságon járőrverseny lesz, ahol nem ártana megjelenni lovakkal. No nem mintha bármiféle járőrszolgálatot vállaltunk volna az Alsó-, a Felső- és a Jászteleki-erdő bebarangolásán túl, csakhogy a szervezők arra gondoltak, hogy a Rétsági Lovas Egylet is képviseltethetné magát lovastul, hogy a versenyben megfáradt járőrök lovagolhassanak is, ha jó kedvük úgy tartja.
    Tízre készen is álltak a lovak. Donna és Démon volt az ügyeletes. Lesétáltunk a lövészek rezidenciájára a laktanyába. Sok komoly bácsit láttunk ott, állig felfegyverezve. Terepszínű ruha, rangjelzés, puska - te jó ég! Mi minden nem volt ott! Volt egy olyan kósza gondolatom, hogy nem sok jelentkező lesz a lovakra, de amint telt-múlt az idő, ez a kósza gondolat szilárd meggyőződéssé vált. (Miért? Szerintetek én elmennék fegyverekkel babrálni, ha lovagolni is lehet?) Így hát leballagtunk lovastul a 400-as pályára és a szitáló esőben bemelegítettük a lovakat. Kis lépés, kis ügetés, kis hajlítás, kis vágta - csak nyugisan, hisz' már a derekam sem a régi.
    Elunván a "pályalovaglást", elindultunk CST főfőerdész barátunk rezidenciájára, beköszönni, jó reggelt kívánni. A város felső részén mentünk végig, kíváncsi voltam, mit szólnak a lovak a forgalomhoz. Nem szóltak semmit. Baktattak a flaszteren és nagy ritkán ráemelték álmos tekintetüket egy-egy agresszívebbnek látszó kukára. Én ilyenkor meghúztam a butykost, amelybe korareggel beóvakodott két és fél deci absolut vodka (svéd gyártmány, aki még nem kóstolja próbálja ki!), no meg egy kis méz, mert még mindig köhögök. Három hete nem jövök ki a náthából. A mézestütükét a kecskeméti kasszafúróktól lestem el, pedig amikor először itatott velem ilyet Sheriff, még másnap is pöktem tőle. Piha! - de rossz volt! De aztán mögszoktam, s Isten dicsőségére néha ezzel (ilyennel) öblítem le a torkomat. Miért innék? Elázom úgyis. Miért ne innék? Elázom úgy is. Ezen gondolkoztam, s átnyújtottam Szaminak is a laposbutykost, aki szokásától eltérően, legnagyobb megdöbbenésemre kilengett nyergéből és kiemelte kezemből az itókát. Fázott ő is.
    CST-éktől visszafelé indultunk el, szintén a település utcáin. Az egyik sarkon, hirtelen ötlettől vezérelve nem jobbra, hanem balra kanyarodtam el. Elérkezettnek láttam az időt arra, hogy lovakkal egyetemben settenkedjünk be a Stexasba. Meg mi tagadás - délidő volt, kávézhatnékom támadt. Előző nap hajnali négykor keltünk (Broncon), aznap meg fél hét, hét óra magasságában, s kicsit kimerült voltam. Kérdeztem Démontól, hogy te is álmos vagy-e, te cula? Mireföl mondta, hogy álmos. - Te sem aludtál? - kérdeztem, mireföl elmesélte, hogy egész éjjel nem hagyták a többiek aludni. Mindig meg kellett védenie magát valamelyik brigantitól, mert kis híján rátámadtak. Ő azonban résen volt, s hiába, hogy a támadók eljátszották, hogy alszanak, ő kitalálta a gondolatukat és először támadt. Aha - mondtam erre, s mitagadás, kissé gyanakvóan néztem kedvenc lócsikómra.
    A Stexashoz érve, Szami megragadta a lovakat, én pedig elrongyoltam a pulthoz, kávékért. A lovak a gyöpöt ragadták meg két pofával. Nem telt el fél perc és máris kijöttek a Stexas vendégei lovakat simogatni. Mi hagytuk. Ők is hagyták. Kávéztunk, legeltünk, majd fölpattantuk rájuk és álmosan kisétáltunk a városból.
    Úgy döntöttem, rossz, ha minden rutinszerűen megy. Kicsit unalmas így. Legközelebb bemegyünk a cukrászdába.