Feltámadásaim

Sokan tudják, sokan nem: Szamival istállót üzemeltetünk Rétságon. Ez hír. Tegnap megvolt életem első esése. Ez is hír. Az élet szép. Ez nem hír - evidencia.

    Szóval istállót üzemeltetünk Rétságon. Ezer éves álmom megvalósulása vette kezdetét. Rengeteg a munka, sok-sok éve ember nem nyúlt a lovakhoz, de az infrastruktúrához sem. Eh, nem részletezem. Legyen elég annyi, hogy trágyalapátolásban már roppant jó vagyok. Ugyan minimális a know-how-m, de annyit azért tudok, hogy istálló területéről célszerű összeszedni az ácskapcsokat a törött és ép befőttes üvegeket, s indokolt a rendezett udvar látszatát kelteni. Mondom, trágyalapátolásban már jó vagyok.

Kész a névsor

    Hét ló lakik nálunk. Démon (a csikójával), Donna (a csikójával), Törpe (aki Excellenciás néven rongyolt anno a galoppon), egy nyugdíjas kanca (szintén galoppos nagy név volt valaha) és egy Tulipán-ivadék lipicai félvér. Hát így vagyunk mi a Börzsöny szívében.
    A lovas know-how, amit vittem magammal, azt is súgta, hogy célszerű ápolni és felnyergelni és lovagolni a lovakat. Szombaton húsz percre felültem Donnára. Nem részletezem, mivel telt az első tíz perc. El lehet képzelni egy több éve ember által meg nem érintett ló mire képes. Körkarám nincs, futószár az ugyan volt, de nem akartam azzal vesztegetni az időt. Nem mondhatnám, hogy átengedő volt Donna, de nem is kínoztam sokáig, hogy az legyen.
Démon lányra is felültem, ő nem rodeózott. Teljesen megilletődött. Belovagolatlan, nyers magyar félvér, van vagy hat éves, elég termetes böszme jószág.
    Szaminak mondtam, hogy addig nem terepezünk ezekkel a lovakkal, amíg pályán tökéletesen nem lesznek üzemkészek. Szami mondta erre, hogy jó, de egy apróságra felhívná a figyelmemet: nincs pályánk. Tényleg! - esett le a tantusz. Akkor terep. És vasárnap elmentünk terepre.

Az első utam a Börzsönyben

    Démonnal indultam, Szami a rutinos Donnán követett. Démon elég ijedős, nyálas kis óvodás. Elindultunk a sportreptéren keresztül a tankodrom mellett a Jászteleki erdő irányába, útközben fél tucat krosszmotoros haladt el mellettünk karnyújtásnyira, a lovak meg sem parittyázták őket, naponta ott zúgnak el mellettük a motorosok a legelőn.
    Nem kell hozzá szűk negyed óra és elhagyjuk az istálló rendkívül illúzióromboló környezetét és bejutunk a Jászteleki erdőbe, ahonnan szelíd lankákra látni, s ahogy a táj, úgy nyílik meg az ember szíve is a gyönyörűségtől. Nagyon figyeltem Démonra, minden egyes lépését ki kellett lovagolnom (ez nagyon fárasztó dolog, s bizony volt úgy nem is egyszer, hogy azon kaptam magam, hogy megint csak utazom), de azért szakítottam rá időt, hogy a tájat is szemügyre vegyem. Szép impérium, meg vagyok vele elégedve.
    Felfedező utak ezek. Lovat, útvonalakat kell felfedeznünk és bejárnunk a környéken, ismeretlen minden fű, fa, út, lanka, szél és felhő. Csak a Hold és a Nap volt ismerős. Úgy haladtunk "vakon", mint ahogy haladtak valaha a Vadnyugaton a trapperek az Új világ felé. Innen jött az ötlet, hogy Trapper Farmnak kereszteljük el az istállónkat. Következő nagy felfedezéseink lesznek a bánki tó, a diósjenei tó, a nőtincsi tó, az Ipoly - ezek mind-mind csak arra várnak, hogy a trapper farmerek fölfedezzék őket.
    Ne féljetek tavak, folyók, hágók és fellegekbe nyúló bércek! Úgy fel lesztek fedezve, mint a vöcsök! Efelől kezeskedem, szóval szavatolom, ahogy nektek jó, nekem mindegy.
    Ezen gondolkoztam az első kilovaglásunk napján.
    Hogy a lovakról is szóljak végül: Démon, mondom, ijedős, egy szem önbizalma nincsen, de lassan megjön. Még ugrik egy-egy négylábast oldalra a lehető legváratlanabb pillanatokban, képtelen egy helyben állni, ágaskodással akarja magának kivívni az indulást, de bízom benne, leszokik a rigolyáiról, Csírnyához képest a fasorban sincsen.
    Szami, ahogy elnéztem, prímán elbánt Donnával. Rutinos ló ő, ültek rajta korábban elég sokszor, igazi menős fajta. Nem ugrált, nem rendetlenkedett Szami alatt, csak megpróbált el-elgurulni. Nem sikerült neki.
    Egy órát sem lovagoltunk. Nagyon keveset ügettünk (Démonnak nyújtani kell kissé a lépését), vágtáztunk egy pindurkát, utána pedig hazasétáltunk azzal, hogy másnap, azaz húsvét hétfőjén folyt köv.

Kétszeri feltámadásaim

    A vasárnap estét Silveradoban töltöttük, ahol éppen visszaérkeztek két napos cowboy-túrájukról Bezzegék.
    Délutánra jutottunk hát odáig, hogy felnyergeljük a lovainkat. Ismét Démonnal mentem, Szami pedig Donnán jött. Irgalmatlanul szép tájakon haladtunk. Két dombhát között enyhén dőlt, hatalmas szérűn közeledtünk Borsosberény felé. És elérkeztünk egy patakhoz.
    Nem dacolt Démon, hanem félt. Mármint a pataktól. Minden ízében remegett. Lehajolt, megszagolta, megpiszkálta a lábával, én pedig mellette álltam és simogattam. Óvatosan elindultam előtte, kezemben a szárral. Ő toporgott, toporgott majd - ráugrott a hátamra. Hasra estem, mondanom sem kell, nem vagyok mostanság formában, nem bírok el egy öt mázsás lovat, de a szárat nem engedtem el. Fel is álltam azonnal, furcsa módon semmim sem fájt. Szami Donna hátán a patak túloldalán, az arcát a kezébe temette és kétszer szaladt neki egyazon kérdő mondatnak, miszerint nincs-e valami bajom. Mondom, mi lenne? Semmi. Megmozgattam a lábam, a karomat a nyakamat, semmi különös. A lovat simogattam, nyugtattam, mert ideges volt. Szami mesélte, hogy egyik lábával beleugrott a jobb térdembe, emiatt estem el, az elrugaszkodás miatt a hátamba is belerúgott (én ezt éreztem), majd ahogy hasra estem, ő a hátamra térdelt a jobb első lábával, a jobb hátsó lábával pedig az én két, szétálló lábam közé lépett és úgy rúgta el magát, hogy fölálljon. Az égiek velem voltak.
    Egy feltámadásnak elég egy napra - gondoltam és miután lecsitítgattam Démont és Szami is, vissza kívántam vezetni Démont a patakon a túloldalra. Fél mozdulatot ha tettem a patak felé, amikor kitépte magát a kezemből és elindult rongyvágtában hazafelé.
    Szami szólt, hogy ugorjak azonnal Donnára, és próbáljam megfogni, mert ez hazáig megy. És tényleg.
    Nem hajtottam Donnát. Arra gondoltam, hogy mi történik akkor, ha mondjuk fél kilométeres fullvágta után sem érném utol Démont. Donna kidőlte, szusz nem maradna benn. Középsebes vágtában haladtam, és nagyon figyeltem arra, hogy egyenletes legyen a lónak a sebessége. Démon még csikó, nem tudja beosztani az erejét - így okoskodtam, előbb-utóbb úgy is alább hagyja, s akkor Donnával, akinek kíméltem az erejét, utolérem és elkapom.
    Hát nem így történt? De. A tankodrom közepén. Levágtam egy félkört, ügyesen behúztam Démon elé, egymás mellett vágtázott a két ló, de akkor már a versenyiram gyorsítása érződött mindkettőn, fej-fej mellett haladtak, amikor Donna nyergéből lehajoltam és szépen megfogtam a szárat, miközben ezerrel azon voltam, hogy felvegyem Donnát.
    A képlet pokoli egyszerű. Nagy sebességnél Démon bestoppolt, Donna nem. Mit ne mondjak. Nem hátrafelé estem ki a nyeregből, annyi erőm még volt, hogy miután elengedtem Démon szárát, visszalendültem, de ugyanazzal a lendülettel Donna jobb válla mellett olyan irgalmatlanul, mondhatni meteorsebességgel zúgtam bele a földbe, hogy csak úgy zörögtem.
    A két ló elrongyolt haza (kb. fél kilométere voltunk már az istállótól). Rágyújtottam (ha már cigiszünetem akadt) és ballagtam szépen utánuk.
    Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de boldog voltam. Kóstolgattam az ízét, s rájöttem, esni nem is olyan rossz. S mindjárt kezdésnek ekkorát zúgni! A fél Rétság szeme láttára, merthogy mondanom sem kell, a húsvét hétfőjének délutánját fél Rétság kutya- és/vagy gyereksétáltatással töltötte.
    Szami kisvártatva berobogott az istállóba, nem kérdezett, csak végigvitte tekintetét a kantárok romjain, odajött, kinyújtotta a kezét és férfiasan kezet szorított. - Gratulálok! Isten hozott a lovasok között! - ezt mondta, majd még azt is, hogy ma este én fizetek, mert az fizet, aki esik, és megkérdezte, hogy nem lett-e komolyabb bajom. Mondom nem, mire Ő azt mondta, hogy kis türelmet kér, fél óra, amíg levágja a két ló összes lábát, oszt' akkor mehetünk inni.
    De nem tette. Rendeztük a sorokat, ittam egy doboz sört (két perc alatt) és újra kimentünk terepre (csak séta volt), leléptetés úgymond, igaz, kissé hosszú leléptetés, az eredeti útvonalnak megfelelően (ezennel átmentünk a patakon, mondanom sem kell).
    Csillagos este lett, mire visszaértünk. Hidegek a börzsönyi éjszakák. Kellemesen vacogtunk és meg kellett állapítanom ismételten, hogy az élet szép. Nagyon az.