Hazai vizeken

    Hetekkel ezelőtt kezdődtek a tárgyalások. Nem bírtam hallgatni ugyanis az utazgatások alkalmával Prflh sóhajtozásait: "Nézd azt a völgyet! De jó lenne ott egy kis tanya!"
    A fene ebbe az emberbe, de tényleg! Ki érti minek vágyakozik egy civilizációmentes erdőszéli tanyára, lovak közé. Visszataszító nem? Reggelente a legelő lovakat nézve, ébredő madarak dala mellett kávézgatni.
    Körbejártuk a környék összes kis faluját, a kis faluk határaiban a tanyákat, de egyik sem felelt meg azon egyszerű oknál fogva, hogy nincsenek ilyen tanyák. Maradt tehát a sóvárgás egészen addig, amíg ki nem vittem Prflh-t abba a kis lovardába, ahol én kezdtem el lovazni. Az egykor szép napokat megélt tanyácska, ma nem igazán fényeskedik. Nem jellemzem, nem szidom. Savanyú is, citrom is, de a MIÉNK!!!
    Elkezdtük rendbehozogatni és ha tyúklépésekkel is, de haladunk. Bőrkeményedés, vízhólyag a mindennapi kenyerünk. 5 lovunk, 2 csikónk és egyéb más állatkáink is vannak. Minden, amit csak el mertek képzelni egy olyan helyen, amihez évek óta nem nyúltak. A legjobb állapotban lévő két lóval el is kezdtünk dolgozni.
    Pályamunkát nekik! - Mondta Porfelhő. Gondolom a fórum fele most felröhög... Prflh meg a pályamunka...
    Mentek is egyszer futószáron pár percet, egyszer karámban pár percet, majd húsvét vasárnapján Prflh elém somfordált: "Menjünk terepre jó?"
    Évek óta nem ültek a lovakon, előtte is csak párszor, az ember közelségét sem szokták még meg, ordít a szél... Persze, hogy jó! 
    Mentünk, mentünk, ha nem is szépen, de igen gyorsan. - Szól az ezeréves csikós mondás. Prflh Démonon, én Donnán ültem. Sokkal rosszabb is lehetett volna. Bejártuk a gyönyörűséges Jászteleki erdőt, majd visszafordultunk. Se halál, se csonttörés, se semmi. Olyan boldogak lettünk, mint a kölyök vizslák. Prflh napozott, én meg rendezgettem az udvart, mert hát a munkamegosztás az fontos, mikor megszólalt: "Beszéltem Vágtabetolóssal. Túl jól érzik magukat Silveradon. Le kéne mennünk."
    Elpakoltunk, elindultunk. Koszosan, büdösen, mert már legalább harmadik napja ugyanabba a ruhában voltunk, de így legalább nem lógtunk ki a túrából hazatért fórumosok közül.
A legjobbkor érkeztünk: nagykanállal ették a pörköltet. Nagy örömömre, ott voltak az eddig még nem látott tagok is, mint pl.: Kölyök, Cav, Zsuzska, Ram... stb.
    Sajnos nem nagyon tudtam belefolyni a beszélgetésbe, mert miután az aranyszívű Sancho megvetette az ágyat a kemence vackában, 2 perc alatt aludtam el. Reggel azt sem tudtam merre vagyok arccal, kitámolyogtam a ház elé, mire Ferenc és társai megfenyegettek, hogy engem ért a nagy megtiszteltetés, hogy repülhetek a tóba a húsvéti hagyományok megőrzésének okából. Megint csak a hangjuk volt nagy. Bár az is lehet, hogy eszükbe jutott, hogy nem hoztak magukkal TB kártyát.
    Elindultunk haza, mert várt még ránk a borsosberényi túra, meg a két ló.
    Még sütött a nap, mikor lóra szálltunk. Átsétáltunk a nem éppen vendégcsalogató lőtéren, végig a völgyben, ami viszont annál gyönyörűbb, majd a Jászteleki erdő sarkában át a patakon... Na persze! Démon remegett, verte a víz, táncolt, ágaskodott. Nincs mese, Prflh leszállt, hogy majd átvezeti. Egy hatalmas ugrással mindketten átkerültek a túlpartra, de közben Démcsi beletaposott Prflh térdébe, amitől Ő elesett, majd a ló az egyik elejével a hátába érkezett, a másikkal a lábába. Donnával szinkronban fehéredtünk le! Ennek annyi! Gerinctörés, szilánkos nyílt lábtörésre tippeltem első ránézésre. Se telefon, se hordágy, se rohamkocsi nálunk, mi lesz most? Mindketten felugrottak. Nem úgy van ám az, hogy a Don csak úgy összetörik, mint a ropi, amin áttolták a sodrófát! Ugggyan kérem! Sőt!
    Így visszagondolva az is lehet, hogy csak a lovát akarta átvinni a patakon a hátára kapva, nehogy vizes legyen a patácskája!
    Kicsit még ismerkedtek a vízzel a túloldalon, mikor Démon egy óriási ugrással kitépte magát a sebzett Vérmacsó vasmarkából és 1325-tel indult hazafelé. Leugrottam Donnáról, Prflh felugrott rá és még odavakkantott annyit, hogy "Itt várj meg!" , és elvágtázott a nyerítve száguldó Démon nyomába. Béke poraikra - gondoltam. Főleg akkor, mikor láttam, hogy a 22-es főút felé porzik utánuk az út.
    Elindultam az istálló felé és a lehetőségeken filóztam: - Elüti őket egy kamion. - Porfelhő leesik, beveri a fejét, meghal és csak a lovakat üti el egy kamion... stb... Beérek a tanyára és látom, hogy ott állnak mindhárman, kantárak rendre szana, meg széjjel szakadva.
    A többit én is csak elmesélésből tudom.
    Húsvét hétfőn a Tündérsrác irgalmatlanul nagyot esett! Mert ugye egy ló kevés a magafajtájának az eséshez. Ahhoz minimum kettő kell, hogy elbánjanak Vele! Ha még láttatok büszke embert!!! Rögtön felhívott mindenkit, sms-eket írt, hogy elújságolja: Nem akárhogy esett! Fullvágtából és fejjel csapódott bele a betonkemény agyagföldbe. Tiszta western. Mindezt Rétság szeme láttára, mert a kirándulókon kívül látta még párszáz crossmotoros is.
    Természetesen visszaültünk a lovakra, elmentünk a patakhoz és oda vissza jártunk a két lóval. Donna kellőképpen idegbeteg volt hazafelé, amitől a maradék erőm is elment.
    Porfelhőnek tegnap a hátába ugrott, térdébe lépett egy ló, majd leesett, mégis én voltam hulla. Beszélni sem maradt erőm, mikor 9 után leszálltunk.    Élőhalott voltam, fáztam, Ő meg nevetett rajtam, mint egy jó apa a nyavalygó kislányán.
    Reggel kék-zöld háttal, térddel, homlokkal ébredt, de nem zavarta. Azt hiszi jól áll neki, meg, hogy macsós.

    Fáradtak voltunk, de boldogok.
    Az élet szép!
    Mert megérdemeljük.