Csak izomból!

    Tegnap este, civil munkánk végeztével, én a szerk.-ből, Szami pedig a Dallos szentélyből jövet, beszaladtunk a farmra kicsit tenni-venni. A farmon mindig van tenni-vennivaló, s nincs felemelőbb érzés annál, mint egész napi munka után (vacsora, fürdés, alvás helyett) még egy keveset dolgozni. Melyikünk, mit. Ki mihez ért.
    Szami ellenőrizte a lovakat, izomból, ahogy szokta. Tüzetesen, a fülük hegyétől a farkuk végéig, már szagról megmondja, hogy éppen mi bajuk van, szomjasak vagy éhesek, majd ellátta őket, kiporciózta számukra az éppen aktuális vitamint(?) vagy táplálékkiegészítőket(?), kirendelte a vacsorára jutó takarmány- és tápmennyiséget, én meg csináltam azt, amihez én értek. Nagy hirtelen fölbontottam egy doboz sört, hogy akkor nekifekszem a koraestének és fáradtságosabbnál fáradtságosabb izommunkával leküldök Isten segedelmével egy ciszterna sört a torkomon - Ámen! Szinte kaptam akkorát a szívlapáttal, hogyha eltalál vele Szami, úgy minimum Pusztaszántón fognak meg lepkehálóval, úgyhogy letettem a sört és nekiláttam ténykedni. Na ezt leírom a világ okulása végett, hogy és mint ténykedjen bárki ember fia,aki lovazásra hajtja a fejét. Ha elkészül a Prflh-féle Nagy könyv az istálló körüli teendőkről, úgy cájsz, hogy a következő mondattal kezdődik: - Óvakodj, öcsém, a körbálától, mert megszívat! Hogy miért? Mindjárt mondom.
    A körbála igen érdekes dolog. Dolognak mondom, mert szerintem él, csak ha azt mondom bárkinek is, hogy a körbála él, az engem nagyon kinevet. Pedig a körbála él, tulajdonságai vannak (rosszak), lelke van (érzékeny), teste van (amorf), cselekszik (kutyamód), mindjárt bebizonyítom. Vegyük szépen sorba a bizonyíték erejű tényvalóságokat. Nézzük mindjárt érkezése körülményeit.
    Az emberfia úgy áll, hogy a szénakrízis begyűrűzik a határokon feltartóztathatatlanul. Nincs eső sehol a környéken, aszály ellenben de annál nagyobb. Ez oda vezetett, hogy kialakult a szénabomba. De nem baj, legyint az ember fia, merthogy Isten segedelméből valaki adós ötven bála szénával, amire rárendelődött még húsz bála. Körbálákról beszélünk, ne feledjük el, arról a körbáláról, amely az ember legádázabb ellensége, mindjárt mondom miért.
    Szóval vártuk nagy rössel a körbáláinkat. Bíborszőnyeget terítettünk, welcome drinket töltöttünk, valamint hatalmas transzparenseken fennen hirdettük a következőket: "Éljen és virágozzék köztársaságunk minden körbálája!"; "Körbála for President!"; "A körbála a nép barátja, ártatlan gyermekek oltalmazója!"; "Hagyd békén a sípolókígyókat!!!" - ez utóbbi transzparens csak úgy ott volt, nem tudom honnan kerülhetett elő, de figyelmetlenségből ezt is elővettük a körbála-küldöttség fogadására. Jelszavakat skandáltuk, amelyben éltettük a körbálákat, és vártuk, csak vártuk, csak vártuk a körbála-delegációt. Nem jött. Tovább vártuk. Akkor sem jött. Nem tágítottunk, már izomból vártuk, de... Juszt sem jött a delegáció.
    Ekkor mondtam Szaminak kellemes, választékos stílusban, hogy: - Ott rohaggyon mög az összes, ahun van, hogy verje szét őket a jég, a zápor, s a zivatar, égjen le hetediziglen minden rokonneműjük, én ugyan nem várok tovább, egy körbála engem ne szívasson, úgyhogy ágyő, Isten segedelmével leléptem. Ha megérkezik a nagytiszteletű és tekintélyű delegáció, úgy irányítsa át, mint telefonhívást a teljes tisztes társaságot a kocsmába! Szóval otthagytunk transzparenst, bíborszőnyeget, welcome drinket, ünneplő tömeget (ehe, ezt nem hagytuk ott, mert mi voltunk ketten az ünneplő tömeg, no mindegy) és elmentünk. És most figyeljetek! Itt az első bizonyíték rá, hogy a körbála él: az éj leple alatt besettenkedett az udvarra a körbála-misszió! Pontosabban csak a kémek, nyolcan. De hogyan? És itt a második bizonyíték rá, hogy jellemük van: össze-vissza. A körbála az olyan - állapítottam meg a Prflh-féle Nagy istállóüzemeltető kézikönyvembe illő elmésséggel -, hogy összevissza helyezi magát az istállóudvaron. Kaotikusan pozicionálják magukat. Nyolcan ezer felé álltak, de némi szisztéma csak volt ebben a keveredésben, mert frankón eltorlaszolták a lovak elől az istállóbejáratot.
    Szóval így álltunk mi még tegnap este is árván a világban: nyolc körbálával a tanya kellős közepén, szanaszét. Namármost! Mit tehet ilyenkor egy férfiember? Fölkankult bennem a virtus, mondom Szaminak, hogy idesüss! És nekiveselkedtem az egyik körbálának, hogy odataszajtom a karámhoz, gyilkolják meg a lovak és utána öljék is meg! Meg más kárt is tegyenek benne. Meg minden. És ilyenek...
    Szóval megfeszítettem a bicepszemet. Megfeszítettem a vállamat. És tigrisordítással nekiveselkedtem az egyik körbálának. No igen, de nem csak úgy, hogy félméterről nekiveselkedek, mert azért felmértem az ellenfelem erejét! Messziről nyargaltam neki és üvöltöttem, mint Dzsingisz kán teljes serege a legvéresebb roham idején - mit ne mondjak, az istálló összerezzent ijedtében. Nézett a hét ló, nézett Szami, néztek az egek, a felhők, a csillagok, a Hold és a Nap, mindenki fölesküdött, hogy elkövetkezett az Apokalipszis. s én meg csak rohantam irgalmat nem ismerve, embertelenül üvöltve a körbála felé, hogy kibillentem nyugalmi pozíciójából és a lovak közé vetem a világ csúfjára.
    És csak rohantam: a fellegek remegni kezdtek az égen. És csak rohantam: a fák már visszafelé nőttek. És csak rohantam: elsötétedett az ég. És csak rohantam: a BUX index két százalékpontot zuhant. De én csak rohantam elszántan neki a körbálának... HZSZUTTY!
    (...)
    (...)
    (...)
    Hogyhogy, mi történt? Nem tudom. Hirtelen mintha egy tűzfallal csaptak volna képen. Mintha a Tadzs Mahal födémszerkezete szakadt volna a pofámba. Elsötétült a világ. A közgyógyászati rendelőben fölvett jegyzőkönyv alapján a következő történt: nekirohantam a körbálának ezerrel, az egy centit sem mozdult, én ellenben annál inkább, visszapattantam róla, körülbelül ugyanolyan távolságnyit, mint amennyiről nekifutottam.
    Szami igen csöndesen és kedvesen szólt hozzám mindezek után, megfogta a kezemet és azt mondta, hogy gyere, barátom, ketten elgurítjuk mi azt a fránya körbálát, nem nagy ügy! Egy frászt! Mert mi van, ha mégis elmozdul? És mi van akkor, ha nem is kellek hozzá, mert Szami egymaga elmozdítja a helyéről? Hát ebben az esetben égek akkorát, mint dúsított uránrúd a sparheltben. Ilyen blamát nem vállalhattam fel. Már nem emlékszem, mivel beszéltem le Szamit arról, hogy nekiveselkedjen a körbálának, de mindent megtettem annak érdekében, hogy ennek ne ejthesse szerét, mert mi van, ha bebizonyosodik, hogy velem ellentétben képes elbánni egy nyific körbálával?
    Nehéz napom volt. - Ganaj! - elmenőfélben rúgtam akkorát a körbálába, amikor Szami nem látta, hogy majd letört a lábam. - Ha még egyszer beégecc a nő előtt, a fejed leütöm! - mondtam neki, de erreföl nem mondott semmit csak úgy maradt, ahogy letespedt anarchikusan és kaotikusan, eltorlaszolva az istálló bejáratát ló és ember elől. Mert a körbála az ilyen. Kiszámíthatatlan és rosszindulatú.
    Hát így izmoskodtam én tegnap este a világ gyönyörűségére a rétsági dombok tetején.