Lassúság

    Két hét felhőtlen pihenéstől ittasan gurultunk Csömörre. Bennünk volt már párszáz mérföld, hiszen pénteken magunk utaztunk haza a nyaralásból (egy rakat cucc, gyerekek, biciklik), szombaton pedig Thara és Bahidza bámészkodott a futóban úgy 160 km-en át. (Thara, aki korábban mondhatni futóiszonyos volt, s akit RC mester márciusban még 40 perc munkával küldött fel, most három perc után lépdelt be a futóba. Egyszer keservesen leizzadva megtanulta hol a béke, s az a tudás immár könnyen előhívható.) Alaposan elfáradtunk a nyaralásban is, a sok autókázásban is. Vasárnapra hát eltöltött minket a fáradtságból és kialvatlanságból is fakadó nyugalom és béke, amiből még Csírnya sem tudott kizökkenteni, nemhogy Porfelhő barátunk. Amit ők mögöttünk utazva vitustáncnak éltek meg, az számunkra csak könnyed rázkódás, dobogás volt. Az út mondhatni unalmas békében telt, nem akaródzott nagyon nyomni a gázt, a szerpentinen meg nem is lehetett. Az egyetlen izgalmat Ő okozta, "akit" a rétsági vasúti átjáró piros jelzése miatt volt alkalmunk lefotózni. Úgy tűnik, a helyi szervek hisznek abban, hogy egy műrendőr, egy műrendőrlány és egy ál-traffipax jótékony hatással van az autósok idegrendszerére. Jól hiszik.
    Odafent Csírnya nagyon ügyesen lelépdelt a futóról, ám nem ez tetszett igazán, hanem Szami és Porfelhő arcán a mosoly és a felszabadultság. Szami táncot lejtett, a Don pedig, mint az rendes családban illik apai büszkeséggel vezette körbe nagyra hízott kedvencét, de ezt fentebb le is írta már. Az istállóban aztán közös koncertet adtak nekünk. Amint Csírnya meghallotta gazdája hangját nyikkantott egyet valami egészen utánozhatatlan módon. Azt hiszem semmi más nem izgatta, csak szálazott békén. Időnként felnézett, de csak Porfelhőt tüntette ki olykor a nyikkantással.
    Megebédeltünk, s pár kellemes, beszélgetéssel, fénykép-nézegetéssel töltött óra múltán nekifogtunk a nap második nagy feladatának: betettük (a szó szoros értelmében) Vezért a futóba.
    Vezér tüneményes kis ló. Két éves elmúlt, méncsikó, mégsincs egy rossz mozdulata. A futótól nem félt, egyszerűen csak nem tudta mit akarunk tőle. Egészen közel merészkedett, de a lábát már nem tette a rámpára. Feltettük hát mi. Hagyta, de nem lépett előrébb. Toltuk kicsit hátulról, mire a hátsó lábaival is közelebb lépett, kiflivé görbült a háta, de az elsőkkel tapodtat sem mozdult. Köröztünk mindig vele kicsit, s újra próbáltuk, de jelentős előrelépés nélkül. Mindig kicsit feljebb ment, de a hátsókkal nem, sehogysem. Félelemnek, izgalomnak semmi jele. Figyelem, kíváncsiság, tartózkodás. Ha a lábát raktuk előrébb, szépen hagyta. Ha a farát toltam meg, szinte egy ujjal arrébb bírtam tenni. Gondoltunk hát egy nagyot, s ha a mellső lábait hagyta pakolni, majd hagyja a hátsókat is. Nekiálltunk négyen (igen, Porfelhő is beszállt, pedig utálja a lószállítást), s hol az első lábait pakoltuk, hol a hátsókat abban a sorrendben, ahogy magától is lépne. Csikasz elöl tartotta a vezetőszárat, én hátulról toltam a lovacskát (max. 50 kilóval terhelt hátra, vagyis szinte nullát), Szami és Poros pedig a lábpakolást intézték. Így lépdeltünk fel a futóra tökéletes nyugalomban, csendesen. Miközben megkötöttük, s felhajtottuk a futó hátulját icirit remegett a hátsó lába, de semmi egyéb jele izgalomnak. Nem siettünk, erőszakra nem voltunk hajlandóak, s tudom, jól tettük. Alig egy óra alatt pakoltuk be őkelmét.
    Lassan kigurultunk. A lejtőn, a kimosódott, göröngyös, meredek földúton lovacskánk megtanulta az egyensúlyozást. Szinte az egész további úton hangját sem hallottuk, békésen nézelődött, szénázott hazáig. Lassacskán, ráérősen gurulva jó két óra alatt értünk Tápióra. Itt aztán ugyanazt játszottuk el, mint felrakáskor. Lovacskánk kitűnően érezte magát a futóban, nem akart lejönni. Lépegettünk hát ugyanúgy, fogtuk a lábát, raktuk hátrább. Mire a rámpán állt a teste nagy része már hajlandó volt hátranézni és elhinni, hogy jobb odalent.
    Bevezettük a többiekhez, ismerkedtek. Szinte egyetlen sunyítás nélkül szagolgatták egymást (Thara, persze, ki más, azért megeresztett egyet-egyet a fülével, de inkább csak jelzésnek). Éjszaka Vezér már fekve aludt a bokszban, s reggel együtt eszegetett Pajkossal, aki bár fiatalabb nála, méretben a párja. Jó kis csapat lesznek, tudom.