Mikor a bordák eltűnnek

Hétfőn tűző napsütésben álltam a karám közepén.
Ragyogtak!
Nagy nyugalommal legelték bele magukat a Világba, a napsugarak hasra estek a szőrükön. Az ember szíve megtelik vigyorgással ha csak rájuk néz! Főleg azé az emberé, aki látta őket két hónappal ezelőtt.
Sheriff gutaütést kapna, ha látná! Ápolás nélkül úgy csillognak, mint a gyerekek markában az üveggolyók. Már nem törik meg a fény a bordákon, sem a gerincvonalakon. A szemükben lévő apátiát is felváltotta valami (Prflh szavaival élve) csikóhuncutság.
"Gyere anya kapj el! Fussunk-fussunk!"

Mikor a pókhálók eltűnnek

Túl sok volt ez a szépből, hogy ellensúlyozzam, nekiálltam befejezni a félbehagyott pókhálózást.
Fel is fegyverkeztem ám!
Volt nálam cirokseprű és slag a portalanításhoz. Felvettem a Don ingét, begomboltam nyakig és fejembe húztam a kobbojkalapját egészen a szemöldökömig. A bogarak és pókok ádáz ellenségeim. Bőrhöz érve kapásból sikítófrászt okoznak, ami az esetemben fel, s alá futkosással, koordinálatlan mozgáskultúrával és csapkodással is jár. Ilyen csúfság pedig végképp nem eshetik meg velem.
Több évtizedes pókhálók voltak a kihívóim, amitől a boxok sarkait már látni sem lehetett.
Vááááá!!!
Ettől jobban már csak a cserebogarakat utálom.
Igen egyenes háttal járkáltam ezek után! Ezt Prflh is dicsérni fogja-gondoltam. A pókok mégiscsak pókok, nem?

Köztisztviselés

Kedden sem adta lejjebb a nap. Szikkadt a föld, szürkült a fű, sárgult a széna. Gondolok itt ama körbálákra, amelyek bitorolják az udvart Porfelhő minden hősies küzdelme ellenére.
2-re kellett szemetgyönyörködtetőre tisztogatnom a két tanító nénit, Donnát és Démcsit, a köztisztviselők sétalovagoltatása örömére.
Valahogy nem ugráltam örömömben.
Vérmacsó dolgozott, segítségül pedig a főbérlőnk lánya szegődött mellém.
Ej! Pedig ha a Don ott lehetett volna!
Biztos élvezte volna a nem gyengén alkoholos állapotban lévő értelmiségi tisztviselők társaságát és a visongó, cukorpofi gyerkőcöket.
Szóval lesétáltunk a 400-as pályára a jónéphez, akik már a detoxikáló intézmények ápoltjai közül sem lógtak volna ki, mikoris elgondolkodtam a Világ folyásán és viselt dolgain, majd 3 mp után arra a következtetésre jutottam, hogy na ezt azé mégse kéne!!!
Mondta a főbérlő, hogy dehogyisnem, meg, hogy nem úgy van a'!
Így a józanabbak mégis lóra kerültek.
Nem mondom, igen-igen toleráns jószágokkal rendelkezünk.
Még egy nap baleset nélkül.

A csend

Délutánra minden lenyugodott. A vendégek hazamentek, a lovak vacsoráztak, a nap pedig valami olyan műsort tartott lementében, hogy kénytelen voltam kiülni a karámfa tetejére végignézni.
Mégsem volt minden kerek. Néztem erre-arra... mi hiányzik?
Lovak? 1-2-3-4-5-6-7... Meg volt mind.
Nem értem...
A tanya vadmacskája ekkor futott el az épület sarkánál. Hmmm... Akkor ő sem lehet.
A madárdal is megvolt. A körbálák is vigyorogtak hiánytalanul.
Na várjatok csak!
Ha a Don hazaér, majd jól elkeni a szátokat, csak vigyorogjatok!
A Don! Ez az!
Ebben a pillanatban hallottam meg a zötykölődő Trianon hangját, ahogy közelített a lóbarát, sziklanagyságú kövekkel felszórt bekötőúton.

Hogy-hogynem rögtön elmenekült a tanyaudvaron kísértő csend!
A körbálák összébbkucorodtak, ijedtükben szorosabbra húzták a szana-szét lógó bálamadzagjaikat, a lovak pedig felkapták a fejüket a szénából.
Bö-bö-bö-bö! Megjött Apa! - mondta Démon.

Most már akár a nap is lemehetett nem bántam.
Nincs az a sötét, amelyik megijeszthet volna minket a Börzsöny lábai alatt.