Mese a rációról

    Egyszer volt, hol nem volt, a végtelen lőtéren túl, a terméskővel felszórt úton is túl, ott ahol a kurta farkú malacnak eszébe sem jutna túrni volt, volt egyszer egy kis tanya.
    Ezen a tanyán élt-éldegélt 6 meseszép ló. Olyan szépek voltak, hogy még a Nap is elcsodálkozott ha rájuk sütött, pedig az már látott ezt-azt mióta fent jár az égen.
    Volt ott egy hetedik is, amelyiknek mindig lelapult a füle, pedig nem is volt nagy a szembeszél, de rajta senki sem csodálkozott el.
    Idejük legjavát csavargással töltötték. Miért is ne tették volna, mikor 7 üres faluban nem akadt egy olyan bátor legény, aki megszelídítette volna őket.
    Hiába érkeztek messzeföldről vitézek, a bőrük mind ott száradt a kerítésen.
    Egyszer aztán meghallotta ezt a Csillagszemű Palócföldi Nagyúr és felkerekedett a Galambszívű Mátkájával szerencsét próbálni.
    Még emlékezett gyerekkora meséire, hogy mindig a legkisebb fiú nyerte a nagy véka aranyat, meg a legszebb tündér királykisasszonyt. (Bár az utóbbira egyáltalán nem vágyott, mert már volt neki egy ilyen.) Úgy gondolta a nagy véka arany feléből majd simán lecseréli az autóját, a másik feléből meg eszik egy nagy vajling csülkös káposztát, így Isten segedelmével nekivágott.
    Lapátolta a trágyát, irtotta a férget napestig, de a körbálák, a raklapok, meg a sok szemét csak nem akart eltűnni az udvaráról. Amit nappal összeszedett újratermett estére és fordítva.
    - No! Ott rohaggyon meg az egész ahun van! - mondta a Don és elhajította a lapátot, villát és minden olyan szerszámot, aminek fa nyele van és fémet szereltek a végére. Jó messzire.
    Így eshetett meg, hogy mikor egy szép napon (A nagyúr szerint azért annyira nem volt szép.) meglátogatta két barátja, a Sivatag Urai, hát kissé megnyúlt az arcuk.
    - Bolond vagy Te Szépöcsém! - mondta az egyikük. - Szép, szép amit a kezetek munkájával elértek itten, de hol van ebben a ráció ?
    - Ráció???? - Kérdezte a Csillagszemű Don. - Az meg milyen állat? Eszik azt, vagy megisszák? Ja! Tudom már! Az az a doboz, amiből a zeneszó árad! Nem köll ide olyan, danolok én éppen eleget. És ezzel rá is kezdett a "Meg***om én a menyasszonyt..." kezdetű nótára, amitől minden fiatalkorú hetekig rosszakat álmodott, de még a Sivatag Urai is belepirultak szégyenükbe.
    Csak a Galambszívű mátkájának nem rebbent a szempillája sem, mert már teljesen hozzászokott a Don mellett a cifra beszédhez.
    Hogy kiengeszteljék a vendégeket, heted-hét országra szóló dínom-dánomot csaptak, majd mindenki hazatért a saját otthonába nyugovóra térni.
    A Palócföldi Veszedelem azóta sem sokat töpreng a ráció szó jelentésén, bár egy-két válasz már eszébe jutott, de ezeket inkább nem mondja el a Sivatag Urainak.
    A ráció a Te jó édes... kezdetű mondatokat mind visszanyeli, mert azt tudja, hogy mégsem mondhatja el az ember a barátainak, amiket tulajdonképpen gondol róluk. Mégiscsak a barátai.
    Azóta is élnek békében, ott ahol az Ég meg a Föld összeér és a hegyek a felhőket karcolják, boldogan, amíg meg nem halnak.
    Aki nem hiszi, annak majd a Don szépen utánajár!