Kell-é a rántottába tojás?

    Ennek a kérdésnek alapos megtárgyalása volt a Rétságon eltöltött másfél nap egyetlen kézzel fogható eredménye. Szerencsére, mert a franc akar konstruktív lenni pihenőidőben. Hogy kell-e, valamint miért kell, ha kell, azt majd a végén írom le, hogy elolvassátok a közepét is (amiben egyébként szóba sem kerül).
    Tehát az uticél Rétság volt. De hol is van Rétság? Az isten háta mögött pont. Na és hol található ehhez képest a Don tanyája? Hát Rétság mögött a sorban, úgy tizenöttel. Van is ott akkora kuss, hogy rá lehet könyökölni. Ebből is látszik már, hogy mekkora sumák ez a Don, mert hogy repülősnapról, meg gyereklovas invázióról olvas az ember, közben meg olyan nagy ott a nyugalom, hogy az órádat se nézed meg. Aztán meg olvassuk, hogy milyen nehéz itt a terep, meg hogy épeszű ember itt lovat nem tart. Hát ha valami kutyát kint a terepen kővel akartam volna megdobni, gondban lettem volna, és a hegymászó felszerelést is ki lehet hagyni a csomagból. Sumák, na!
    Látom közben, hogy előreszaladtam, mert még meg sem érkeztünk Rétságra, hanem éppen csak megetettem a terápiás lovakat, mikor kaptam Porfelhőtől az üzenetet, hogy lovaglás nyema, mert felázott a föld, megyünk-e így is? Bizonyára nemleges válaszra számított ez a kérges szívű hegyi móc. Nem tudhatta, de honnan is tudta volna, hogy csizmában indultam el otthonról, márpedig akkor az esőisten meg is szakadhat, akkor sem tehet semmit. Zárójelben jegyzem meg, hogy korábban többen engem véltek azonosnak az esőistennel, mindenféle silveradói, és egyéb lédúsabb együtt lovaglások okán, de ez rosszindulatú pletykának bizonyult. Lám most is elállt az eső, mire Zsuzskával kiértünk a rétsági hepehupákra. Megvizsgáltuk a dekornádat, meg egyebeket, aztán megérkezett Szami az ellátmánnyal (a bevásárlás ugye, tradicionális asszonymunka). Némi bor mellett számba vettük ezután az élet még megoldásra váró nagy kérdéseit, és megoldottuk őket. Nem maradván több kérdés, a Don újak felvetésével próbálkozott, például, hogy kimenjük-e lovagolni? Ez persze nem volt igazán fogós kérdés... Porfelhő rögtön ráuszította Szami a lópucolásra, ami persze szintén tradicionális asszonymunka. Nagyjából öt perc múlva kimentük megnézni, hogy kötve vannak-e már a lovak, de addigra már nem hogy kötve, de mögtakarítva (Šancho) is voltak. Szami szabadkozott, hogy hát a sár, meg hogy koszosak a lovak. Hát én bizony végighúztam a kezem Démon oldalán, de talán még lószag sem maradt a kezemen, nem hogy kosz! A legyek is csak sarkos patkóval álltak meg a hátán. A lóállomány nem kicsit vegyes - van itt egykori favorit televér, kompakt lipizzaner, és a magyar parlagi fajta is képviselteti magát. Na ez utóbbit kaptam én, Donna névre hallgatott a pici ló. Megkaptuk a szerelést, meg a nyergelési engedélyt, és éltünk is vele gyorsan. A Puskás nyereg még mindig jó, legnagyobb hibájaként az róható fel, hogy fog a bőre, szóval igen komoly hiányosságokat mutat. Nem részletezem a lovaglást, jót lovagoltunk. Aki függő, az tudja mit jelent ez, aki meg nem, annak minek magyarázzam. Talán csak a "Nagy és Veszélyes Zöld Alagút" érdemel egy pár szót, amivel Porfelhő ijesztgetett minket. Nos befordultunk az erdőbe, egy szellős, tágas, üde zöld levelű fákkal szegélyezett útra. Vártam, hogy majd itt vagy ott lefordulunk egy kis csapásra, ami bevezet a burgyingba, de nem, szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy zöld alagutat kamionok számára építették (de legalábbis a fatolvajok Ifájának).
    Na és elérkeztünk végre a nagy kérdéshez, hogy tunillik kell-e tojás a rántottába. Annak kapcsán került előtérbe a kérdés, hogy lovaglás után a Don nekilátott rántottát csinálni (ami mint tudjuk, nem tradicionális asszonymunka). Akkurátusan felvágta a szalonnát, gombát, hagymát, majd ezzel megtöltötte a serpenyőt színig, hogy a tojásnak már látszólag nem is maradt hely. Mostanra már mindenki a körmét rághatja, hogy került-e a rántottánkba tojás, de megnyugtatok mindenkit: került. Na épp csak annyi, ami kitöltötte az egyéb összetevők közötti hézagokat, és így cementálta az egészet. Benyomtuk. És egy ilyen rántotta benyomása után az ember nem szívesen mozdul el semmilyen irányban, így hát lecsaptunk a Don meggondolatlan felajánlására, miszerint aludjunk ott. Maradtunk hát, és biztos ami biztos alapon, átvettük az élet nagy kérdéseit, hátha kifelejtettük valamelyiket. De nem, így hát kettő felé le is dőltünk aludni. Amíg a legyek fel nem ébredtek, remek volt. Kis reggeli traccsparti után búcsút is intettünk egymásnak. Most láttam Porfelhőt először őszintén mosolyogni - örült, hogy elmegyünk már a francba.

    kanyec