Salto morale
Figyelem, közérdekű info: nem halálos! Morális!

    Az elmúlt időszak valahogy a moralitás jegyében telt. Nincs jelentősége, csak kicsit zsufi lett morálból. Vagy csak az én figyelmem kiélezettebb. A meleg teszi, még mindig jobb, mint egy (eins) hőguta. Ott tartunk tehát, hogy összetrombitáltam hét helyi (Réccság és környéke) embert (lovast) a Magyar Westernsport Egyesület szombati, akasztói országos bajnoki fordulójára. A negyedik te magad légy! - mondtam és mondták, hogy jönnek.

Intro

    Egy ifjú párral egyeztetnem kellett pénteken este. Fél tízkor be is tértem az ivóba. - Mi köll, apafej? - így Jucus, a Stexas jó szelleme, aki önkezűleg vágta ki a csehóból mindazon brigantikat, akik nyitás után azonnal felajánlkoztak, hogy "bevédik". - Coronita - mondok, minthogy várnom kellett, s el is helyeztem boldogabbik felemet a pult előtt üresen árválkodó westernnyeregben. Itt megállok egy pillanatra, mert ez szót érdeme. Bárszéken elég sután nézek ki. Mint egy gombostűre fűzött bogár. Nem is érzem jól magam a bárszékeken, de ez a nyereg nagy nyereség nekem. Tök stabilan hátra tudok dőlni, ha az orrcsontomba beleütközik az éppen aktuális pohár, számmal ellentétes oldalán lévő pereme és elakad szabad folyásában a pohárban lévő nedű, azazhogy nem elakad, hanem kellő dőlésszög híján nem csorog végig a garatomon a legkedvesebb szervemig, a gyomromig. Jucus nagyot nézett, amikor nemleges választ adtam arra a kérdésére, hogy: - Vodka nélkül, b...? Sőt! Amikor citromot sem kértem a Coronita mellé csak cigit meg tüzet, minden jövedéki cuccot hat méterről hajított elém és kissé szánakozóan tekintett rám, hogy beteg vagyok-e vagy sem.
    Pár perc múlva megérkeztek az ismerősök, akik tüstént lemondták Akasztót, minthogy a kis család férfitagja elfelejtette, hogy másnap (szombaton, a verseny napján) hat ármádiára való rokon és nem rokon invázióját fogadják születésnapból kifolyólag. Nem részletezem, végül négyen mentünk a hétből, szerintem elsőre jó. Már csak azért is, mert így négy példányom megmaradt abból a kis összefoglaló brossurából, amelyből kiderül, hogy mi micsoda a sportwesternben. Reining (ebben: spin, roll back, sliding stop), Pull Banding, Barell Racing stb., stb., stb.
    Kölcsönlancia, M5-ös, 140, 220 kilométer, pofátlanul wery new age-es generáció képviselője az útitársam, tehát döntően a Juventust és a Danubiust voltam kénytelen hallgatni az autóban. Szami otthon két szobafestővel - egyszóval kéjutazás volt, mondhatom. A többiek külön autóban, külön utakon érkeztek - legalább lemaradtak mindhárom lovasújság augusztusi számának böngészéséről, amit szintén dirrekte és konkréten a lovasok számára vásároltam meg erre az alkalomra, hogy legyen mivel agyonütniük a 220 kilométeres távot. Dög meleg. Hamarjában egy pofa sör és száz pofa langyos ásványvíz.

Verseny

    Hamarjában túlestem a körbeköszönésen. Van akit hogylétem érdekelt, van akit az sem (nekik hálás vagyok, megspóroltak nekem egy "jólt"), s volt akinek az fúrta az oldalát, hogy ki a hölgy a társaságomban, s hogyhogy Szami nincs jelen? Ezt a kérdést direkt nem válaszoltam meg, jót szórakoztam. Ezek után kicsit pótapáskodtam (ez jó volt) a két égetnivaló akasztófavirág fölött (V. Penge és Hamiskártyás), akik nem múlasztották el azonnal nyakon löttyinteni fél vödör vízzel (a melegben ez is jó volt, de nem értem utol őket, hihetetlenül fürgék), majd versenyt néztünk.
    Winchester lovasai jók. Csölle Aggie Ági Dusikája a legjobb formáját hozta (tisztára Csírnya II., de van még mit tanulnia), ergo a verseny után azonnali korrepetálás alá vonták szegényt. Ezek után átvándoroltunk ElBronco City poros utcáira. Itt kibaktattunk a legelőre a lovakhoz, megnéztük a legifjabb csikókat, meg kellett állapítanom, hogy Bronco First Lady tulajdonképpen egy kiscica, mekvakargattam a marját, ő is az enyémet (nem kékült be), majd bevártuk Sheriffet, aki Blanka lányával lóháton andalgott át Silveradoból ElBroncoba. Elkaptuk mindkettőt és visszamentünk Akasztóra. A magam részéről ragaszkodtam ahhoz, hogy a vendégeim tüzetesen vegyék szemügyre a reining-vetélkedőt. Csúszott a program. Újabb ismerősök érkeztek, még olyantól is kaptam puszit, aki csak azért becsmérel engem is és Szamit is módszeresen, hogy ezzel másnak imponáljon, hú, ez röhejes volt, olyan mintha - mondjuk - én magam Moly nyakába ugrok, amikor átköszönt egy másik asztaltól (ez mondjuk ciki volt, nem azért nem bunkóságból nem köszöntem előre, hanem mert csak akkor vettem észre, amikor már integetett).
    A verseny csúszott, mondom, aminek az volt az előnye, hogy végre valahára megnézhettem ezt a két égetnivaló miniboszorkát (V. Pengét és Hamiskártyást) versenyzés közben. Ügyesek, no! Ettől függetlenül a magyar hordókerülő verseny nem lopta be magát a szívembe valahogy. Ja, és nem a két kiscsaj miatt, mert ők nem lovagolnak erőszakosan. Volt olyan versenyző, aki az első körben a legjobb időt futotta, de a csúcshordónál elcsúszott a lova és a bal hátsó lábára irgalmatlanul sántítva nyomta le a finisht. Ez az ember annak ellenére elindult a második körben, hogy még csak meg sem szorongatták. Kastély Attila lovaglása tetszett. Példa volt arra, hogy ereje teljében lévő felnőtteknek sem muszáj feltétlenül agyongyötörniük a lovat a fordulóknál. Lehet ezt szépen is művelni megfelelő gyakorlással. Ja, és az sem tesz túl jó benyomást, ha valaki szemlátomást részegen indul a versenyben.

A csúcs

    Soha nem volt szerencsém külföldi, profi reininglovasokat látni versenyen. Tehát nekem az a csúcsminőség, amit Akasztón, Csengődön, a Tatterban, itt-ott látok. Tökéletesen tetszik. Ahány lovas annyi féle. Tóth Lajosra morogtak mellettem (nem tudom ki, ismeretlenek), hogy csúnyán lovagolt. Tény, hogy Tóth Senki Lajos igen akciósan lovagol, igen latinos, temperamentumos módon, ami nem feltétlenül randa, csak kissé más, mint amit a helyi reiningesektől megszoktunk. Olyan, mintha Karl Heinz Rummenigge és Maradona futballstílusát vetnénk egybe. Ez ökörség. No mindegy. Viktor Fröschl stílusa egy-két évvel ezelőtt valahogy jobban tetszett, mint most, de ettől függetlenül tudásának a negyedével is beérném. Igazán lenyűgöző Fáy Kata volt. Csermák István lova nagyon látványosan, gyönyörűen ment, kár, hogy a gyors vágtakörnél kisodródott, ezért kizárták a versenyből. Csermák Istvánnak a speed controll és a csúszó fék volt az erőssége. Szemlátomást épített is mindkettőre (naná, hülye az, aki versenyen a lova gyengéire épít), nagyon látványos volt a gyors és lassú tempók váltása és maga a fék is tetszetős volt.
    Igazából ezért az egy versenyszámért verbuváltam össze a környékbeli lovasokat. Sajnáltam, hogy nem indult Hans Peter Reiss, Istenes Csilla és Christina Oberlassing, órákig elnéztem volna még a reininget, nekem nagyon tetszik.
    A reining után következett a Cowboy Action Shooting Trail, úgy nagyjából hat óra magasságában, de ezt már nem állt módunkban megnézni, mert téptem haza ezerrel. Kilenc-negyed tíz magasságában érkeztünk haza, magunk mögött úgy 450-460 kilométerrel. Szami megkérdezte, hogy elringasson-e, akartam mondani, hogy kérem szépen, de már a kéremnél elaludtam.
    Már csak egy országos bajnoki forduló lesz idén, valamikor szeptemberben a Tatterban. Ez már barátságosabb távolságra van tőlünk, majd jól ott leszünk megint.