Szenvedéstörténetem (Szapiopi, LXVI. rész)

    Mottó: Soha! Soha az életben nem lesz ilyen jó dolgod, mint most van nekem. (Üzenet a +36 30 343 3618-as mobiltelefon hangpostáján.)

    Virulens férfihang hagyott nyomot az üzenetrögzítőmön. Böcsületemre legyen mondva, nem káromkodtam hangosan. Gondolkodóba estem. Nem gyakran foglalkozom ilyen fárasztó műveletekkel, de most elmélyedtem. Magamba szálltam úgymond. Ültem a majdani hálókörlet romjain (éppen a dekornádat volt érkezésem fölimádkozni a falra, a dekornád az olyan dolog... - no majd ezt is elmesélem alkalomadtán), azon töprengtem, hogy a tulajdon életem sem kevésbé romosabb, mint a hálókörlet, kilátásom ugyanannyi és ugyanolyan, mint a négy darab, egyenként 75x75 cm-es ablakszemé, szóval egyféle meditációs cselekvésbe kezdtem tüstént, meditációs cselekvéseim tárgyi kelléke éppen pincehideg volt, háromszor-négyszer belemeditáltam, s mi tagadás, minden belemeditálás után öblöset böffentem, majd kiköptem a padlóra: - Fordújjá te főfele, egyöcsém! - igen, erre jutottam nagy elmélkedésemben, a fölszólítás pedig a virulens férfihang tulajdonosának szólt. Amúgy meg nekiláttam visszaimádkozni a dekornád azon részét a falra, amely fél órával azelőtt már oda volt rögzítve, csak megszökött onnét.
    Szóval dekornád. Dekornád broáf. Elmesélem. Dekornád megérkezik reggel Szami társaságában és beeszi a fene a leendő hálóba. De még be sem érkezik az autóból a leendő hálóba, amikor már keresztbe tesz nekem. Pro primo először: megszúrt. Pro primo másodszor: beleakadt a pólómba. Pro primo harmadszor: - Möggyújtlak, te ganyé! - ezt már én mondtam neki, s komolyan is gondoltam. Ezek után eldöntöttem, hogy kifeszítem az utolsó négyzetcentijét is, de olyan feszesen, de olyan feszesen, mint a nagy világfölfedező hajósok: Salvador Dali, Rottenbiller, Romulus és Rébusz feszítették ki az árbócvitorlát annak idején, amikor nagy unalmukban elindultak ilyen-olyan kontinenseket fölfedezni dohányért, krumpliért, s sok más egyéb fűszernövényekért. A dekornádat kifeszíteni nem egyszerű feladat, mindjárt elmesélem, hogy miért.
    A dekornád, ha valaki nem tudná, olyan jószág, ami alapvetően nádszálak tömegéből áll, amely nádszálak tömegét éles dróttal fonták össze annak érdekében, hogy az éles drót:
    a; az ember hüvelykujján a nyaki artériáig döfődjék föl (fel);
    b; kellő magasságban a falra szögezve akkor engedje el a nádat, amikor már azt hisszük, hogy ökörfogattal sem lehet onnét letépni.
Szóval dekornád a lelke mindennek. Ezt applikáltam fölfele a leendő hálókörlet falára, valamelyik jó földim, Mikes v. Kőmíves Kelemen építőművész (mer' hogy valamelyik tutira az volt) technikájával.
    Kettőször tizenkét méter dekornádat kellett fölapplikálnom első lépcsőben. Fő a párhuzam! Ez a legelemibb tézis a dekornádszerelésben. Ha nincs párhuzam, nincs semmi. Éppeg ezért mértem. Tutira mentem. Mértem colostokkal. Mértem mérőszalaggal. Mértem méretre vágott léccel és madzaggal. A mindenséggel mérd magad! - jutott eszembe József Attila intése, nosza! Hol a mindenség? A tábori ágyak egyike alatt sincs, a zabosban sincs, a nyergesben is hiába kerestem, kérdem Szamitól, hogy hova tetted a mindenséget, de ő sem látta, úgyhogy a mindenséggel nem tudtam mérni, de amivel lehetett mértem a párhuzam végett. No, talán mondanom sem kell, lett olyan párhuzam, hogy öröm volt nézni. Már az utolsó szöget is bevertem a dekornádat rögzíteni hivatott szegélylécbe, amikor mondok magamnak, hogy no, szép öcsém, tied a dicséret, csináltál olyan párhuzamot, mint a... - Hééééé, azt a betyár, cudar, kurafi leborult szivarvégit*, hát olyan volt az a párhuzamos, de olyan, hogy arról jobb nem beszélni. Ezért lerajzolom. Ilyen vót: /\/\/\/\/\/\/\/\/\/\/\/\/\/. Már éppen néztem, hogy mi szúródott el, hogyan történhetik meg olyan csúfság, hogy minden sarokpont, amihez én párhuzamot állítok, húsz percen belül relatív és abszolút értelemben is elmozdul a helyéről, azaz elmozdul önmagához képest a pont, amihez párhuzamot mértem és elmozdul azon ponthoz képest is, amihez mértem. Már éppen újabb cifrát fogalmaztam, amikor mit tesz Isten? Megmozdul a dekornád szegélylécestűl, mindenestől. Úgy pattogott kifele a falból az illeszték (magyarul szög), mint a sliccgombok pattogtak Woodstockban, miközben Jannys Joplin (vagy ki) teli torokból énekelte, hogy staaaaand byyyyyy your maaaaaaan!
    Ekkor két dolog jött. Egy telefonhívás és egy lovas. Álltam Isten ege alatt, mint egy elárvult lírikus (pl. Radnóti, Rejtő J., Hasfelmetsző Jack) és azon gondolkodtam, hogy sírjak, vagy zokogjak. Első lépcsőben a lovassal foglalkoztam, a hívó fél hagyjon üzenetet! - gondoltam. A lovas előtt kicsit felültem Karizmatikus Démon lovunkra, hadd látom, hogy megy. Jól ment. Ismét jött a hívás, fölvettem a telefont. Sheriff hívott. Hogy aszongya: halvány lila gőze sincs, hogy hol jár, de gyönyörű helyen van, az biztos. Bezzeg Bronco lova, jó szokásához híven, példás magaviseletet tanúsít, ez alatt azt kell érteni - mondom a kezdőknek -, hogy Bezzeg Bronco mintha tojáson lépdelne, úgy jár, zsoltárokat dúdol, hatszáz méterenként megáll, lecsavarja a laposüveg kupakját és megkérdi Sherifftől: - Édes gazdám szomjazol-e? Szóval, mondja Sheriff, hogy gyönyörű tájakon jár, éppen egy Duna-csatornát keres, ahol meg tudnának fürdeni. Erre én mondtam neki, hogy..., szóval mondtam ezt-azt, amit túrázó félnek mondhat egy olyan ember, aki négy karámfal között léptet be (másnak!) egy lovat, s amit csak olyan ember mondhat, akinek fejére szakadt a leendő hálókörlet teteje dekornádastúl, párhuzamostúl, mindenségestől...
    Ittam egy sört. Ezen nekibuzdulva, marokra fogtam a szekercét, bekészítettem a legnagyobb kalapácsot, a hetvenötös, a százas és a kétszázas szögeket, fölszívtam levegővel a mellkasom és megittam még egy doboz sört. Adtam a párhuzamoknak betyárosan. Összeszorítottam a fogam (azt az egyet) és pikk-pakk fölkalapáltam a falra a dekornádat. Ádáz arccal néztem a világba, csurgott rólam a veríték, hörögtem, hogy fölszegelem én a cudar eget is és úgy tettem. A múltkorjában, egy kellemes lovaglás során találtam egy tehénkoponyát, megfogtam, s két lánc segítségével fölszegeltem a portikumra. (A portikumról gőzöm sincs, hogy mit jelent, én a nyerges- és a hálókörlet bejáratát értem alatta.)
    Még jobban megindult rajtam a veríték. Eltökéltem magamban, hogy ledőlök egy kicsit aludni. Az érdekesség kedvéért viszont újabb két látogatónk adódott, egy kislány és a mamája, az a kislány, aki nyári gyakorlatát tölti nálunk, minthogy Pécelre jár, lótenyésztőnek tanul, mondta, hogy egy év alatt egyszer már ülhetett lovon is. Nem baj, majd ha elmennek a vendégek ledőlök aludni. Elmentek, indultam az ágyhoz, mikoris megszólalt a telefon, Sheriff elérkezettnek látta az időt ahhoz, hogy közölje: megtalálták a csatornát és úsztak egy betyárosat benne. Egészségetekre! - ezt mondtam, miközben egészen másra gondoltam, de Sheriffet nem érdekelte, mondta tovább, hogy ő maga napozik, Bezzeg Bronco pedig a pecásokkal nekilátott tarokkozni (zseni ez a ló!), majd elnézett a közelben sátorozó egyetemistákhoz, ahol is egy dobgitáron Mozart-menüetteket adott elő (ez a ló egyszerűen zseni), aztán elment legelni (mert mégis csak ló). Nem baj. Délután én is várományosa voltam egy ragyogó tereplovaglásnak, két príma lovas társaságában (Barbi és Szami), príma lovon. Ismét Excellenciás Exgalopposra esett a választásom, Barbi már összenőtt Donnával, Szami pedig prímán boldogul apa kedvence, Démonlánnyal, szóval ilyen felállásnak voltam várományosa, amikor se szó se beszéd rácsaptam Sheriffre a telefont, kivettem a készülékből az akkumulátort és a legsűrűbb bozótba hajítottam, a telefont pedig odavittem Pordenone szintén exgalopposnak és mondtam neki, hogy olyan helyben vágtát kérek, mint abban a finishben nyomott, amikor megnyerte az európai atv-tenyészkancák nagydíját. Pordenone, akit én csak Kisnyugdíjasnak hívok, szépen teljesítette az óhajomat, úgyhogy a telefon molekuláira bomlott. És ekkor nagy rössel ráfordultam a tábori mobilpriccsre, hogy most aztán tényleg alszom egy medvéset. Ekkor toppant be a második lovasunk.
    Szami az istállót pókhálótalanította. Én mosolyogtam kedvesen, ahogyan azt előírtam magam számára és javasolom mindenkinek a Prlfh-féle Nagy vendéglovagoltatás c. könyvemben. Hogy mire gondoltam mindezen közben, nos, az nem publikus.
    Elég az hozzá, hogy háromnegyed hatkor kilovagoltunk. Excellenciás Exgaloppos valami olyan hisztérikus volt mindvégig, hogy még egy kanca is megsüvegelendő lenne ilyen hisztériáért, úgyhogy én ezt el sem mesélem, mert nincs rá szó, illetve, ami van, az úgysem illik a magamfajta, finom úriemberekhez.
    Így telt hát a tegnapi napom, szenvedésem története, amikor a virulens férfihang otthagyta a mottóban idézett szavait az üzenetrögzítőmön. Lásd mint fent!

*Nem szó szerinti idézet!!!