Szombati lazítgatás

    Az elmúlt hetem elég sűrűre sikerült, a lovardáig se nagyon jutottam el. Így aztán szombaton délelőtt felkerekedtünk Őzzel megtekinteni Pakesz lovamat. Még megvolt. Határozottan. Egy kis pályázásra készültem, de feltűnt Blue, és kiutalt Őz számára egy lovat. Tehát önként úgy dönthettem, hogy terepre megyünk. Gyorsan elkaptuk a lovakat, bár Szamoa-ával kicsit vaciláltam. Két szürke van a legelőn, az mégiscsak ciki, ha Blue kölcsönadja a lovát, én meg egy másikat hozok ki. Végül is volt 50 százalék esélyem, így aztán a koszosabbikat választottam, és bejött.
    Bóklásztunk egy kicsit a környéken, lépés-ügetésben, aztán indulni kellett. Volt még némi elintéznivalóm a délutáni program előtt, ezért csak 5 felé vágtunk neki a Rétságra vezető útnak, a Don birtokát megtekintendő.
    Őz még nem járt Porfelhőnél, nem is nagyon ismeri. Ezért elég nehezen sikerült rábeszélnem, hogy megérkezéskor begurulunk az udvarra, Ő letekeri az ablakot, köp egyet, aztán elhajtunk.
    Sajnos a tervezésbe komoly hiba csúszott, elfelejtettem a Porcica féle alaptételt. Megérkezésünkkor a szokásos kép fogadott, Szami az udvaron pucolt három lovat, a Don meg a házban sörözött. Hát ez nem jött be. Maradt a B terv, Őz innen kezdve nem szólt egy szót sem, viszont folyamatosan mosolygott. Ez már bevált, sikerült a Dont némileg őrületbe kergetni.
    Porcica határozottan megéberedett az érkezésünktől. Kaptunk hagymás zsíroskenyeret, még azt is megkérdezte, hogy mit iszom. Aztán elrohant. Amikor visszatért megkérdezte, hogy mit iszom, aztán eltűnt. Egy idő múlva azért csak került egy doboz sör is, amit békésen elkezdtem iszogatni. Már a felénél járhattam, mikor Szami bejelentette, hogy tiszták a lovak. Erre a Don újra nekibuzdult, hogy most aztán megyünk túrázni. Ez valami népszokás lehet nálunk. Ha az ember megérkezik valahova, ahol csend és nyugalom van, meg ne adj' Isten még sör is, akkor rögtön fel akarják tuszkolni valami nagy, szőrős, büdös állatra, hogy napestig a tájat meg a lovakat dicsérgethesse ahelyett, hogy békésen iszogatná a sörét.
    Na mindegy. Végül is Ő a házigazda. Kaptunk kockás inget, mert anélkül nem szabad errefelé lovagolni. Én kalapot is kaptam, és Őznek is elmondta Porfelhő 8-10 alkalommal, hogy gyorsan döntse el, hogy kalapot vagy sapkát akar. Így aztán Őz fejfedő nélkül indult útnak.
    A Don lelki világára nem térnék ki, viszont a lovakét sohasem fogom megérteni. Az útszéli szemétkupactól 658-adik alkalommal is infarktust kapnak, viszont a 30 méterre tőlünk, bőgő motorral leszálló sárkányrepülőre rá se néznek.
    A Don jó vezetőnek bizonyult, az ismeretlen lovon túrázóknak kijáró lovas horror történetekkel szórakoztatott minket. Őz csak mosolygott a megbeszéltek szerint.
    A Don erre felkalauzolt minket egy dombtetőre, és megmutatta birodalmát. Erdő, mező, távvezeték, 2-es út. Büszkén nézett ránk. Őz csak mosolygott.
    A Don is, bár kicsit kényszeredetten. Majd felderült az arca. Gyertek, megmutatom a Zöld Alagutat!
    Hát igen, nem semmi. Pár száz méteres út, sűrűn belógó, tüskés akácágakkal. Hiába, kis birodalom, kis alagút. A Don csak baktatott elől, néha kuncogás szűrődött felénk. A lovam igen lelkesen megpróbálta megenni a belógó ágakat, de hősies erőfeszítése nem bizonyult túl hatásosnak. Amikor kiértünk az alagútból, vezetőnk azonnal hátrafordult. Örömmel konstatálta vérző karmolásaimat, majd elkomorult. Nem, nem engem sajnált, csak meglátta a vigyorgó Őzet.
    Vágtáztunk egy kicsit, majd a jelenlegi túralovas trendnek megfelelően Porfelhő közölte, hogy eltévedtünk, még soha sem járt erre. Örömmel töltött el, hogy egy ilyen eldugott helyre is eljutnak a legújabb divatirányzatok.
    20 perces bóklászás után megálltunk egy gyönyörű kilátást biztosító dombtetőn, és Porfelhő bejelentette, hogy itt csodálatos naplementében lehetett volna részünk, ha időben ideérünk.
    Innen már zökkenőmentesen jutottunk vissza a Trapper Farmra. Itt az egyenletes és igazságos munkamegosztásnak köszönhetően sörözgethettünk Porfelhővel, amíg Szami rendbe tette a lovakat.
    Megtekintettük a körbálákat, amelyeket valóban sajátos logika szerint helyeztek el az udvaron a szakemberek. Minden bizonnyal van rendszer a dologban, csak mi nem tudtunk rájönni.
    Megérkeztek még a helyi erdészék is, Porfelhő nekikezdett a vacsorakészítésnek. Mindössze egy sajttálat kellett létrehoznia, de a részletekről nem nyilatkozhatok, mert akkor ki kéne rakni a 16 éven felülieknek karikát.
    A vacsi után nyugovóra tértünk, bár a háziak biztosítottak, hogy a legyek úgy 5 körül tuti felébresztenek. És igazuk lett, valóban felébresztették Őket a legyek. Mi fél nyolcig aludtunk.
    Reggel még traccsoltunk egy keveset, majd elindultunk mi is, nem sokkal a munkába induló Don után. Vasárnap dolgozni, furcsa szokásaik vannak egyeseknek.
    A főút felé hajtva még összefutottunk két tatterossal /kobak, csili-vili nyereg, pálca meg minden/. Egyenesen a Trapper Farm felé tartottak, valahogy kideríthették, hogy nincs otthon a Don. Azt láttam, hogy segítségre nem lesz szükség, de azért odacsörögtem Szaminak, hogy töltse meg a Winchestert.
    Hát így ért véget a szombatunk vasárnap délelőtt.