Vidéki utakon

    Mivel mindketten betegek voltunk, elhatároztuk, hogy akkor sem mennénk Silveradoba, ha lóval vontatnának oda. Semmi értelme lázasan lovagolni 70 km-t. Péntek este azonban felhívott Sheriff, hogy ha nem megyünk eltöri kezünket-lábunkat, esetleg azt az opciót is választhatjuk, hogy lóval húz kettőnket négy felé, ahogy jobban tetszik. Természetesen rögtön igent mondtunk.
    Szombaton elsirattuk Tomit, az egyetlen szem terepezés fan lovasunkat egy kellemes lovazással.
    Imréhez és lovához Elekhez mentünk Berénybe, aki vesztére pont ebédelt, amolyan falusias módon, kertben a faasztalnál. Megettük a szalonnáját, megittuk a pálinkáját. Tudom, hogy egy családba legalább egy józan kéne, de mit tehettem volna, ha még az antialkoholista Tomi is elfogadta a butykost? Egyébként is, melegíteni kellett a Silveradoi útra. A lovak társadalmiztak Elekkel, (Démon kivételével, ő antiszociális, szociopata, totál-brutál.) mi Imrével, beterveztük a közeljövőt, vadhús party, sütés főzés kilátásban!
    Hazafelé keresztülvágtattuk a Jászteleki erdőt, nem olyan sok az, úgy másfél-két km. Mindenki teli torokkal nevetett, hol magán, hol a másikon, lényegtelen.
    Este bepakoltuk az összes szükségtelen felszerelést az autóba, nyerget, hálózsákot, gyógyszert (egyiket sem használtuk) és dzsa Silverado.
    Sheriff, Véres Penge, és Zoli kint aludtak így együtt okulhattunk Sancho legújabb kalandjain. ("Nem mondod Bélabá! Ostorral a kutyát?")
    Korán nyugovóra tértünk, mert a punnyadt alföldiek nem bírják már a hajnalig tartó tivornyázást.
    Gyönyörű a reggel Silveradon. Az ember úgy érezheti, hogy a világ nem létezik, csak Silverado van és semmi több. Nyergelés előtt megérkezett Hamiskártyás és a reggeli, majd mindenki elment a kisorsolt lova felruházása ügyében cselekedni.
    Porfelhő és Sheriff tett ezügyben a legkevesebbet, még a kantárt is lespórolták a lovaikról. Lehet, hogy túl sokszor nézték meg a Gyűrűk urát, bár az is elképzelhető, hogy Silveradon nincs elég kantár, így nem jutott minden lóra.
    Én Broncon mentem. Bizony! Már az első métereken bebizonyította, hogy a joggal büszke rá a Homok Ura, szinte végig példásan viselkedett. Még akkor is, mikor le akarta rúgni a gazdáját Ciscoról. Csak egyszer vesztünk össze. A katlan meredekén ereszkedtünk lefelé, mikor beszorultam a sárló Sárkány mögé, így egyvágtában mentünk lefelé a földdel együtt a hegyoldalon. Úgy éreztem hajszálon múlik az életem, már szinte éreztem, ahogy Bronco átgördül a holtponton és együtt gurulunk le a fák között.
    Itt az izgalom hevében át is keresztelkedett szegénykém Bazzeg Bronco-vá, szentelt víznek éppen ott volt a gerincemen folyó víz.
    El Broncoban köszöntöttük a régnemlátott ismerősöket és a még soha nem látott Aisot, akitől a gazdája minimum 20 centivel a föld felett jár. Ezzel még így is csak a második lehet a lova mögött, mert mikor beindult a fekete szépség, két földetérése között kényelmesen el lehetett szívni egy cigarettát.
    Ebédeltünk, beszélgettünk, majd elindultunk vissza.
    Hazafelé Lebbencs szolgáltatta az eseményeket, de hiába vártuk, mindig őz nélkül tért vissza.
    Eszembe is jutott a mondóka, mikor Sheriff gutaütött fejére néztem, hogy: Ez elment vadászni, ez meglőtte... legalábbis megfogja ha visszaér.
    A Sancho-család forró gulyással várt minket és a fagyhaláltól ezennel meg is menekültünk. Pillanatok alatt lelépett mindenki, így mi is autóba ültünk. A fáradtság és a fűtés megtette jótékony hatását és hazáig altatott. Porfelhő hősiesen kitartott, vezetett, vigyázta álmomat egészen hazáig és onnan is túl, egészen addig, amíg az óra és a napsugarak riadót nem fújtak.
    Sheriff! Köszönök mindent. Láz ide, vagy oda, én nagyon jól éreztem magam. Hiába.
    Silverado nem változik.