Visszatérő, kedves vendégek

    A szüreti bált követő vasárnap korán kislattyogtam az istállóhoz. Egyedül jöttem Bernecéről, a kemencei völgy fele indultam, Királyházán át. Mifelénk már gyakran nulla fokot mutat a higanyszál. S a tölgyes is jelzi a hideget. Sárgulnak, barnulnak, vörösödnek a fák, rozsdáll az erdő. A harmat már párolgott, csípő, mellmagasságban állt a vastag párna. Áhitattal tudom nézni ilyenkor az erdőt. Megálltam egy gödör szélénél. Igen mélyre gyűlt benne a víz. A víztükörben bámultam az erdőt. Tiszta. Igen, azt hiszem, ez a legtalálóbb kifejezés. Minden tiszta. Az érzékek orgiája lehet ez, amikor fény, nesz, illat, a hűvös játszik az érzékszervekkel. Kedvem kerekedett hanyattfeküdni az avarban. Miért ne tettem volna meg? A nedves avarnak mámorító az illata. Meg különben is, fáradt voltam. Hiszen alig egy órával azelőtt ébredtem.
    Az istállónál a szokásos kép fogadott. Lovak a karámban, a csikók a karámon kívül, bent a boxokban hártyavékony friss alom az előző napi, s az éjszakai trágyán. Hozzáláttam ganézni, friss alommal fölszórni a boxokat, bekészíteni a vacsorát, s közben a csikókkal zsémbeltem, mert akárhányszor megpucoltam az istálló bejáratát a széthullott alomtól, szénától, valamelyik bitang rögtön kiszúrta, hogy tiszta lett a placc és odaszart.
    Talán éppen Katicának papoltam valamit a jó modorról, amikor kisvártatva megérkezett Szami a reggelimmel (kolbászos szendvics és kaukázusi kefír, sör egy nyelet sem), továbbá azzal a hírrel, hogy egy korábbi vendégünk, a lelkész háromra bejelentkezett.
    Felpörögtünk, immár ketten trágyáztunk, almoltunk és szervíroztuk a vacsorát a boxokba. Majd átmentünk Borsosberénybe Imre barátunkhoz váltani két jó szót és meglátogatni Elek főlovat, aki - nem túlzás! - utánunk somfordált a konyhába, minthogy kisasolt ott egy szakajtó almát. Éppen időben vette el egy kéz előle a kosarat. Majd látván biggyedt tekintetét, kárpótlás gyanánt hamarjába beleszuszakolt ugyanaz a kéz egy gyümölcsöt Elek képébe. Elek nem távozott. Lecövekelt a konyhában (! - az eszem megállt), s azt kérdezte, hogy de hol van a többi? Miután konstatálta, hogy itt számára nem terem több babér, a kutyaólból próbálta meg kivadászni a kutyatápot. Elek tüneményes ló. Furioso a lelkem, némi kisbérivel megáldva a felmenői között.
    Visszatértünk Rétságra. Hazafelé, az erdőn át azt beszéltük Szamival, hogy de jó lesz kilovagolni az őszbe, az Isten a legjobbkor vezette elénk a lelkészt. Ha ő nem jön, mi sem lovagolunk, hanem elvégezzük az istálló körül a legsürgősebb teendőket. Sül le a bőr a képünkről, amikor hét közben a munka miatt csak pár percre tudunk beugrani az istállóba, majd hétvégén betér egy-egy vendég és látja a térdig érő trágyát és áporodott almot a boxokban.
    A lovaglásból viszont nem lett semmi. Donna újfent köhögőrohamot kapott. Az állatorvos közölte, hogy a határban van, a birtokán, nem ér rá, s mivel nekünk a házipatikában csak tüneti kezelésre szolgáló hatóanyagaink vannak, így a tereplovaglást föladtuk. Törpére nem ültethettük a lelkészt, annyira nem jó lovas, hogy az érzékeny kis telivért komplikáció-mentesen ellovagolja.
    Szami vállalta, hogy tart neki egy futószáras órát. Igen hálás vendég ez a mi lelkészünk. Konkrét kérdései vannak, vázolja hiányosságait, illetve rákérdez, hogy ezek hogyan oldhatók meg. Ha valamit nem ért - kérdez. Szerényen, alázatosan, mint aki nem szégyelli, hogy nem lóháton született. Nagy erény ez. Igen-igen becsülöm. Mint azon vendégeinket is, akik egy-egy vágtaszakasz előtt nem szégyellik bevallani, hogy ők bizony félnek, vagy vágta után bevallják azt, hogy pokolian elfáradtak. Csak ilyen vendéget kívánok mindenkinek, aki lovaztat.
    Röstelltem magam, hogy nem tudtunk elmenni terepre. A lelkészről tudni kell, hogy nem kifejezetten nábob, ám él-hal a lovakért, a lovaglásért. Viszont nem igazán engedheti meg magának az élményt, ám amikor mégis sikerül szorítania magának egy kis pénzt, meghiúsul a lehetősége.
    Végül azonban eloszlatta minden rossz érzésemet azzal, hogy nagyon sokat tanult. Démonon ült, akinek az egy heti pihenés után a szüreti bál meg sem kottyant, el lehet képzelni, mit művelt az orkán erejű szélben... Nem akart megszabadulni a lovasától, azt azért nem meri kockáztatni, viszont mindent megtett, hogy bebizonyítsa, hajítófát sem ér a lovas szándéka az ő akaratával ellentétben. A vágtánál ennek ragyogó tanúbizonyságát adta, amikor ügetőkancákat megszégyenítő sebességgel pörgött inkább, semmint hogy beugorjon vágtába. - Semmi gond - mondta a lelkész, nyilván a lónak is rossz napja van, érző lény, messzemenően tiszteletben lehet tartani a dacát.
    Szami ekkor megkért, hogy legyek kedves kissé felülni Démonra, hogy tiszteletben tartsam a dacát, mit ne mondjak, harmadik vagy negyedik alkalomra volt hajlandó beugrani vágtába. Ekkor, hogy még nagyobb tiszteletet tanúsítsunk iránta, leoldottuk a futószárról és hátramentünk a nagykarámba beszélgetni egy kicsikét a világ dolgairól, a Bolyai-féle végtelen-elméletről, erről-arról, amiről beszélgetni szoktunk mi akkor, ha kiskegye nem óhajt dolgozni. Végül annyit beszélgettünk, hogy leizzadt. De megérte, mert a nagykarám legtávolabbi pontján is olyan gyönyörűen ropta a kisköröket, hogy ihaj. Ám ettől függetlenül éreztem, hogy kár tovább dolgoztatni, mert nagyon nincs ínyére a munka.
    A lelkész ragyogó arccal búcsúzott. Öröm az ürömben. Donna köhögése alábbhagyott, hatott a szérum. Mi áthajtottunk az erdőn át Bernecére a tyúklányokat lefektetni, begyűjteni az aznapi tojástermést, megetetni a kutyát és Oroszlánszagú Richárdot, majd vacsorázni egy kiadósat, füstölt virslit sok-sok, édesanyám-féle tormával.