Oly mélyen pihened sanyarú sorsod
Vég örök álmát, nem is álmodol.
Rádzúdult sötétség féltve rejt,
Lázadó szívedben bú nem dalol,
Pedig valaha hangodtól
Zúgott a szép Rónaság, a festői Bakony.
Szóltál emberekhez, míg állni láttad,
De gyakran nevetett az úri hatalom,
Oly mélyen alszol, mégis magason,
Sírod hantja bére, mellette műved, Hatalom.