Ki mondta neked, hogy üldöz a rém?
Ebben a csatában nincs más, csak én!
Ha van súlyos bûntett, én követtem el,
Hazudtam magamnak: nem jöhettem el,
Nyitva állt elõttem a megújuló rét,
De meghátráltam mégis, mert nagy volt a tét,
A rózsa illatát elfojtotta a halál bús szaga,
Hazudtam, pedig kegyesen bánt velem az élet maga.

Hová mennél, Kincsem, késõ éjszaka?
A szívem teérted rögvest szétszakad!
Nem látod, gyilkosod épp kertünk elõtt ás?
Tudom, nem voltam elég, jön valaki más,
Kiben bízhatsz, de most várj, kérlek, holnapig!
Van fogalmad arról, a boldogság hol lakik?
Te sem vagy több, mint kényes, törékeny baba,
Elszámolhat veled az Élet egymaga.

A cselédlányok zsíros tányérokat visznek,
Fatörzsek mögött várják kiéhezett tisztek,
A sárga vakond mikor takarodik el, hogy étkezzenek,
Ütött az idõ, még három percük van, hogy éhezzenek,
Aztán a barnamedvék belenyomják õket a mézes csuporba,
A szõke szép lányok vígan tisztelegnek az öreg agytumornak,
Doktor Bubó gyógyít serényen, viszont csak most jön a java,
Mert a beteglistára föliratkozott az Élet maga!

Ursula kinyitja az ajtót: Kérem a következõt!
Csinos rémet, ha lehet, valami ölelkezõt!
Csõrmester hunyorog, majd pajkosan mosolyog,
A páciens már õrjöng: Kisasszony, szaladok!
Elõször a nevét! - kacsint cinkosan Ursula,
Kövér lábamra sajnos nem megy a korcsolya!
Bár az egyensúlyból kizökkent, égnek állt a nemlétezõ haja,
Mikor kiderült, hogy a tisztelt beteg nem más, mint az Élet maga!

Nézd, milyen búval bélelt fazon! - suttog a vipera,
A folyosón dalra is kapott egy vidám citera,
Üdvözlöm, Élet Úr, mi a panasza? - kérdezi a medve,
Olyan derûs az augusztusi ég! Élni nincs kedve?
Nincs pedig annál csodálatosabb, nekem elhiheti!
Ugyan, gyászos téveszmékkel magát miért hitegeti?
Mire jó ez a baljós tekintet? Nem lehet komoly baja,
A legértékesebb ajándék úgyis az életünk maga!

Lépjen csak ki, szerezzen bizonyságot,
Felejtse már el a fránya öngyilkosságot!
Ölelje inkább keblére társait, hiszen ön az Élet!
Érzelmeire, barátom, miért tesz szándékosan féket?
Nevessen, élvezzen, itt a nyár végtelen derûje,
Nincs más orvosság, csak a pimasz rosszkedvet kerülje!
Válságban semmi nem eshet jobban, mint egy barát kedves, jól eltalált szava,
Ez az igazi segítség, melytõl jó útra térhet az egész világ maga!

Csõrmester bátran így szól az Élethez: Pajtás, te közénk tartozol,
Gyere, meghívlak egy italra, a csárdában nem vár rád pokol!
Aztán a Doktor is beszáll az ablakon, engem kérdez meg: Te nem jössz?
Velünk pompás s kiváló társaságban leszel, a jótól el miért szöksz?
Jött a sárga vakond is, én meg nem tudom, hogy kerültem a mesébe,
Reggelre félholtan zuhantam a cselédlányok ringató kezébe,
Bubó és társai, jó vicc, gyerekkorom egyik kedvenc rajzfilmsorozata,
Jól összezavarta a fejem, na meg a versemet is az Életem maga!

Most ébredtem föl, micsoda álom!
Elbûvölten kék szemedet látom,
Sötétszõke hajad koszorúzza be mellkasom,
Talán elszúrtam a tervem, ám veszni nem hagyom!
Ne menj el, még mindent helyrehozhatunk,
Új esélyt kaptunk, s egymásnak itt vagyunk!
Nem kábít el többé a halál vad szaga,
Csodálatos vagy, mint az életed maga!