Van házad, mégsem találod otthonod,
A fájdalom tölti be hétköznapjaid.
Bánt valami rossz, el mégsem mondhatod,
Hit s békesség szívedben rég nem lakozik.
Meggyötör a világ kapzsi akarata,
Atomfelhõ mögött a vágy napsugara.

A hatalmasok gyávák, mert nem érik fel ésszel:
Csodákat vihetsz véghez egy csöppnyi kedvességgel!

Vesd el bátran a középszerûséget,
Mindennél fontosabb az emberi stílus!
Önmarcangolásra semmi szükséged,
Kerüljön el minden megalázó vírus,
Mely szétroncsolja testünk és jellemünk,
Az emberség lehet egyetlen fegyverünk!

Mi adhatna derûsebb délutánt, szebb estét,
Mint a lényünkbõl fakadó illem s kedvesség?

Nem kell sumák cigaretta, se galád alkohol!
Miért ne oszthatnád meg mással a kérdéseid?
Csak egy közösség kell, hová szilárdan tartozol!
Miért volna szégyen, hogy vannak érzéseid?
A hûvös jelenben egy õszintébb világért harcolunk,
A szívünk mélyén talán egy közös családot alkotunk.

Egy jókor kimondott szó az egész napodat megédesíti,
Elnyûtt arcodon kopott vonásaid újból megfényesíti.
Sokat akarsz fogni s keveset markolsz,
Az életért folyó küzdés embertelen.
Rohanva élsz s idegesen alszol,
A viselkedésed néha jellemtelen.
Súlyos döntés a meleg érzelmet elfojtani,
S a versenyben könnyen hagyod magad megrontani,

De nem kapsz meg bármit gõgös, meztelen kézzel,
Az értéket más úton éred el: kedvességgel!