Az életünk hosszú és ismeretlen mezõkön át vágtat,
A szívbõl hol melegség, hol szomorúság árad,
De magas felhõk titkos homályába bújva
Megjelenik és látható lesz újra
A kép, melyet egyszer már láttam álmaim legmélyén,
S nem értelmeztem azt igazán átélvén,
Minden üzenetére pontosan figyelve,
A tudatlanságból és az ábrándból kikelve.
Nem éreztem, mily fontos a teljes megértés,
S hány szenvedéssel járhat az elérés,
A vágyak beteljesülése az elhagyott nyomok nélkül!
Pedig a boldog ember tudja, a fészek hogy épül,
Hogyan kell a kis darabokat beilleszteni,
És ezek által könnyen megismerheti,
A Nagy Mû elkészítése hány nemes örömet szerez!
De csak annak sikerül, ki a társával mindent elfelez!

Megismerheti az egész csodás, olykor taszító részeit,
Majd együtt zuhan a végzettel, ha az alap szétesik.
Bár tudnám, hová bújt, hol rejtõzik az a terv,
Mely magában még kevés, de a munkához már kell
Olyan, mint testünkben a szabályozó szerv,
Észre sem vesszük, hogy az egyedüli jel!
Tudom, távol vagyok az égtõl, ám a földhöz sem járok közel,

Szédülve szárnyalok, az angyal reszketve ölel.
De jajj, nem érzem az érintést, görcsösen keresem a támaszt,
Mert választ kell találnom, mielõtt elfáraszt
Végleg a himbálódzás, míg a céltól megfosztott tántorgástól kifulladok.
Óh, kezemet a magas ég felé most hosszan kinyújthatom!
Fel akarom építeni az otthont s együtt élni benne csak Veled,
Hogy az üres tért beragyogja fénylõ, gyógyító szemed!
Melynek fénye varázserõ, beteg szívemet gyógyítja,
Boldog az a perc, mikor pillantását felém fordítja!Rakjunk fészket, oh, kezdjünk el dolgozni!
Ne veszítsünk több idõt, fel kell oldozni
A félig bûnös embert az átok alól,
Hisz nem árt senkinek, nem öl és nem rabol!

Csupán szeretné tudni, hogy van egy pont, amelyre számítani lehet,
Hogy együtt küzd vele az, kit annyira szeret!
Mert a jövõ bár bizonytalan, van, ami biztos alapon állhat,
S az egyik a másikért felelõssé válhat!
A fészek nem, de közös örömünk korlátlanul szállhat,
Két oldal között ide-oda járhat,
Mi meg csak lebegünk s csodálkozásunkban tátjuk a szánkat.
Kezdjünk el dolgozni, sürgõs a munka, tovább már nem várhat!

Sokat nem kívánok: egyszerû, de mégis tartalmas létezést,
Adni, amennyire erõmbõl telik, megszépítvén a hajnali ébredést.
A holnapunk attól függ, milyen jó vagy rossz az építõanyag,
S a tervezés, melynek gyümölcse a halálig megmarad,
Vagy megsemmisül, ha a kéz lusta, vagy hanyag.
Önzésnek nincs helye, a döntés most szabad!