Kedves Hölgyem!
A tapintatlan zavarásért szíves elnézését kérem,
Viszont a rám áldozott idejét sajnos meg nem térítem!
Sõt, nyomatékkal feszólítom önt: Fizessen!
De ne halogassa kérem, nagyon siessen!
Hogy miért?
Azt én önnek most nyomban, itt ecsetelem,
Dõljön addig hátra bent, a kereveten!
Eszem ágába nem jutott, hogy kendet felbosszantsam,
A vészharangot ellenben ideje megkongassam!

Elõször is: Ön a kezdetektõl szinte mindent rosszul csinált,
S azóta se hozta rendbe ezt a súlyos hibát!
Egy árva szó nélkül hagyta el a szülõi házat,
Átok volt rövid visszhangja az anyai áldásnak,
Róluk onnantól fogva tudomást sem vett,
Másnak lényükrõl még csak utalást sem tett,
Megrögzötten kerülte a gyûlölt iskolát,
Csellengéssel töltötte a teljes kiskorát,
Bûntársakhoz szegõdött, az utca volt az otthon,
Egyik reggel Budapest, a másnap este Sopron,
Alkohol és cigaretta csalta korán kelepcébe,
Züllödtség és önpusztítás lett mindennek eredménye!

Élvezettel gyötörte a kisebb pajtásokat,
Elárulta késõbb a régi, jó bajtársakat!
Az út ettõl kezdve már egyedül vezetett,
Bár állítása szerint sok férfit szeretett!
Egy ideig kihasználta õket, majd mindet elvadította,
Egyszer teherbe is esett, ám magzatát gyáván eltaszította!
Hogy tudott-e ön errõl, kissé kétlem,
Már drogfüggõ volt akkor, de nem vétlen!

Megismétlem, Hölgyem: Kérem, fizessen!
Kell, hogy valaki önnek még hihessen!
Elkövetett számos fájdalmas vétséget,
Mást mégsem remélek önnek, csak szépséget!
Megbánta-e a múltat,
Hajlandó-e szembenézni a jövõvel,
Óhajtja-e az újat,
Avagy beéri-e a beteg csömörrel?

Tudja, a leggyalázatosabb bûn az elzárkózás,
Ha többé nem változik meg, önben nincs megrázkódás!
Ha beismeri, hogy tévedett, s nyit az emberek felé,
Megértheti egy szeretõ szülõ hívásának jelét!

Igen, az édesanyja már megbocsátott,
Ki önre harminc éven át úgy vigyázott!
Ön nem kereste,
Õ mégis le tudta nyelni a keserû bosszút,
Ön elfeledte,
De õ ezt érdekes módon sose vette rosszul!
Mindig úton volt önhöz, most végre megtalálta,
Fizessen azzal, hogy szereti, s térjen vissza a családba!

Fizessen, de higyje el, nem kell a pénze,
Csak azt, hogy szeretik, vegye végre észre!
E levélben nem kívánok mást, csak kettõjüknek némi orvosságot,
Emellett kívánok felhõtlen s örökké tartó, nagy boldogságot!