Köszöntelek téged, legmerészebb álmaim aranyszínekben tündöklô hercegnôje,
E züllött éjszaka szennyes forgatagában szerény személyem drága jótevôje!
Szépséged páratlan, az itteniekével nem is vetekedhet, fogadd el e bókot,
Egyszerûen ez az igazság, ezúttal szerelmemhez elnyerted a kódot!
A döntés joga téged illet: viszonzod-e érzelmeim, vagy nagy fájdalmamra elutasítasz,
Teret engedsz-e kettônknek, vagy vad közömbös arcoddal megfutamítasz?
Hadd mutatkozzam be, nevem Giacomo, ki mint egy papnövendék, olyan alázatos,
Kibôl elsô pillantásra hiányzik minden varázslatos
Viszont rosszabb sem vagyok az átlagnál, jelentôset én is fel tudok mutatni,
Ne gondold, hogy fel akarok vágni, de bizonyíték után nem kell kutatni!
Egyik karomon aranylánc, a másikon vadonatúj Orex csillog,
Kicsit lentebb pedig látod, egy indítókulcs villog
Meseautót vezetek, éppen terád vár a következô sarkon,
A nadrágzsebemben én nem a buszbérletem tartom
Ambróziát szolgálok fel, eszményi italt, ettôl nem fáj a fejem,
Zeusz és társai szintén ilyet ittak az Isteni Hegyen
A görög mitológiában, nézd el, nem vagyok túl jártas,
Ellenôrzôimben a legjobb jegyem hármas
Hozzád képest, kincsem, nem lehetek okos,
Gerjedelmes lázam ettôl még tízezer fokos
Nem pezsdít föl a nyers, csontszáraz tudás,
Kapcsolatok nélkül úgyis folyton fennáll a siralmas bukás

Magam köré tábort gyûjteni a szokványos eljárás,
Védelmet kaphatok, ha nem, hát iszonyú ráfázás!
állásom nincs, ne is kérdezd, a háttér ettôl még biztosított,
Minek küszködni, itt egyetlen részlet sem titkosított
Megszerzem én a forrást kényelmesebb utakat keresve ugyanúgy,
Mint becsületes robotolással s a végeredmény egy kicsit sem savanyú
Érintettél már valaha ily kemény, mesteri izmokat, ôket a számodra gyúrtam,
Tekintsünk el attól, borult perceimben vénáim körül mennyi tûvel szúrtam
Mindenki átesett a krízisen és volt gyászos korszaka,
Míg szép csöndben fölismerte az énjét és akkor már önmaga
Már a szerencsére ismét egységben az erô,
Elôtted nem lehetek más, csak szexi és megnyerô
Említettem már, hogy Giacomónak hívnak?
Dunyháikba bújva a leányok én érettem sírnak!

Hogyan? Beképzelt lennék, beteges, szánalomra méltó fickó?
Egy nagyszájú élvhajhász, ki beéri a szamárral, hogyha nincs ló?
Ugyan, ne viccelj, a világ ilyen, én pusztán alkalmazkodom,
Rossz számítások mellett magam arcul csaphatom!
Megvilágosodott egy törvény, a végzetszerû jog,
Hogy minden az enyém, mikor szerelmes vagyok,
Hisz akié a terep, azé a hatalom,
S enyém lesz a nô is, mert nagyon akarom!
Ne is hergelj tovább, vezess egy szobába,
Az ellenállás vége felé jár, hívott a tested s én megyek a nyomába!

Szervusz, hát te is itt vagy? Isten hozott, öcskös!
Miért vagy ilyen indulatos, talán a frász lökdös?
Nem mered szádat panaszra nyitni, mégis remegsz az idegtôl,
Lényed zavartan idegenkedik a szerelmes szívektôl?
Az illem ellen vétünk, te pedig a magányhoz érzed jogosultnak magad,
Vagy egy lányra vágysz te is, ki valamilyen okból rendszerint elmarad?
Visszataszító látványoddal hogy is akarhatsz te nôt?
Tessék, vigaszul átnyújtok neked egy használt zsebkendôt!
Vedd megtiszteltetésnek, a magas bakról leszálltam, lealacsonyodtam hozzád,
Nesze, itt egy ezres, ha éhes vagy, végy egy kiló sonkát!
Ne felejtsd el, kint süt a nap és sokkal tágasabb,
Csak többet be ne tedd ide a retkes lábadat!
Menj, gyógyítsd ki az agyadból e kóros defektet,
Az udvarlásban nem adok tanácsot, ôrzöm a receptet
Selyeming, primôr kosztüm az alap, enélkül el se indulj,
Kelj már föl, mielôtt a hajad megritkul!
De mégse, maradj, a kedves anyukát még úgysem ismerem,
Kiváló társaságommal szíves örömest megtisztelem,
Majd nála folytatjuk ezt a forró, érzéki játékot,
Idióták ne vessenek ránk irigy, sóvárgó árnyékot!

Beavattalak, tudod, mi a felfogásom, a szerelmes ember a leggyengébb láncszem
Ha azt érzi, bármit megbocsát, ha nem, zavarja egy mákszem
E fogalom leple alatt hányan követtek el csalást, erôszakot, égbekiáltó hitványságokat!
Meggyôzôen állították, a másik elhitte, aztán a jégesô szétverte vidámságukat
Mondják, olyan ez, mint a háború, mindent szabad,
Csak a nagy merészségedben ki ne törd a nyakad!
Ismerem a fortélyt, egy darabig biztos nem fekszem egyedül a nyoszolyámban,
Változatosság mellet sem fulladok én meg a sajátpocsolyámban!
Ameddig az élet értelmét sokan a röpke kielégülésben és teljesítôképességben határozzák meg,
A hozzám hasonló izomagyú erôgépeket az érvényesülésben nem akadályozzák meg,
S ha vén, kivert kutya gyanánt úgy bánnak el velem, hogy elébem véres koncot dobnak, nem lehet egy szavam,
Mert legalább elmondhatom, hogy fiatalkoromban jól éreztem magam!