Mindnyájunkban él egy ideális világ,
Hol szabadabb az ember, s igazabb a jog,
Hol nem követhetnek el fatális hibát,
Az úr a szolgánál nem több, s nem lehet jobb.

Mindnyájunkban virágzik egy ideális eszme,
Mély üregben, szívünk legmélyebb pontjába ágyazva.
Talán meglelhetjük igaz szavakban keresve,
Nem hamis és önzõ célokért hasztalan fáradva.

Mondd, te miért küzdesz?
Másokért vagy pusztán érdekbõl?
Kinek óhajtasz dicsõséges jövõt, felemelkedést?
Ha megmámorosodsz az áruló, hazug énektõl,
Minek sóhajtasz, csillapítsd inkább e gaz lelkesedést!

Kapzsiság, irigy törtetés nem vezethet semmi jóra,
Boldogulásod záloga a pártatlan segítés.
Amíg növekszik a Hold, a falon körbe jár az óra,
Nemes szándékod ne gátolja váratlan kerítés!

Ismerjük be, az emberi cél közel sem tökéletes,
Mégis add azt magadból mindig, mit példásnak tartasz!
Egy mosolyt, egy jobb kezet, hogy egészen az övék lehess,
Kikkel együtt élsz e bolygón s kiket képmásnak vallasz!
Mielõtt elszánod magad a végsõ változtatásra,
Tudnod kell, az elsõ ecsetvonást hogyan végezd el,
Rosszul ítélsz, ha önvizsgálatodnak nincsen hatása.

Javulj meg teljesen, eredményt másképp nem érhetsz el!
Ne kívánj te mástól végtelen önfeláldozást,
Ha kényes testedet lustán gubbasztásnak adod!
Ne várj el semmit párttól, programtól, hol fényt nem látsz,
A csillag benned ég, õ hozhatja meg holnapod!

Mindnyájunkban él egy ideális képzet,
Együtt hogyan volna érdemes léteznünk,
S ha tetteinkre nem a gyűlölet késztet,
A vágyainkhoz könnyebb lesz megérkeznünk.