Élt egyszer egy fazék, becses nevén Nándi,
nem látta õt soha se pesti, se jándi.
Nem evett belõle se délceg, se utcalány,
már nem ismernék föl se Pécsett, se Kunbaján.
Bár a sorsa ellen sohasem vétkezett,
Kevesen tudják, hogy valaha létezett.

Élt egyszer egy leány, ki csöppet sem volt furcsa,
keresztneve nincsen, hát nevezzük így: Julcsa!
Azt még mondanunk se fontos, ugyebár:
apja nem volt sváb, ám nem is bunyevác.
Annyit tudunk, hogy messze még tõle az élet alkonya,
s akkoriban Nándi egyetlen, jogos tulajdonosa.

Egy nap hazatért, a munkától úgy fájt a dereka,
döbbenten nézte, a szokott helyén nincs a fazeka!
Ki lopta el Nándit, melyik némber fattya?
Fehér ember, netán a kisebbség tagja?
Akárki is légyen, meg kell találnom,
mint makarónihúst, le kell darálnom!

útra kelt dühében a felindult lányka,
Csepel kerékpárja szárnyra kapott bárka.
Szitokszavától reszketett a szûz éter,
mikor szembejött egy roma fiú, Péter.
Mint fölzaklatott vadkan, robogott elébe,
számon kérte, hová tûnt szeretett edénye?

Honnan tudhatnám én azt, hisz nem vagyok látnok,
csak egy bõrszíne miatt üldözött zarándok!
Kergesd az elvetemült, fehér zsiványokat,
s hagyd békén a bûntelen, szegény cigányokat!
Ne rágalmazz éngem, mi tiszteljük a másét,
Bennünk nem munkálkodik aljas, önzõ szándék!

S hogy egy érdekes fordulattal folytassuk e mesét,
Péter úrfi rögtön megkérte Julcsa úrnõ kezét,
s mivel a bájos kisasszony nem adott kosarat,
võlegénye visszaadta a lopott fazekat.
Lám, milyen gáláns lovag férfi Péter barátunk,
kit az összes nemes hölgynek jó szívvel ajánlunk!

Született sok utód, óriás és törpe,
nevüket ne kérdezd: Tóbiás vagy György-e?
Az bizonyos, hogy pazar jólétben s mély válságban,
együtt éltek az edénnyel örök barátságban,
mert bár kissé lyukas s elhasznált Nándi,
egyszerûen õt nem lehet utálni!

Neked sem volna szabad a szemétbe vágnod,
ha már megismerted Nándit, muszáj imádnod!