Lebben a függöny, s máris fölvillan elõtted a pillangók tánca,
Izzó üstököst formáz bennük az érzékszervek tarka románca.
Alig állsz lábadon, szaladnál közéjük,
Vajon miben rejlik óriás fölényük?
Nem veszed észre, az égitest mily hamar leáldozik,
Tiszavirág-kaland, azután senki nem barátkozik.

úgy érzed magad, mint rab egy zsúfolt darázsfészekben,
S azt látod, õk mindnyájan boldogok bent, az édenben.
Hétköznapi teendõid kínosan unalmassá váltak,
Reális terveid a jövõre a porral szerteszálltak.
Fárasztó a munkahely, megõrjítenek a rokonok,
Földbe döngölnek az irgalmatlanul kemény pofonok.

Korbáccsal sújt le testedre a hideg,
S menekülnél, mert vár egy kincses sziget,
Hol a varázslatos lepkék mind reád várakoznak,
Megszûnnek a bajok, s többé nem néznek átlagosnak.
Egyenrangú partnerük leszel, úgy éneklitek az örök nyár himnuszát,
Az angyalok együtt érzõ szívvel húznak rád ragyogó, tiszta új ruhát.

Idõ kell, néha túlságosan sok, hogy meglásd a lényeget,
A hazugságok mögött végre érezd a másik végletet.
Semmivel nem szeretnek õk jobban, mint akikhez tartozol,
Õk nem menthetnek meg soha, ha a mindenség rád omol!
Önzõ s gyáva teremtmények,
Múlandó szépségükkel nem telnek be,
Hamis hitet csepegtetnek a tapasztalatlan, gyenge emberbe!

Kívülrõl fény és mámor minden, nem látszik egyéb,
Nyugtalan csábítás, hallod a kerítõ zenét.
Mennél, de nem tûnik fel, hogy a többség magának táncol,
Az édes napfényt élvezi, miközben mohón zsákmányol.
Talán népszerû leszel egy darabig, ha valami érdekeset mutatsz,
Mely erõsíti végtelen hiúságuk, majd késõbb egymagadban zuhansz.

Mit gondolsz, náluk még számít valamit a becsület?
Egy magas repülés kedvéért eladják nevüket!
Nincs szülõ vagy testvér, kit ne volna szabad elárulni,
A hiteltelen csillogás elõtt készek elájulni!
Gonoszságukból temérdek friss erõt merítenek,
Tapasztaltam, sebesen szállnak, ám nem segítenek!

Épp ezért én semmiképp nem kínálok néked pillangótáncot,
Bár lábadra nem is köthetek semmilyen korlátozó láncot.
Csak szeretnék az lenni, ki ha beteg vagy, ad egy pohár vizet,
Ki ha mélyülõ mocsárban fuldokolsz, még idejében kiszed.
Tudom, mindez kevés, s ha döntöttél, nem gátollak,
Várni fogok rád, szívemben sohasem gyászollak!

Ha fázol, hajlékot kapsz tõlem, a mélybe nem nyomlak,
Emlékezz rá, esküszöm, a sírig szeretni foglak!