Egy szóval jellemzem,
Egy szóval ellenzem.
Egyetlen vírus az agyban,
Fertõz most kicsiben-nagyban.

Beférkõzik templomba és osztályterembe,
Vér helyett ezt ömlesztik át sovány erembe,
Az infúzió alatt ezt súgja az orvos,
Énekli a színész és remegi a zsoldos.

Reggel már ezzel ébreszt a házban a kakas,
A nõvel ezt lihegi az ágyban a pasas,
Tudja ezt a tanár és a biztonsági õr,
A sportoló is tudja, kit szíven szúrt a tõr.

Nem cáfolja ezt a brutálisan kivégzett család,
A nagyfõnök, ki nem szolgálhatja „cselédek” javát.
Zsigerében hordja az újszülött, s az épp csak nagykorú.
Pénzt vagy életet: elkezdõdött rég a polgárháború!

Nem feszegetem, mi volt elõbb: A bûn vagy az elõítélet?
Kik érnek többet: A sátánisták, vagy a keresztes vitézek?
Meg sem lepõdöm, Hogy egy isten hívei tömeget gyilkolnak,
Hogy nyíltan vállalják, nem is titkolnak.

Az sem érdekel, mi az üzenet,
Mikor sorban állnak le a termelõ üzemek,
Nem döbbent meg, Hogy valaki így is csak magának akar,
Nyereségvágyból rombol s fákat kicsavar.

A kisembert kínozza, aztán porig alázza,
Zsebébõl az utolsó fillért is kihalássza.
Nem ismeri a munka és tisztesség törvényét,
A veszélyben megtölti, majd használja töltényét.

S még kérdezik,
Az egyetemista, s az idõs nyugdíjas miért vesznek fegyvert?
Mert lehetetlen eltûrni, feldolgozni ezt az aljas rendszert!
Én pedig, mikor kisebbségek kezdenek harci indulóba,
Nem vágyom másra, menekülnék el a prostitúcióba!

Egy csodálatos szõke karjában tán elfelejteném,
Az egész zûrzavart a fejembõl csakúgy kiejteném,
De jaj, akkor eszembe jutna,
Az akadály miköztünk százfalú,
Egy dolog fûz össze, s közös mibennünk: a polgárháború!