Nézd azt a fiút, ki tegnap még szemlesütve állt,
Ma már az összes földi jóra megesküdve száll!
Legyõzte a furfang, a betanított báj,
Elvette az eszét egy provokatív lány!

Mostanáig õ volt a példás, szolid mintadiák,
Akiben a szülõk többsége meglátta a fiát.
Ma már minden kötelességet lazán hanyagol,
S egy kétes hírû leánnyal turbékol valahol.

Önmagát eddig sötét kalitkába zárta,
Egy ismeretlen jelre, vagy Godot-ra várva.
A vágyak útvesztõjében nem lelte az irányt,
Így láncra verte a kóros önbizalomhiány.

Lányoknál soha nem merészelt kezdeményezni,
Halovány fogalma sem volt, mi az, hogy érezni!
De e "tündéri" személlyel most mindezt elérte,
S még a kisujját se kellett mozdítani érte!

Megértette végre a szexus csodáit,
Nem is kellett rá várni olyan sokáig!
Azt hitte, hogy az égiek váltották be félszeg imáját,
Amiért kedvese színlelt örömmel csókolta a száját!

E hamis gyengédség lett a legnagyobb jutalma,
A felszabadulás reményét tisztán sugallva.
E nyomor meg is jutalmazza õt gazdagon,
S közben bábként mozgatja a szoros madzagon.

E hölgy elõtt világos a vonzerõ ténye,
Erõs érzelmekre viszont nincsen igénye!
Mint más a lottón teszi, húzza át az ikszet,
Õt megkaphatja bárki, akinek épp viszket!

Amíg hat az inger, már nem lehet nyugalma,
Soha nem hagy alább az érzékek uralma,
S öntudatlan, a szíve mélyén irigyli a legényt,
Kinél a született ártatlanság oly ritka erény!

A srác nem tudja, mibõl áll egy valódi kapcsolat,
Hisz képtelen érzékelni az õszinte hangokat!
El sem képzelheti, milyen, ha igazán szeretik,
S nem csupán az alkalmi, testi kalandot keresik!

Egyikük sem sejti, mi a kölcsönös tisztelet,
Hogy egy igaz szerelemben intrikák nincsenek,
S anélkül, hogy ezért bármit is tennének,
Összeillõ, ideális pár lennének!

Mert annak, aki gyáva élni, ez a legjobb, ami jár:
Egy romlott erkölcsû, megvetett, léha provokatív lány,
Kit az érett férfiak nem vesznek komolyan,
Mint a lángoló tûzvészt, kerülnek okosan.