Haza kell érnem, ezt mondja folyton a józan eszem,
Van -e rá esély, hogy élve maradok s valóban megteszem?
Kimerültem, mégis áramütésként hat rám a feszültség,
Maga alá gyûr, bebetonoz a gyilkos szenvedélybetegség.

Telefonszámok - hányszor próbáltam a béklyóból kitörni!
Ez a lázállapot fog engem váratlan megölni
Hány esélyt kaptam már - a Jóisten ennek a megmondhatója!
Semmi sem segített, megbukott harcában lelkem oltalmazója.

Új játékok, egy egészséges embernek ismeretlen szerek,
Hányan mondták már: hagyjam abba, hisz mindegyikük szeret!
én folytattam s egyetlen cimborám számtalan elárult,
A lehetôségek ajtaja mások elôtt mégiscsak bezárult!

Élô hulla lettem saját elhatározásból, pár éve ki hitte ezt volna?
Egy utolsó bűnözö, még ha legálisan is, az igazságot szólva
Ha meghalok, felelôtlen önzôségem másokat tesz tönkre
Az ember nem magának él, én azt teszem, miért nem vágyom többre?

Tekintettel lenni minden erényemre, ô képtelen erre
Egyet akar, hogy szolgálója legyek s nincsen út semerre!
Nem érdekli eddigi életutam, az esendôségemre tart számot,
Míg én ellenállás nélkül magam ellen játszom.

Belátással szemlélni s védekezni még idejében,
Úrrá lenni a káprázat légies márványtömegében,
Hallani, erôsebben, a legbelsôbb érzékszervekkel,
Látni, élesebben s menekülni, de nem feltartott kezekkel!

Akarok -e holnapot, teljes értékű, elfogadható létet,
Sarkon kell fordulnom s elszántan kiköpnöm a keserédes pépet
A gép és a méreg hatalmát ha nem érvénytelenítem,
Nem lesz többé álmom, se házam s elhagy a feleségem!

Haza kell érnem, visszatért és parancsba adta ezt józan eszem,
Eddig gyenge voltam, ennek vége, semmi kétség, most meg is teszem
Kimerültem, de már semleges rám nézve a káros feszültség,
El fog engedni, végleg elüldöz magától a szenvedélybetegség.