Akit szeretsz, annak add a lehető legszebbet, amit adhatsz,
Vissza soha ne kérj többet, mert a végén egyedül maradhatsz!
Ne kövesd az egyszerû, de tisztességtelen példákat,
Igaz szerelemben higgy, s ne engedj az üres kéjvágynak!
Társaddal úgy bánj mindig, mint emberrel, csak így éri meg, hidd el:
Ne tekintsd annak, s ne úgy élj vele, mint egy élvezeti cikkel!
Továbbá vésd jól az eszedbe, férfi és nõ mindenkor egyenlõ,
Az alárendelt viszony megbukik, ott számodra nincsen teendõ!

A szerelem gyengéd, nem bánt s nem követel tőled,
Érző embert, tiszta jellemet farag belőled.
Néhány szirom mindössze, de így teremtenek egységet,
Ahogy együtt mûködnek összhangban a páros testrészek.
Ha egyet elvesztesz közülük, valami végleg megszűnik,
Azt pótolni nem tudja senki sem, egy fénysugár eltûnik!
Talán ráébredsz te is egy megváltó hajnalon,
Nem a pompa számít, hanem a belső tartalom!

Ez volt tehát a nagy tanítás, melyet mély emlékként õrzök,
Akkor még nem sejtettem, megérthetem majd, s végül én győzök.
Tudom, teljes mértékben nem fogadhatom meg e tanácsot,
Önzõ lény vagyok, ki sokkal többször ad ostort, mint kalácsot.
Volt, hogy fontosabb volt az alkalmi kielégülés,
Mint hogy végzettel szeressek, itt nem lesz kibékülés,
Mégis örülök, hogy rád találhattam, s veled teljesültek az álmok!
Ugye megmaradsz múzsámnak, s együtt osztjuk meg a szerelemvirágot?